GÁZOLÁS

1:47
HíradóAz M0-ás középső sávjában gyalogolt, elütötték, nem sikerült kihallgatni
2023. szeptember 10. 17:47

Az M0-ás középső sávjában gyalogolt, elütötték, nem sikerült kihallgatni

Zavart férfit gázolt el egy autós reggel az M0-áson. Az autók között sétált, amikor elsodorta egy szabályosan haladó kocsi. A gyalogos megsérült, de a többi autós ki tudta kerülni, így túlélte a balesetet és kórházba került. Információink szerint zavartan viselkedett, a rendőrök ki sem tudták hallgatni. Így azt sem lehet tudni, hogy mit keresett az M0-ás középső sávjában gyalog.    
1:43
VideóFelkavaró videó: áthajtott a tüntetőkön az autós
2023. szeptember 10. 12:14

Felkavaró videó: áthajtott a tüntetőkön az autós

Áthajtott egy autó a kormány igazságügyi reformja ellen tüntető tömegen Izraelben. A demonstrálok Tel-Aviv egyik főútját foglalták el. A felvételen látni, hogy a fiatal sofőr az anyósülésre ül át, majd egy idősebb úr foglalja el a vezetői széket, aki ezután egyszerűen áthajtott a tömegen. Pár méterrel később állt csak meg, ekkor majdnem meglincselték. A rendőrök őrizetbe vették a férfit, aki elmondta, véletlenül hajtott a tömegbe. A hatóságok elfogadták az érvelését és elengedték. Egy nő könnyebben megsérült, őt kórházba szállították. 
1:36
HíradóBörtönbe küldené az ügyészség a kecskeméti sofőrt, aki egy kétgyermekes anyát gázolt halálra a járdán
2023. augusztus 29. 18:44

Börtönbe küldené az ügyészség a kecskeméti sofőrt, aki egy kétgyermekes anyát gázolt halálra a járdán

Az 50 éves férfi tavaly decemberben a zebrán ütött el egy kétgyermekes anyát. A 37 éves nőt hosszan próbálták újraéleszteni, de a helyszínen belehalt sérüléseibe. A vádirat szerint a gázoló annak ellenére, hogy a közvilágítás nem működött az utcában, a megengedett 50 helyett 70-nel ment, és bár vészfékezett, nem tudott időben megállni. 
1:47
HíradóPánikba eshetett a villamosvezető, aki műszaki hiba miatt halálra gázolt egy idős nőt a Fővám téren
2023. augusztus 3. 18:29

Pánikba eshetett a villamosvezető, aki műszaki hiba miatt halálra gázolt egy idős nőt a Fővám téren

Halálra gázolt egy idős nőt a kettes villamos szerda este Budapesten. Az áldozat egy másik járatra akart felszállni, mikor az érkező villamos feltehetően műszaki hiba miatt nem tudott lassítani és elsodorta. A baleset után még legalább 500 métert ment tovább a villamos, mire sikerült megállítani. Az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke azt mondja, ezek a villamosok már nem elég korszerűek, így sok múlik a vezető tapasztalatán.
2:10
Híradó„A lábát láttam csak, hogy kilóg a villamos alól” – tízéves kisfiút gázolt el a villamos Budapesten
2023. július 18. 18:43

„A lábát láttam csak, hogy kilóg a villamos alól” – tízéves kisfiút gázolt el a villamos Budapesten

Tíz éves kisfiút gázolt el a villamos hétfőn este Budapesten. A gyerek a szerelvény alá szorult, tucatnyi tűzoltó és mentő próbálta kiszabadítani. Végig magánál volt, végül törésekkel, zúzódásokkal vitték kórházba. Családja szerint a baleset azért történt, mert egy banda el akarta venni tőle és barátjától a telefont, ők pedig menekülni kezdtek. A rendőrség vizsgálja a történteket.
0:58
VideóVideó: egy őzet akart leterelni az útról, elgázolta a kamion
2023. július 13. 13:24

Videó: egy őzet akart leterelni az útról, elgázolta a kamion

Meghalt egy ember Mórahalom határában szerdán. Úgy tudjuk, egy elkerülő úton haladt egy szerb rendszámú kocsi, amikor az azt vezető nő megállt, majd kiszállt a kocsiból, hogy letereljen egy őzet az útról. A szemből érkező román kamion azonban elgázolta. A nő olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. Információink szerint a kocsiban még egy nő utazott, akik végig nézte, ahogy a sofőrt halálra gázolják. 
2:27
HíradóÁtalakítják a jogosítvány megszerzésének rendszerét
2023. július 11. 18:21

Átalakítják a jogosítvány megszerzésének rendszerét

Felülvizsgálja a KRESZ-t a kormány – ezt Lázár János mondta az Árpád hídi baleset kapcsán az RTL Híradó kérdésére. A közlekedésért is felelős miniszter azt tervezi, hogy átalakítják a B-kategóriás jogosítvány megszerzésének rendszerét is. Az Árpád hídi balesetet pedig gyilkosságnak nevezte. Az általunk megkérdezett közlekedési szakjogász szerint Magyarországon az ilyen balesetek nem számítanak emberölésnek. Németországban viszont akár életfogytiglant is kaphat, aki versenyzés miatt okoz súlyos balesetet.
5:34
FókuszÁrpád hídi tragédia: elmondta a Mercedes vezetője, hogy miért gyorsított, három autó is versenyezhetett a baleset előtt
2023. július 7. 19:22

Árpád hídi tragédia: elmondta a Mercedes vezetője, hogy miért gyorsított, három autó is versenyezhetett a baleset előtt

A Mercedes vezetőjének már 13 büntetőpontja volt. Nyilvánosságra hozta a rendőrség péntek délben az egy héttel ezelőtt az Árpád-hídon történt halálos baleset térfigyelőkamerás felvételeit. Kiderült, nem is kettő, hanem három autó tartott spontán gyorsulási versenyt, amelynek következtében egy 26 éves kerékpáros meghalt. A rendőrség hivatalosan is bejelentette, hogy akkora volt a becsapódás, hogy a 26 éves kerékpáros mindkét lábát elvesztette. A baleset pillanatát kegyeleti okokból nem is hozták nyilvánosságra. 
2:47
HíradóVideón az Árpád hídi tragédia: a RACE001 rendszámú Mercedes sofőrje elvesztette az uralmát kocsija fölött és elgázolt egy biciklist
2023. július 7. 18:39

Videón az Árpád hídi tragédia: a RACE001 rendszámú Mercedes sofőrje elvesztette az uralmát kocsija fölött és elgázolt egy biciklist

Kiadta a rendőrség a térfigyelő kamerák felvételeit a szombat hajnali budapesti balesetről. Ezeken az látszik, hogy a RACE001 rendszámú Mercedes és két BMW spontán versenybe kezdett a Honvédkórháznál, majd a Népfürdő utcánál a Mercedes sofőrje elvesztette uralmát a kocsija felett. Ekkor gázolta el az éppen ott tekerő, 26 éves biciklist, aki később belehalt a sérüléseibe. A Mercedes vezetője elismerte a felelősségét, a rendőrök kezdeményezték a letartóztatását. A másik két versenyző sofőr felelősségét is vizsgálják.
3:04
Híradó„Nekem szombaton reggel 6-kor megállt az idő” – írta az Árpád hídon halálra gázolt kerékpáros édesanyja
2023. július 5. 18:11

„Nekem szombaton reggel 6-kor megállt az idő” – írta az Árpád hídon halálra gázolt kerékpáros édesanyja

A legális gyorsulási versenyek rendszeres résztvevője volt az a férfi, aki szombaton az Árpád hídon halálra gázolt egy szabályosan közlekedő kerékpárost. A RACE 001-es rendszámú kocsi tulajdonosa a Magyar Gyorsulási Szövetség elnökhelyettese szerint gyakorlott sofőrnek számított. Szombat éjszaka is száguldozhatott. Az elgázolt fiatal biciklis édesanyja szerint az a baj, hogy a jelenlegi szabályok nem tartják vissza a száguldozókat. Pintér Sándor belügyminiszter a Híradónak azt mondta: a rendőrök tavasz óta szigorúan ellenőrzik az utakat.