„Hagyjuk már ezt a hamis vitát a genderről meg a woke-ról!” – Frances Fitzgerald EP-képviselő, az isztambuli egyezmény nagykövete

2019-ben ült be az EP-be, most, 2024-ben távozik. Nagy általánosságban kérdezem: miben különbözik 2019 Európája 2024 Európájától?

Nagyon különleges változások időszaka volt ez Európában. Kezdetben a brexit gazdasági hatásai, valamint a zöld és a digitális tervek voltak terítéken, aztán jött a covid, amire határozott választ adtunk, majd következett az ukrajnai háború, most pedig már mindent ennek a lencséjén keresztül nézünk. Az EU költségvetésére is nagy hatással van. Nagyszerű, hogy vezető szerepet tudtunk vállalni Ukrajna támogatásában, hiszen Oroszország egy demokratikus országot támadott meg. Szeretnénk, ha Ukrajna nyerné meg ezt a háborút, mert ha nem, az veszélyt jelentene mindannyiunk demokratikus értékeire.

Ami viszont nem változott az öt év alatt, azok éppen a demokratikus értékeink voltak, amelyek a jogállamiságra, az egyéni szabadságjogokra és a sajtószabadságra vonatkoznak. Közben pedig a zöld megállapodással is előbbre jutottunk, támogatást szereztünk hozzá. Szóval kihívásokat jelentett az elmúlt öt év, de rengeteg munkát végeztünk a parlamentben.

Ön különösen sokat foglalkozott a nőjogi törvényhozással, például februárban egyezett meg az Európai Tanáccsal egy új, nők elleni és háztartási erőszak megelőzéséről szóló, „történelmi” törvénycsomagban. Most, hogy – legalábbis EU-s szinten – maga mögött hagyja ezt, mit gondol: mi lesz a legnagyobb kihívás a jövőben a nőjogokkal foglalkozó uniós törvényhozók számára?

A kihívások az egyenlőség terén még mindig jelentősek. Először is a „lehetőségek egyenlőségének” alapvető ügyével kell kezdenem, ami kulcsfontosságú. Gazdaságilag és szociálisan is sok tennivaló maradt. Remélem, hogy a direktívámat április végén véglegesítik. Ezután a legfontosabb feladat Magyarországon, Írországban és az összes többi tagállamban a politikai vezetők számára az lesz, hogy komolyan fellépjenek a nemi alapú és a családon belüli erőszak ellen is. Ezeknek a bűncselekményeknek a gazdasági ára is óriási, ezt az országok fizetik meg. Az az ár pedig, amit az áldozatok fizetnek – akik életüket vesztik, megsérülnek – annyira szavakba önthetetlen, hogy leginkább a társadalom rákjának lehetne nevezni az efféle erőszakot.

Átfogó törvénycsomag a nők elleni erőszak ügyében

Szerdán szavaz az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülése arról az uniós jogszabálycsomagról, amely előrelépést jelenthet a nők elleni erőszak és a családon belüli erőszak ügyében. Az új irányelv egyebek mellett tiltani fogja a kényszerházasságot és a női nemi szervek megcsonkítását, de külön szabályokat tartalmaz majd a kiber-bűncselekményekre, így például a kéretlen szexuális tartalmú képek küldésére és a netes zaklatásra is. A tervezet szerint az áldozatok számára javulnia kell az igazságszolgáltatáshoz és az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésnek – írta Ujhelyi István EP-képviselő keddi közleményében.

A nők elleni erőszaknak része a prostitúció, a pornográfia és az emberkereskedelem is. Európának kell lennie az első kontinensnek, amely teljesen eltörli ezt az erőszakot, ezt a járványt. Évi több tízezer nő veszíti el világszerte az életét a femicídium és az erőszak miatt. Ez minden társadalom érzékeny pontja.

A másik fontos kihívás a következő: meg kell bizonyosodnunk arról, hogy a jövő munkaköreit nemcsak férfiak fogják ellátni, hanem egyenlően részesülnek belőlük a nemek. Fontos, hogy a nők is képzettséget szerezzenek a STEM (tudományos, technológiai, mérnöki és matematikai) területeken, hogy a kislányok is el tudják magukat képzelni mérnökként, informatikusként vagy tudósként. Hiszen a jövő munkahelyeinek nagyjából 80 százaléka ezeken a szakterületeken adódik. Garantálni kell tehát a nők gazdasági függetlenségét, emellett természetesen beszélni kell a szexuális és a reproduktív jogokról. Kulcsfontosságú, hogy minden a helyén legyen ahhoz, hogy a nők szabadon rendelkezhessenek a saját testük felett. Ehhez hozzátartozik a jó minőségű szexuális felvilágosítás, valamint a pontos, megbízható információk hozzáférhetősége is.

A nőjogoknak szükségük van férfi bajnokokra is, és szerencsére belőlük egyre több van. Valamint erős vezetőkre is, akik határozottan állnak ki az egyenlőtlenségek ellen.

A környezetemben sokszor tapasztalom a gondolkodásmódot, amely szerint a nők már szavazhatnak, a törvények nem tesznek különbséget nemek alapján, szóval az emancipációs harc ezzel véget is ért, és amit ezen felül akar a feminizmus, az valamiféle gonosz „agenda” része. Ha valaki hasonló gondolatokat szegezne önnek, mit reagálna?

Erre nagyon könnyű válaszolni. Befejezetlen demokráciákban élünk, bárhogy is nézzük. Megvalósult a kereseti egyenlőség? Nem. Megvalósult a reprezentációs egyenlőség? Nem. A politikai döntéshozók között egyenlőhöz közeli arányban találunk nőket? Nem. Vagy vegyünk egy olyan komplex ügyet, mint a rákos megbetegedések. Nem végzünk elég kutatást nőkön, a legtöbb betegség hatásait férfiakon vizsgálják a kutatók. Az orvostudomány nagy vakfoltja volt hosszú ideig az, hogy az egyes betegségek élettanilag mennyire hatnak máshogy a nőkre. Szerencsére ez már elkezdett jó irányba mozdulni.

És ott vannak a mindennapi szexizmus esetei, a feltételezések a nőkről, és arról, ahogyan viselkednek. Úgy vélem, hogy mindig is léteztek nemi kvóták, csak épp a férfiak oldalán. Ha a nőknek nincs súlyuk a döntéshozatalban, akkor más fogja helyettük meghozni a róluk szóló döntéseket: ezért használom a „befejezetlen demokrácia” kifejezést is. Azt látjuk, hogy ha nem valósul meg a teljes egyenlőség, abból komoly demográfiai problémák fakadhatnak: a nők kevésbé szívesen vállalnak gyerekeket, tovább öregednek a társadalmak. Nemrég Japánban kérdezték tőlem, hogyan oldjuk meg, hogy a nők jelen legyenek a munkaerőpiacon, de ne haljon ki a társadalom. Ha erre a kérdésre nem találunk kielégítő választ a terhek egyenlő elosztásával, akkor igenis „sterilizált” társadalmakban fogunk élni.

Ön elég sokat dolgozott az isztambuli egyezményen, amivel kapcsolatban több EU-s kormánnyal is voltak nézeteltérések – köztük Magyarországgal. Most, hogy már ratifikálták az egyezményt, hogyan látja – mennyire maradt ez konfliktusforrás a tagállamok között?

Mindenkinek, aki kételkedik az isztambuli egyezményben, azt javasolnám: olvassa el az isztambuli egyezményt. Ne kezelje „trójai falóként”, amely valójában másról szól, mint a nők elleni erőszakról. Hagyjuk már ezt a hamis vitát a genderről, meg a „woke”-ról. Nem ezek a fontos ügyek. A fontos ügy az, hogy megvédjük a lakosságot, hogy megvédjük a nőket, hogy megértessük a férfiakkal, mi a valós egyenlőség. 

Ne játszadozzunk egy olyan egyezménnyel, amely a nők elleni erőszak ellen hivatott fellépni. Ne politizáljuk át, hogy fegyverként használhassuk másféle harcokban. 

Mert nem ezek a mi időnk nagy harcai. A legfontosabb küzdelmek a háborúról, a gazdasági fejlődésről, az európai innovációról szólnak. Ezeknek a kultúrharcoknak nincs gyakorlati tartalmuk, mégis hajlamosak beléjük feledkezni az emberek. Inkább nézzük a valóságot, hogy mit próbál elérni az egyezmény. Az erőszak visszaszorítása mindenkinek érdeke.

Persze, hogy vannak kulturális különbségek. Ezeket fel kell oldani, ahogy az EU történetében mindig is tettük. A kulturális különbségeket figyelembe kell venni úgy, hogy megbizonyosodunk arról, hogy az egyes tagállamoknak megvan a saját stratégiájuk a nők elleni erőszak visszaszorítására, képes szakembereket képezni, megvédeni a kiszolgáltatott gyerekeket. Ezek pedig szintén céljai az isztambuli egyezménynek is.

Mi a véleménye Varga Judit volt igazságügyi miniszter nemrégiben adott interjújáról, amelyben arról beszélt – többek szerint politikai megfontolásokból –, hogy ő is bántalmazó kapcsolatban élt? Azért is kérdezem, mert tudomásom szerint Magyarországon ön Varga részéről találkozhatott komoly ellenállással az isztambuli egyezménnyel kapcsolatban, amelyet a  magyar kormány az ön által is említett gendertémakör miatt ellenzett.

Újra és újra azt látom, hogy a bántalmazott személyek – legyenek igazságügyi miniszterek vagy felszolgálók, boltosok – számára nagyon nehéz megnyílni az őket ért erőszakról. Olyan társadalmat kell építenünk, ahol mindenkinek jár a segítség. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a bántalmazás a társadalom minden szintjét megfertőzi. Ott van például a hollywoodi #MeToo mozgalom, ahol híres, befutott színésznők beszéltek az őket ért zaklatásokról.

Manapság még egy filmsztárnak is évek, néha évtizedek kellenek ahhoz, hogy megnyíljon a bántalmazásról.

Láttuk, hogy mire képesek az autoriter, bántalmazó férfiak. Szóval anélkül, hogy a magyarországi ügyet kommentálnám, annyit elmondanék: mindenki számára meg kell könnyítenünk, hogy segítséget kapjon. Oktatnunk és támogatnunk kell a nőket a kényszerítő párkapcsolatokról. Amikor én voltam az igazságügyi miniszter Írországban, a törvényeinkbe is belefoglaltam a „kényszerítő kontroll” kifejezést. Meg kell értenünk, hogy mi mindennel jár ez: a másik pénze feletti kontrollal, manipulációval, azzal, hogy a nőt elszigetelik másoktól. Nemrég találkoztam egy fiatal nővel, aki csak akkor döbbent rá, hogy efféle párkapcsolatban élt, miután az véget ért.

Ön az ír kormányban vállalt pozíciójáról 2017-ben mondott le egy botrány miatt, ám egy évre rá egy független vizsgálóbizottság megállapította, hogy semmilyen visszaélést nem követett el. 2019-ben pedig már jött is az Európai Parlamentbe. Az a benyomásom támadt, mintha az EP-képviselőség önnek egy szünet lett volna a belpolitikában, amíg lecsillapodnak az indulatok. Most pedig már arról is lehet hallani, hogy esetleg ír elnök szeretne lenni. De inkább önt kérdezném: mik a tervek Írországban?

Nagyszerű volt ez az öt év az Európai Parlamentben, nagy rajongója vagyok az EU-s intézményeknek a kihívások ellenére – úgy gondolom, Írországnak is óriási előnyei származtak a tagságból. A politika egy hullámvasút sokunk számára. Amit ön említett, az egy nehéz időszak volt számomra, ami teljes egészében pártpolitikai csatározásokról szólt. De aztán megválasztottak 80 ezer szavazattal az EP-be, ami Dublinban, a választókörzetemben soknak számít.

Ezután viszont ismét a Fine Gael pártban leszek aktív – hogy pontosan milyen szerepben, az még nem teljesen biztos. A jövőben támogatni fogom az új taoiseach-ot (miniszterelnököt), Simon Harrist. Ő egy fantasztikus fiatalember, és arra számítok, hogy jó irányba fogja vinni Írországot. Nem döntöttem el, hogy pontosan hogyan nyilvánul majd meg a támogatásom feléjük. Az elnökválasztás még másfél évre van, addig még két fontos választás is lesz. Nem akarok egy ajtót sem becsukni, de lássuk meg, milyen irányt vesz majd a párt, ki milyen tisztséget pályázik meg.

Ön a nemzeti, valamint az EU-s politikával kapcsolatban is elég közeli élményeket szerzett az elmúlt években. Érdekelne a nézőpontja arról az EU-val kapcsolatos gyakori kritikáról, amely szerint egy túlságosan is lassú, bürokratikus szervezetről van szó, ahol nagyon nehéz bármit is elérni a nemzeti politikához képest. Az elmúlt öt évben milyen gyakran érzett frusztrációt, hogy „a mindenit neki, ezt vagy azt sokkal könnyebb lenne Írországban megcsinálni”?

Nagyon egyszerű a válaszom: megéri. Azt kell kérdeznie magától az embernek: megéri-e belerakni az EU-s politikába az erőfeszítést? Megéri-e az a lassú konszenzusépítés, amiről az EU-s politika szól? Szerintem önmagában csoda, hogy 27 különböző ország közösen tud dolgozni ennyiféle jogalkotási területen. A mezőgazdaság, a technológia és az üzlet területén is sokrétű, lassú folyamatról beszélünk, amely időigényes, technikai részletekkel teli és átpolitizált. Az EP-képviselő feladata, hogy a befolyásával a lehető legjobb végeredmény felé mozdítsa ezeket a folyamatokat.

A kompromisszum pedig nem gyengeség. Aki nem képes kompromisszumokat kötni, az kormányozni sem képes. A modell nagyszerű, az EU a világ legjobb békeprojektje, 

és minden fáradozást megér, amit belefektetünk. Remélem, hogy ezt a magyarok is tudják támogatni, mert az európai projekt érdemes a magyarok hozzájárulásaira, és minden tagállam hozzájárulására. A bürokráciát mindig lehet csökkenteni, de az európai projekt létjogosultságát badarság emiatt megkérdőjelezni. Szóval éljen soká!

Az utóbbi években egyre többen aggódnak amiatt, hogy ezzel a lassú konszenzusépítéssel egy sokkal gyorsabb és erőteljesebb társadalmi polarizáció áll szemben, akár a covidról, akár az ukrajnai háborúról, akár számtalan másik témáról beszélünk. Mennyire optimista, ön szerint a júniusi választások után egy olyan EP áll fel, amely képes megvédeni ezt a konszenzusépítést, vagy még kitettebbé válik a populizmusnak és a polarizációnak?

Ez a választás egy nagyon sok kihívást tartogató időszakban érkezik, akár az ukrajnai háborút, akár a gázai háborút vesszük. Elképesztően nehéz idők ezek, amelyekben egyszerű lenne a populistákra hallgatni, akik azt állítják, hogy könnyű válaszaik vannak bonyolult problémákra. Ez aggodalomra ad okot. A politika valóban polarizált: néha úgy tűnik, mintha nem is lehetnének nézeteltéréseink anélkül, hogy ne démonizálnánk a másikat. Szerintem a politikának civilizáltnak kell maradnia, hogy magába tudjon foglalni különböző nézőpontokat. Aggódom a következő időszak miatt, szerintem még több kihívás vár ránk, amelyek során még fontosabb lesz a konszenzusra való képesség. Valószínűleg most jön a legnehezebb időszak az EU történetében ezen a téren.

Nyitókép: Artur Widak / NurPhoto via Getty Images