HÍRADÓ

1:55
Híradó
2023. március 12. 18:46

Nagyon nehéz helyzetbe hozza az orvosi ügyelet megszűnése az őriszentpéterieket, aláírásgyűjtésbe kezdtek

Aláírásgyűjtésbe kezdtek a Vas megyei Őriszentpéteren, hogy ne szűnjön meg az orvosi ügyelet, ami a környékbeli települések lakóit is ellátja. A Momentum megyei alelnöke szerint a változás nagyon nehéz helyzetbe hozza a jórészt aprófalvas területen élőket. A mentőszolgálat úgy reagált: az ügyeleti rendszer átalakítása a második félévben érheti el Vas megyét.
2:51
Híradó
2023. március 12. 18:45

Minden szempontból rosszabb lett a helyzet, mióta a kormány államosította lombikprogramot

Romlott a lombikkezelések hatékonysága, mióta az állam átvette a meddőségi klinikákat- erről először a hvg.hu írt. 2021-ben 10-ből kevesebb mint 2 nő járt sikerrel, a kezelések 16 százaléka volt csak sikeres. A DK szerint a kormány megnehezíti a meddőséggel küzdő párok helyzetét, mert a magánklinikák bezárásával túl sok a páciens, így több teher hárul az állami intézetekre, ahol emiatt nőnek a várólisták. A kormány tervez változtatni a meddőségi központokra vonatkozó szabályokon: a jelenlegi 45 éves korhatárt lejjebb vinnék, de döntés még nincs.  
2:40
Híradó
2023. március 12. 18:17

Egy 44 éves férfi holttestét találták meg a M1-es autópályán kiégett egyik roncs alatt

Az M1-esen Herceghalomnál 41 jármű, köztük több kamion ütközött össze a hatalmas porviharban szombat délután. A hatóságok késő este találták meg az egyik roncs alatt egy 44 éves budapesti férfi holttestét. A hatalmas porviharban az utolsó pillanatban vette észre a sofőr, hogy előtte balesetet szenvedett kocsik torlaszolják el az autópályát. Ez látszik a sokkoló videón, amit az egyik kamion fedélzeti kamerája rögzített. A vezető már nem tudta elkerülni az ütközést. Egy kisbusz ugyancsak balesetet szenvedett utasa arról számolt be, ahogy tudták, azonnal elhagyták a sztrádát, miközben körülöttük már lángoltak az autók.
2:16
Híradó
2023. március 12. 17:58

Tízezer károsultja is lehet az online munkát ígérő, majd felszívódó cégnek, a háttérben piramisjáték állhat

Senki ne üljön fel olyan hirdetésnek, amely azt ígéri, hogy gyorsan megduplázhatja a pénzét – mondta Híradónknak egy online munkavégzés ígéretével becsapott férfi. Ő egymillió-kétszázezer forintját veszítette el. Nem ő az egyedüli, becslések szerint legalább tízezer károsult van az ügyben. A rendőrség nyomozást indított.
1:58
Híradó
2023. március 11. 18:49

Erős Antónia és Szellő István is színpadra léptek Azahriah arénakoncertjén

Rendhagyó híradós bejelentkezéssel kezdődött Azahriah Papp László Sportarénás koncertje pénteken, amiben az RTL Híradó műsorvezetői, Erős Antónia és Szellő István játszották a főszerepet. A közönség meglepetésére a híradósok később élőben is megjelentek a színpadon, hogy kicsit feltüzeljék a már amúgy is jó hangulatban lévő rajongókat. 
2:03
Híradó
2023. március 11. 17:11

Orbán Viktor tavaly még le akart jönni a gázról, most három új erőművet építenének

Tovább növeli az ország energiakitettségét, hogy a kormány új gázerőművek építésébe kezd – ezt állítja Orbán Viktor csütörtöki bejelentésére reagálva az LMP. A zöld párt szerint az új erőművekhez is Oroszországból kell majd beszerezni a földgázt. A Híradó által megkérdezett szakértő azt mondta: szükség van a gázerőművekre, és nem csak az oroszoktól lehet gázt venni. A kormány nem válaszolt arra a kérdésünkre: honnan szerzik majd be a szükséges gázt.
1:57
Híradó
2023. március 10. 19:19

Ungváry Krisztián: Gulyás Gergely náci terminológiát használt

Az unió pillanatnyilag azért nem akarja biztosítani az Erasmus-hallgatóknak az ösztöndíjat, mert ők magyarok – közölte a Miniszterelnökség a Híradóval. Mint írták, Gulyás Gergely miniszter fenntartja a tegnapi kormányinfón tett kijelentését, hogy ez „faji alapú diszkrimináció”. Ungváry Krisztián történész azt mondta: Gulyás Gergely faji megközelítését a náci Németországban alkalmazták.
2:19
Híradó
2023. március 10. 19:02

Hiába sikertörténet a kormány szerint a pénztárgép, éppen az évi 30 milliárdot termelő kaszinóknál nem működik

Kössék be a sok milliárdos hasznot fialó kaszinókba is az online pénztárgépeket, ha már a legkisebb vállalkozások is kénytelenek használni – kéri a Jobbik, már nem is először. Varga Mihály pénzügyminiszter a héten a kereskedelmi kamara gazdasági évadnyitóján a kormány egyik legsikeresebb intézkedéseként értékelte a rendszer bevezetését. Az öt budapesti kaszinó 2021-ben 10 milliárd forint profitot termelt pénztárgép nélkül.
2:19
Híradó
2023. március 10. 18:59

Villamos járhatna a Deák Ferenc tér és a Lehel tér között

Elbontanák a Nyugati téri felüljárót, és villamos járna a Deák Ferenc tér és a Lehel tér között – így újítaná meg a Nyugati pályaudvar környezetét a Fővárosi Önkormányzat. A kormány korábban uniós támogatást nyert a tér átalakítására, de lefújták a munkálatokat. A főváros viszont mégis átépítené a Nyugatit. Ehhez viszont uniós pénzre lenne szükségü.
2:08
Híradó
2023. március 10. 18:56

Elnézést kért a mexikói drogkartell, amiért emberei tévedésből ártatlan civileket öltek meg

Kiadta a hatóságoknak egy mexikói drogkartell azokat a bérgyilkosokat, akik a múlt héten elraboltak négy amerikai turistát, és kettőt megöltek közülük. A bűnbanda levélben még elnézést is kért, amiért emberei tévedésből ártatlan civilekre csaptak le a kiszemelt ellenségeik helyett. A rendőrség arra gyanakszik, hogy a bűnbánó gesztus mögött valójában egy rivális kartell áll.
2:09
Híradó
2023. március 10. 18:55

35 éves volt a hamburgi támadó, aki több mint 100 lövést adott le, és volt fegyvertartási engedélye

Legalább heten meghaltak Hamburgban, miután csütörtök éjszaka egy ámokfutó tüzet nyitott a Jehova tanúi vallási felekezet egyik központjában. Egy terhes nőt is meglőtt, ő túlélte a támadást, de 7 hónapos magzata nem. Többen súlyosan megsebesültek, a merénylő saját magával is végzett, indítéka egyelőre ismeretlen. A 35 éves férfi korábban a vallási közösség tagja volt, és legálisan tartott fegyvert.
2:36
Híradó
2023. március 10. 18:51

Egy újpesti ház felújításán dolgoztak, majd órákig kínozták a tulajdonost, hogy elárulja PIN-kódját

Székhez kötöztek, és órákig sanyargattak a rablók egy újpesti férfit – az ügyészség fegyházba küldené a támadókat. A vád szerint csonkítással fenyegették áldozatukat, miután berontottak a házába, tavaly januárban. Addig verték, amíg el nem árulta a bankkártyája PIN-kódját. Hatszázezer forintot zsákmányoltak. Kiderült: a támadók korábban a ház felújításán dolgoztak, eközben figyelték meg, hol vannak az értékek.
1:39
Híradó
2023. március 10. 18:35

Ki sem mer mozdulni a házából a támadás óta a mozgássérült férfi

Az áldozatra egy háromfős banda rontott rá hejőpapi otthonában, és elvitték több százezer forintját. Két támadót még akkor elfogtak, harmadik társuk a hét elején került rendőrkézre. A 19 éves támadó más bűncselekmény miatt kapott büntetéséből épp feltételes szabadlábon volt, amikor társaival kirabolta az idős férfit. Csütörtökön döntöttek a letartóztatásáról. 
2:01
Híradó
2023. március 10. 18:34

Falkába verődött kóbor kutyák támadtak meg több embert Kiskunhalason – így menekült meg a háromgyerekes anya

A szombati esetről most mesélt az RTL Híradónak a háromgyerekes nő. Azt mondta, megpróbált elfutni előlük, de ekkor a kutyák egy bicikliző idős férfi ellen fordultak. Végül arra járó autósok segítettek, így nem sérült meg senki. Állatvédők szerint a tavaszi párzási időszakban falkába verődött kutyák prédának láthatják az embert.
1:38
Híradó
2023. március 10. 17:56

Korábban is volt probléma azzal a lánnyal, aki megölelte, majd összevagdosta osztálytársát a szepetneki iskolában

Korábban is voltak magatartási problémák azzal a 14 éves lánnyal, aki szerdán minden előzmény nélkül sniccerrel támadt 13 éves osztálytársára a Zala megyei Szepetneken – tudta meg az RTL Híradó. Három helyen vágta meg a másik lányt, majd kisétált az intézményből, és magát is megsebesítette a Híradó értesülései szerint. Eljárás indult ellene, szabadlábon védekezhet. A tankerülettől azt írták, hogy vizsgálatot indítottak.
2:14
Híradó
2023. március 10. 17:38

Brutálisan drágultak az esküvők – már az átlagos költségbe is belesápad az ember

Az RTL-nek nyilatkozó rendezvényszervező szerint idén 6 millió forintba kerülhet egy átlagos budapesti esküvő, ez 2022-ben még kevesebb mint 5 millió forintból kijött volna. A drágulásért elsősorban az élelmiszer- és energiaárak növekedése, és a drága benzin lehet felelős – állítja az esküvői szolgáltatók érdekképviselete. Azt mondják, a catering szolgáltatók költségei nőttek a leginkább.
2:33
Híradó
2023. március 9. 18:59

„Ezeket a megbízásokat megkaphatják a kormányzathoz közel álló érdekcsoportok” – a közgazdász károsnak tartja, hogy akkumulátor-nagyhatalommá válna Magyarország

Rákkeltő anyagokkal súlyosan veszélyeztette 13 dolgozóját a dél-koreai akkumulátor-újrahasznosító üzem Bátonyterenyén, ezért a munkavédelmi hatóság nyolc és fél millió forintra bírságolta – erről az Átlátszó írt először. Közben a kormány továbbra is kitart amellett, hogy akkumulátor-nagyhatalommá tegye Magyarországot. A Nemzeti Bank elnöke szerint ez pénzügyi csapda, és a Híradónknak nyilatkozó közgazdász is károsnak tartja.
2:26
Híradó
2023. március 9. 18:50

Orbán Viktor Olaszországban: Hadházy Ákos szerint a kerülőút minimum 4-5 millió forintba került a magyar államnak

A honvédségi repülőjével utazott olaszországi magánprogramjára Orbán Viktor – ismerte el Gulyás Gergely miniszter a kormányinfón. Szerinte azért jártak el így, mert a kormányfő hivatalos úton volt Egyiptomban és onnan hazafelé tette ki a gép Pisában. Hadházy Ákos független képviselő azt mondta, Pisa nem esik útba Kairóból Budapestre, a kerülőút pedig milliókba került az adófizetőknek. Azt továbbra sem tudni, hogy ezért fizetett-e a miniszterelnök.
2:55
Híradó
2023. március 9. 18:47

Orbán Viktor fél éve még a munkanélküliségtől féltette a dolgozókat, ma már másképp gondolja

Még 500 ezer dolgozóra van szüksége az országnak – jelentette be a miniszterelnök, miközben rekordközelire méri a foglalkoztatást a KSH. Orbán Viktor az Iparkamara gazdasági évnyitóján azt mondta, kötelessége összehangolni a kormány és a jegybank intézkedéseit. Úgy fogalmazott, különben a lovak szétfutnak és a kocsi árokban köt ki. A jegybankelnök szerdán a Parlamentben bírálta a gazdaságpolitikát, amely szerinte gerjeszti az inflációt.    
1:38
Híradó
2023. március 9. 18:46

A kórház szerint nem szűnt meg a sürgősségi betegellátás Ajkán, csak átalakult

Azonnali hatállyal megszüntette a sürgősségi osztályt Ajkán a Nemzeti Népegészségügyi Intézet. Arra hivatkoztak, hogy a folyamatos betegellátás hiánya akár életveszélyes helyzetet is okozhat. A kórház főigazgatója szerint az osztály megszűnése nem jelenti azt, hogy egyáltalán nincs náluk sürgősségi betegellátás. Komáromi Zoltán DK-s politikus szerint azonban nem mindegy, milyen színvonalú az ellátás.
1:54
Híradó
2023. március 9. 18:41

Egy hónapra elegendő pénze maradt a kórházban fekvő gyerekeknek segítő Nevetnikék Alapítványnak

Már csak egy hónapra elég a pénze a pécsi Nevetnikék Alapítványnak, amely 2008 óta azon dolgozik, hogy vidámabbá tegye a kórházban fekvő gyerekek napjait. A szervezet két éve került először bajba, akkor el kellett költözniük a régi helyükről. Közösségi összefogásból vettek meg és újítottak fel egy házat, ahol működni tudtak. Mostanra azonban többek között a megemelkedett rezsiköltségek miatt van fogytán a pénzük. Ismét támogatókat keresnek.