HALÁLOS BALESET

1:48
HíradóBalesetek az utakon: vezetés közben lett rosszul a sofőr
2024. június 20. 18:35

Balesetek az utakon: vezetés közben lett rosszul a sofőr

Vezetés közben rosszul lett egy hűtőkocsi vezetője, majd lesodródott az M5-ös autópályáról Lajosmizsénél délelőtt. A mentők már nem tudták újraéleszteni a 65 éves sofőrt. A Békés megyei Bélmegyernél pedig egy Suzuki sofőrje halt meg, miután kocsijával váratlanul áttért a szemből jövők sávjába, ahol összeütközött egy áruszállítóval dél körül. Ennek a balesetnek két könnyebb sérültje is volt.
1:43
HíradóNégyszáz kilométert vezetett hullámokban rátörő rosszulléttel, a cél előtt okozott halálos balesetet
2024. június 14. 18:29

Négyszáz kilométert vezetett hullámokban rátörő rosszulléttel, a cél előtt okozott halálos balesetet

Rosszul volt, mégis több száz kilométert vezetett az a férfi, aki végül halálos balesetet okozott 2022 szeptemberében Vésztőnél. Egy kereszteződésben nem adott elsőbbséget egy másik autónak, négyen utaztak benne, ketten a helyszínen meghaltak, ketten maradandó sérüléseket szenvedtek. Az ügyészség fogházba küldené a tragédiát okozó sofőrt.
1:46
HíradóAkkora volt az ütközés, hogy kiszakadt a motor a helyéről, a balesetben szörnyethalt egy vétlen férfi
2024. június 13. 18:40

Akkora volt az ütközés, hogy kiszakadt a motor a helyéről, a balesetben szörnyethalt egy vétlen férfi

Szörnyethalt egy autós szerdán délután a Bács-Kiskun megyei Kisszállásnál egy frontális karambolban. A balesetet a másik sofőr okozta, aki feltehetően túl gyorsan ment, és a vizes úton a kanyarban átsodródott a szemközti sávba. Ezzel csaknem egyidőben ugyanebben a megyében, Harkatötönynél is frontális karambol volt. Ott kanyarban előzött egy buszt a vétkes sofőr, de nem ért vissza időben a sávjába.
1:49
HíradóFának csapódott és meghalt egy 86 éves férfi, egy 83 éves nő a szalagkorlátot tarolta le kocsijával
2024. június 8. 19:34

Fának csapódott és meghalt egy 86 éves férfi, egy 83 éves nő a szalagkorlátot tarolta le kocsijával

Fának csapódott és meghalt egy 86 éves férfi péntek este a Győr-Moson-Sopron megyei Darnózseli közelében. Nem volt bekötve, az autó mellett találták meg, nem tudták újraéleszteni. Majdnem ugyanebben az időben az M5-ös autópályán, Petőfiszállásánál tarolta le a szalagkorlátot, és csapódott kocsijával az árokba egy 83 éves nő, ő könnyű sérülésekkel megúszta a balesetet. 
1:31
HíradóVeszélyes anyagokat szállító tehervonat és személyvonat ütközött Csehországban, négyen meghaltak
2024. június 6. 18:53

Veszélyes anyagokat szállító tehervonat és személyvonat ütközött Csehországban, négyen meghaltak

Legkevesebb négyen meghaltak és több mint húszan megsérültek, amikor egy személyvonat egy veszélyes vegyi anyagot szállító tehervonattal ütközött Csehországban, Pardubice környékén. Sajtóinformációk szerint a mozdonyvezetők túlélték a balesetet. Az ütközést a hatóságok vizsgálják, ennek idejére le kellett zárni az ország keleti részét Prágával összekötő fő vasútvonalat, a MÁV közlése szerint a cseh fővárost érintő nemzetközi vonatközlekedésben estig változásokra kell számítani. Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a tragédiát.
1:23
HíradóSokkot kapott a sofőr: meghalt a motoros, aki két autóba is belecsapódott Pusztaszernél
2024. június 4. 19:12

Sokkot kapott a sofőr: meghalt a motoros, aki két autóba is belecsapódott Pusztaszernél

A helyszínen meghalt a motoros, aki kanyarodó személykocsi oldalába rohant, majd egy másik autónak csapódott hétfő délután az 5-ös főúton Pusztaszernél. Az ütközéstől a vezetője lerepült a motorról, a jármű kigyulladt, a mentők sikertelenül próbálták újraéleszteni a középkorú férfit. Más nem sérült meg, a rendőrök vizsgálják, hogy mi okozta a tragikus balesetet. 
1:56
HíradóHatgyermekes apa halhatott meg az M3-as autópályán történt balesetben
2024. június 2. 18:29

Hatgyermekes apa halhatott meg az M3-as autópályán történt balesetben

Két átányi férfi halt meg az M3-as autópályán vasárnap hajnalban, mikor autójukba hátulról egy mikrobusz csapódott, miközben a nagyfügedi pihenőhelyről próbáltak visszasorolni a sztrádára. Az autóban ülő harmadik embert információink szerint válságos állapotban szállították kórházba, a kisbuszban egyedül utazó sofőr nem sérült meg a balesetben. A közösségi oldalakon terjedő információk szerint az áldozatok egyike hatgyermekes édesapa, másikuk pedig egy gyermeket nevelt.
1:57
HíradóTragédia: hároméves kislány halt meg az M1-es autópályán, nem voltak bekötve az autó utasai
2024. május 31. 18:23

Tragédia: hároméves kislány halt meg az M1-es autópályán, nem voltak bekötve az autó utasai

Meghalt egy hároméves kislány, amikor péntek hajnalban balesetet szenvedett családjával Öttevénynél az M1-es autópályán. Hegyeshalom felé tartottak, amikor az autójuk megcsúszott az úton, majd az autópálya melletti árkon átrepülve kerítésnek csapódott. Információink szerint egyik utas sem volt bekötve, a kislány kizuhant az autóból. A kocsiban ülő három felnőtt és egy másik gyerek könnyebb sérüléseket szenvedett.
1:47
HíradóSzörnyethalt a becsapódáskor a 22 éves kiskunmajsai fiatal
2024. május 27. 18:31

Szörnyethalt a becsapódáskor a 22 éves kiskunmajsai fiatal

Négyen haltak meg három balesetben vasárnap óta. Mezőtárkánynál vasárnap két kocsi ütközött, itt a feltehetően vétkes sofőr volt az áldozat, a balesetben három gyerek is súlyosan megsérült. Éjszaka Kiskunmajsánál nagy sebességgel fának ütközött autójával és szörnyethalt egy 22 éves helybeli fiatal, reggel Bócsánál távolsági busszal karambolozott egy kocsi, aminek két fiatal román utasa a helyszínen meghalt.
1:30
HíradóEnyhítettek a férfi büntetését, aki részegen, bedrogozva okozott halálos balesetet
2024. május 23. 18:39

Enyhítettek a férfi büntetését, aki részegen, bedrogozva okozott halálos balesetet

Jogerősen 5 és fél évre enyhítette a Győri Ítélőtábla annak a férfinak a büntetését, aki 2019-ben részegen, bedrogozva okozott halálos balesetet Győrújfalun. Első fokon 7 év börtönre ítélték. A nyomozás szerint 100-zal száguldva, cikázva vezetett a baleset előtt, hogy az utasait megijessze. Közben lesodródtak az útról, ahol először egy jelzőtáblának, majd egy fának csapódtak. Egy ember meghalt, többen súlyosan megsérültek.
1:47
HíradóTragikus baleset: 32 éves férfi halt meg, mikor letért az útról a bitument szállító kamion
2024. május 21. 19:14

Tragikus baleset: 32 éves férfi halt meg, mikor letért az útról a bitument szállító kamion

Rosszul lett vezetés közben – az RTL Híradó információi szerint ezért szenvedett balesetet egy kamionsofőr kedd reggel Törökszentmiklósnál. Járművével hirtelen letért az útról, több fát kidöntött, majd az árokba csapódott, a sofőr beszorult a vezetőfülkébe. De hiába érkezett mentőhelikopter is, nem lehetett rajta segíteni. Az RTL Híradó úgy tudja: egy 32 éves dombrádi férfi az áldozat.
0:25
VideóVideón a kutatás: így keresik a verőcei hajóbaleset áldozatait
2024. május 19. 15:26

Videón a kutatás: így keresik a verőcei hajóbaleset áldozatait

A Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat videóján is látszik, hogy azonnal megkezdték a kutatást a verőcei hajóbaleset eltűntutasai után. A rendőrség tájékoztatása szerint nemcsak a vízről, hanem a partról és hőkamerás drónokkal a levegőből is keresik azt a két nőt és három férfit, akik a motorcsónakon utaztak, ami feltehetőleg egy szállodahajóval ütközött szombaton éjszaka. 
1:25
HíradóVezetés közben lett rosszul a kamionsofőr, letarolt egy furgont – halálos baleset Környénél
2024. április 19. 18:36

Vezetés közben lett rosszul a kamionsofőr, letarolt egy furgont – halálos baleset Környénél

Vezetés közben lett rosszul egy kamionsofőr Környénél, majd nekiment egy furgonnak délelőtt a Komárom-Esztergom megyei település külterületén. Hiába küzdöttek a mentők a kamionsofőr életéért, már nem tudták megmenteni. A furgon vezetőjét a tűzoltók szabadították ki a roncsból, és életveszélyes sérülésekkel mentőhelikopter vitte kórházba.  
2:39
Híradó130-nál akadt ki a kocsi kilométerórája – ketten haltak meg a gyorsforgalmin történt balesetben
2024. április 19. 18:28

130-nál akadt ki a kocsi kilométerórája – ketten haltak meg a gyorsforgalmin történt balesetben

Ketten haltak meg csütörtök este a budapesti, ferihegyi úti balesetben. Egy autós a város felé száguldott, amikor váratlanul áttért a szemközti sávba. Ott egy másik autóval ütközött, az abban ülő középkorú férfi és nő vesztette életét. A balesetet okozó sofőr és utasai elmenekültek, a kocsi sebességmérője 130-nál akadt ki. Hat nepáli férfit és egy nőt keresnek a tragédia miatt. 
1:57
VideóVideó a gyorsforgalmi úti brutális baleset helyszínéről: felismerhetetlenségig roncsolódott a cserbenhagyott áldozatok autója
2024. április 19. 10:08

Videó a gyorsforgalmi úti brutális baleset helyszínéről: felismerhetetlenségig roncsolódott a cserbenhagyott áldozatok autója

Ketten meghaltak a csütörtök este 10 óra körül a ferihegyi gyorsforgalmi úton történt balesetben. A frontális karambol okozója elmenekült, a rendőrség hatjóvadászatot indított ellene – olvasható a Police.hu-n. A balesetben egy középkorú férfi és nő vesztette életét. Egy bolgár rendszámú autó sofőrjét és utasát keresi a rendőrség. A mögötte haladó autóban is megsérültek.
7:56
Házon kívül„Bocsánatot kér, aki bűnös és hibásnak érzi magát. Én a részvétemet fejeztem ki” – elsőfokon felfüggesztettet kapott a motorossal ütköző mentősofőr
2024. április 14. 18:05

„Bocsánatot kér, aki bűnös és hibásnak érzi magát. Én a részvétemet fejeztem ki” – elsőfokon felfüggesztettet kapott a motorossal ütköző mentősofőr

Elsőfokon felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a bíróság Gelléri Lászlót, aki azt a mentőautót vezette, aminek oldalába egy motoros csapódott két éve Budapesten. A férfi szerint viszont ő nem hibázott, a motor egy keresztutcából ugrott elő hirtelen. Az azon ülő 24 éves Seres Dávid meghalt. A fiú gyászoló édesanyja könnyeivel küszködve beszélt az RTL-nek a tragédiáról, és azt mondta: így ne végezzen egy mentős se munkát, a férfinek el kellene ismernie, hogy hibázott. A Házon kívül riportjában a helyszínen idéztük fel a történteket, bemutatjuk, mit gondolnak a balesetről az érintett felek, és elmagyarázzuk, miért születhetett az elsőre meglepő ítélet. 
1:47
HíradóTragédia Egerben: robogós ütközött vonattal, a lakók szerint elvakíthatta a napfény
2024. április 2. 18:37

Tragédia Egerben: robogós ütközött vonattal, a lakók szerint elvakíthatta a napfény

Meghalt egy robogós, miután vonattal ütközött egy vasúti átjáróban, Egerben hétfőn délután. A MÁV szerint a fénysorompó rendben működött, pirosat mutatott. A környéken lakók szerint a motorost elvakíthatta a nap, így nem vette észre a tilos jelzést. Az idén már 16 vasúti átjárós baleset történt az országban, és ez volt az első halálos. 
3:50
HíradóEgy gyerek is életveszélyesen megsérült, legalább négyen meghaltak a tömegtragédiába fulladt raliversenyen
2024. március 24. 18:23

Egy gyerek is életveszélyesen megsérült, legalább négyen meghaltak a tömegtragédiába fulladt raliversenyen

Tömegtragédia a raliversenyen: legalább négy ember meghalt és nyolcan megsérültek amikor a nézők közé csapódott egy versenyautó az Esztergom Rally vasárnapi szakaszán Lábatlan és Bajót között. A legsúlyosabb sérült egy gyerek, őt életveszélyes állapotban vitték kórházba. Az RTL Híradó által megszerzett felvételek alapján a raliautó egy egyenes szakaszon egy lassító előtt csúszott le az útról, ahol elsodorta az ott állókat. A versenyt azonnal leállították. 
4:08
FókuszHalálos áramütés: egy szelfi miatt veszthette életét a 18 éves fiú?
2024. március 20. 20:28

Halálos áramütés: egy szelfi miatt veszthette életét a 18 éves fiú?

Felmászott a mozdony tetejére és belehalt az áramütésbe egy 18 éves budaörsi fiú. Az iskolai diákelnök állítólag szelfit is készített a vonaton, de a magasfeszültség közelében halálos sérüléseket szerzett. A villamos felsővezetékben 25 ezer volt feszültség van. Ez azt jelenti, hogy annak megközelítése is életveszélyes, akár már 2 méteres távolságon belül is végzetes áramütést okozhat. Nem ez az első hasonló tragédia. 
1:44
HíradóIskolából tartottak hazafelé, mikor karamboloztak, két tizenéves halt meg a balesetben
2024. március 14. 18:28

Iskolából tartottak hazafelé, mikor karamboloztak, két tizenéves halt meg a balesetben

Egy 17 éves és egy 19 éves diák meghalt, három társuk megsérült, amikor autójukkal frontálisan ütköztek egy terepjáróval csütörtök délután. A diákok az iskolából tartottak hazafelé, amikor baleset érte őket. Egy előzés után nem tudtak visszatérni a saját sávjukba. Az ütközés ereje akkora volt, hogy az utasok a roncsba szorultak, a tűzoltók szabadították ki őket. A helyszínre négy mentőautót és két mentőhelikoptert is riasztottak, a túlélőket az ajkai, a veszprémi és a győri kórházba vitték. Két diák súlyosan, egy harmadik és a terepjáró vezetője könnyebben sérült meg.
1:58
HíradóBedrogozva vezetett a sofőr, aki miatt meghalt egy 24 éves családapa
2024. február 17. 18:36

Bedrogozva vezetett a sofőr, aki miatt meghalt egy 24 éves családapa

Egy hónapra letartóztatta a bíróság azt a mándoki férfit, aki három héttel ezelőtt halálos balesetet okozott a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Komoró közelében. A helyszínen egy 24 éves családapa vesztette életét. A gyanúsítottról azóta kiderült, hogy kábítószert fogyasztott, emiatt akár nyolc évre is rács mögé kerülhet. Ugyanakkor ő volt az, aki a vád szerint évekkel ezelőtt szándékosan el akart ütni három kukásként dolgozó férfit, mert azt hitte, egyikük beintett neki.