Baleset-bűnügy

Kedden Miskolcon és Berettyóújfaluban is halálra gázoltak egy-egy nőt

rtl.hurtl.hu

2023. október 4. 6:41

Mindketten olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy már nem tudtak segíteni rajtuk.

A rendőrség közlése szerint két halálos baleset is történt kedden, mindkét balesetben egy-egy nő vesztette életét.

A rendőrség honlapja szerint október 3-án 21 óra körül a 37-es főút 4. kilométerénél egy Miskolc irányába haladó autó elé lépett ki egy nő. A jármű vezetője nem tudta elkerülni az ütközést, és elgázolta a gyalogost, aki a helyszínen elhunyt.

Berettyóújfaluban 17 óra körül történt baleset a Dózsa György utcában. Egy személyautó eddig tisztázatlan körülmények között elütött egy 69 éves nőt. A balesetben a gyalogos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Nyitókép (illusztráció): Getty Images

#Baleset-bűnügy#berettyóújfalu#gázolás#meghalt#gyász#baleset

Címlapról ajánljuk