DIÁKHITEL KÖZPONT

2:24
HíradóMagyar Péter támogatottsága akkora, mint a két legerősebb ellenzéki párté
2024. március 14. 19:34

Magyar Péter támogatottsága akkora, mint a két legerősebb ellenzéki párté

Néhány hét alatt Varga Judit volt férjéből az egyik legismertebb politikai szereplő lett Magyarországon. A Median friss felmérése szerint Magyar Pétert az emberek 68 százaléka ismeri, és közülük 13 százalék nagy valószínűséggel szavazna is rá. Vagyis a Diákhitel Központ egykori vezetője, aki a kegyelmi botrány kirobbanása után ugrott ki a NER-ből, rövid idő alatt annyi támogatót szerzett, mint amennyien a legerősebb ellenzéki pártokkal szimpatizálnak.  
3:13
HíradóA Diákhitel Központ hallgat arról az egymilliárd forintról, amiről Magyar Péter beszélt Partizánnak adott interjújában
2024. február 15. 19:08

A Diákhitel Központ hallgat arról az egymilliárd forintról, amiről Magyar Péter beszélt Partizánnak adott interjújában

Több mint egymilliárd forintért kötött szerződéseket a Diákhitel Központ azzal a céggel, amely Varga Judit exférje szerint túlárazta a szolgálatásait. Hogy ezért a pénzért milyen feladatokat végeztek el, a szerződéslistából nem derül ki, és a Diákhitel Központ sem árulta el az RTL Híradónak. A miniszterelnök politikai igazgatója szerdán este azt mondta, hogy Magyar Péter kijelentéseit az irodalmi munkássága kezdetének tekinti.
BelföldMegtaláltuk: ezekről a százmilliókról borított Magyar Péter, Varga Judit volt férje
2024. február 13. 10:14

Megtaláltuk: ezekről a százmilliókról borított Magyar Péter, Varga Judit volt férje

Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter volt férje, Magyar Péter kijött a fényre és megdöbbentő dolgokat mondott. Egyebek mellett arról, hogy túlárazott megbízásokat kellett elfogadnia az állami Diákhitel Központ Zrt. vezetőjeként. De milyen megbízásokról van szó és ki a haszonélvező? Hogyan kerül a képbe a Rogán Antal tárcája alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal és Rogán Antal második exfelesége, Rogán Cecília? Megmutatjuk.
2:20
HíradóRekordnagyságban nőtt a diákok adóssága a járvány alatt
2021. április 6. 17:17

Rekordnagyságban nőtt a diákok adóssága a járvány alatt

Rekordnagyságban nőtt a diákok adóssága a járvány alatt. 42 ezren, három és félszer annyian vettek fel tavaly diákhitelt, mint tavalyelőtt az állami Diákhitel Központ szerint. Legtöbben az új, kamatmentes konstrukcióból igényeltek és 98 százalékban az elvihető legmagasabb összeget kérték. A Portfolio törlesztési nehézségekre számít, miután átlag felett, 13 és fél százalékra ugrott a munkanélküliség a fiatalok körében.