Belföld

Megtaláltuk: ezekről a százmilliókról borított Magyar Péter, Varga Judit volt férje

Kovács-Angel MariannaKovács-Angel Marianna

2024. február 13. 10:14

Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter volt férje, Magyar Péter kijött a fényre és megdöbbentő dolgokat mondott. Egyebek mellett arról, hogy túlárazott megbízásokat kellett elfogadnia az állami Diákhitel Központ Zrt. vezetőjeként. De milyen megbízásokról van szó és ki a haszonélvező? Hogyan kerül a képbe a Rogán Antal tárcája alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal és Rogán Antal második exfelesége, Rogán Cecília? Megmutatjuk.

Magyar Péter, Varga Judit korábbi igazságügyminiszter férje vasárnap este nagyinterjút adott a Partizánnak. Ebben egészen meredek kijelentéseket tett, például hogy „Rogán Antalnak mennie kell”, illetve hogy az ország fele néhány ember, illetve néhány család kezében van.

Az egyik legsúlyosabb általa említett ügy az állami kommunikációs tenderekről szól. Magyar Péter 2018 novemberétől 2022. február végéig vezette az állami Diákhitel Központot, a beszélgetésben magától hozta szóba, hogy bár nagyon szeretett ott dolgozni és sikeresnek tartja az időszakot a cég életében, több okból is el akart jönni. Az egyik ilyen ok elmondása szerint Rogán Antalhoz köthető. „Van egy nagy, 100-200 milliárdos állami kommunikációs tender, amit minden évben kiírnak és minden évben megnyeri egy cég. És akkor az összes állami cégnek ezzel az egy céggel kell szerződnie” – mondta Magyar Péter, hozzátéve: a Diákhitel Központ is ezzel a céggel szerződött.

„Egyrészt nem voltunk megelégedve a minőségével, másrészt azt gondoltam, hogy az, amit ők számláznak nekünk vagy árajánlatot adnak, az a piaci ár sokszorosa, és én több körben megtagadtam ennek az aláírását, a megrendelések aláírását, a kifizetéseket. És akkor jelezték, hogy ezt nem kéne. És akkor egy idő után azt mondtam, hogy akkor ennyi elég” – fogalmazott Magyar Péter, aki indoklása szerint nem tudta a kollégái előtt vállalni, hogy sokszorosan túlárazott, minőségében nem annyira erős kommunikációs anyagot rendeljenek meg. 

Hozzátette, hogy a Diákhitel Központ ugyan kis szereplő volt, 200-250 milliós kommunikációs kerettel, de vannak nagyobbak is, például a Szerencsejáték Zrt. sokmilliárdos mozgástérrel. 

Hogy mekkora volt a túlárazás, azt egyértelműen nem tudta megmondani, kollégái visszajelzései alapján 

volt, hogy háromszoros, volt, hogy hatszoros. 

Magyar Péter szerint kollégái megnézték a piaci árakat, így derült ki, hogy a nyertes cég ajánlata erősen túlzó, azonban mindig adtak valamilyen magyarázatot a számokra. Ő azonban jó érzéssel nem tudta vállalni a felelősséget egy idő után, így kilépett. Noha nem akarták elengedni a választások előtt, de ő erősködött, és eljött. 

Kérdésre válaszolva Magyar Péter megerősítette, hogy Balásy Gyula cégéről van szó. Pontosabban cégeiről, ugyanis a nagy állami kommunikációs tender nyertesei évek óta a nyíltan a Fidesszel szimpatizáló Balásy Gyula vállalkozásai, a Lounge Design Kft. és a New Land Media Kft. A menetrend úgy néz ki, hogy a Rogán Antal-féle Miniszterelnöki Kabinetiroda alatt működő Nemzeti Kommunikációs Hivatal néhány évente kiír egy hatalmas, több tízmilliárdos kommunikációs tendert. 2018-ig még úgy tűnt, van valamiféle verseny: a hatalmas keretszerződésnek három nyertese volt, Balásy cégei, a Rogán Antal volt szomszédjaként emlegetett Csetényi Csaba és a több miniszterrel is jó kapcsolatot ápoló Kuna Tibor cégeivel versenyeztek. Utóbbi kettőt azonban kizárták, így gyakorlatilag az állami kommunikációs megbízások monopóliumát Balásy Gyula kapta meg. A kék plakátos kormányzati kampányokkal ismertté vált üzletember meggazdagodását korábban az RTL Híradó mutatta be:


Hétfőn Vona Gábor pártja, a Második Reformkor elnöksége bejelentette, hogy mérlegelve Magyar Péter állításait, melyek szerint túlárazott szerződések, majd a szerződések alapján teljesítési igazolások aláírására kapott utasítást, hivatali visszaélés és költségvetési csalás bűncselekmények elkövetésének alapos gyanúja miatt feljelentést tesznek és az Integritás Hatósághoz fordulnak. Kedden a Demokratikus Koalíció is közölte, hogy hűtlen kezelés, költségvetési csalás és pénzmosás bűncselekményi gyanúja miatt feljelentést tesz az ügyben „azok után, hogy már a Fidesz belső körei is beismerik a kormányzati korrupciót.”

Mi van a szerződésekben?

Megnéztük, hogy pontosan milyen és mekkora értékű megbízásokat nehezményezhetett Magyar Péter. Amikor Magyar a Diákhitel Központhoz került, a kommunikációt már Balásy cégei vitték. 2018-ban nettó 99 millió forintért szerződtek (30 százalékos opciós kerettel) a cégeivel médiavásárlási feladatok ellátására.

2019-ben nettó 172,5 millió forintra szerződtek a kommunikációs feladatok ellátására, ugyancsak 30 százalékos opcióval. Azt a sürgős besorolású, egyedi megrendelőt pedig már Magyar Péter szignózta, amellyel imázsépítő kisfilm sugárzásához vásároltak műsoridőt a TV2-n, bruttó 58 millió forintért. A dokumentum szerint azonban a TV2 műsoridejét nem közvetlenül a csatorna, hanem a Magno Studio Kft. értékesítette Balásy Gyula New Land Media Kft.-jén keresztül:

Megtaláltuk: ezekről a százmilliókról borított Magyar Péter, Varga Judit volt férjeMegtaláltuk: ezekről a százmilliókról borított Magyar Péter, Varga Judit volt férje

Magyar Péter azt nem említette, hogy konkrétan milyen megrendeléseket, kifizetéseket nem akart jóváhagyni, a fenti dokumentum más miatt érdekes. A Magno Studio Kft.-ről elsőként az Átlátszó írta meg, hogy szintén részesültek a propagandaköltésekből. A Stop Soros kampányból majdnem 700 millió forintot kaptak, a 2018-as választás előtt pedig csaknem 4 milliárd forintot. Később a Hvg.hu adatkérése nyomán derült ki, hogy Rogán Antal második – előző – felesége, Rogán Cecília és a cég összefüggésbe hozhatók. A lap a Rogán Cecíliához köthető fitneszrendezvények után érdeklődött az egyik állami szponzornál, az MVM-nél. A megkapott szerződésekből derült ki, hogy a rendezvényekre szánt szponzorpénzt nem Rogán Cecíliáék cége, hanem szervezőként a Magno Studió Kft. kapta, 

tehát ők szervezték a Rogán Cecília-féle fitneszrendezvényeket.

A Magno Studio Kft.-ről nem nemrégiben ugyancsak a Hvg.hu derítette ki, hogy milliárdos megrendeléseket kaptak például a végrehajtói kartól is, amikor azt még Schadl György vezette. A Magno Studio által gyártott tájékoztató kisfilmeket jellemzően a TV2-csoport csatornáin adták le.

Ha tetszett a Balásy-cégek munkája, ha nem, 2020 áprilisában Magyar Péter és Balásy Gyula ismét a Diákhitel Központ Zrt. kommunikációs feladatainak ellátására írtak alá keretszerződést, nettó 176 millió forint értékben, az összeg 30 százaléka opció volt. A megbízás aznap életbe lépett és az összeg kimerüléséig, de legkésőbb 2021. február 28-ig volt hatályos. 

magyar péter varga judit volt ferje balasy diakhitel szerzodes

Rá csaknem egy évre a Diákhitel Központ Zrt. képviseletében Magyar Péter újabb megbízást szignózott Balásy cégeinek: ezúttal nettó 227 millió forint értékben, ugyancsak 30 százalék opcióval. A megbízás itt is az aláírás napjától lett hatályos és a keretösszeg kimerüléséig, de legfeljebb 2022. március 31-ig az is maradt. 

magyar péter varga judit volt ferje balasy diakhitel szerzodes

Érdekesség, de annyira talán nem meglepő, hogy Magyar Péter távozása után is Balásy Gyula cégeinél kötöttek ki a Diákhitel Központ Zrt. kommunikációs megrendelései. Ezt itt például néhány hónappal Magyar távozásának bejelentése után szignózták, nettó 190 millió forintról szól (30 százalékos kerettel), gyakorlatilag ugyancsak egy évre:

magyar péter varga judit volt ferje balasy diakhitel szerzodes

A központosított kommunikáció és azon belül Rogán Antal szerepe kiemelt téma volt a vasárnapi, partizános beszélgetésben. Magyar Péter arra utalt, hogy a kegyelmi botrány kirobbanása után a Sándor-palota egyeztethetett az állami kommunikációért felelős személyekkel. Fontos megjegyezni, hogy a köztársasági elnök a nép egységét fejezi ki, független(nek kellene lennie) a kormánytól, a pártoktól. Magyar Péter kézi irányításról beszélt, arról, hogy egy minisztériumi MTI-közlemény sem mehet ki Rogán tárcájának engedélye nélkül, ez alól csak néhány minisztérium kapott felmentést, valószínűsítve említette Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter nevét. 

Kommunikációban az van, amit Rogán Antal mond

– fogalmazott Magyar Péter, lakásvásárlási ügyük szerinte elégtelen kezeléséről beszélve.

Facebook-oldalán keresztül kerestük Magyar Pétert, egyelőre nem reagált. Kérdéseinket elküldtük Balásy Gyulának céges email-címére és a Nemzeti Kommunikációs Hivatalnak is, ha válaszolnak, közölni fogjuk. 

Tavaly pert indított a kormány ellen négy hetilap a médiapiac torzítása és a hirdetések egyenlőtlen elosztása miatt. Az RTL Híradónak nyilatkozó médiakutató szerint a kormány azzal torzítja a médiapiacot, hogy a kormánybarát médiába irányítja az állami hirdetéseket. A pert indító lapok azt várják, hogy a bíróság kimondja, a kormány gyakorlata ellentétes az EU versenyjogi szabályaival és alapvető értékeivel. A kormány annyit írt, hogy „a kormány nem hirdet”, hanem egy „ügynökséget bíz meg” ezzel:


Nyitókép: Koszticsák Szilárd / MTI

#Belföld#magyar péter#varga judit#rogán antal#Rogán Cecília#Diákhitel Központ#ma#Balásy Gyula