BALHÉ

Mestercukrász„Én sütni jöttem, nem a Mónika Show-ba” – Katát sokkolta Jelly kiborulása, és a forgatás utáni telefonbeszélgetésükben sem volt köszönet
2022. július 7. 17:40

„Én sütni jöttem, nem a Mónika Show-ba” – Katát sokkolta Jelly kiborulása, és a forgatás utáni telefonbeszélgetésükben sem volt köszönet

A Mestercukrász versenyzőjét, Rab Katát még soha senki nem készítette ki annyira, mint Jelly, akit viselkedése miatt kizártak a Mestercukrászból. Kata az rtl.hu-nak adott interjújában mesélt a majdnem tettlegességig fajuló vitájukról, Jellyhez fűződő kapcsolatáról és arról, mennyire megdöbbentő dolgokat mondott neki egykori csapattársa a műsor forgatása után.
5:36
FókuszÓriási balhékat hozott a Konyhafőnök VIP középdöntője
2021. december 7. 19:15

Óriási balhékat hozott a Konyhafőnök VIP középdöntője

A Mikulás tegnap nem szeretetet és békességet hozott a konyhába, hanem vitát és konfliktus hegyeket. Nem a legünnepibb hangulatban telt a főzésre szánt idő. Sem a pirosaknál, sem a kékeknél nem volt nyugalom. Görög Zita Szandival ugrott össze, Muri Enikő és Rába Timi is egymást hibáztatta. A szócsatájuk a kulisszák mögött is folytatódott, sem Timi, sem Enikő nem tudta visszafogni magát. Miért hoz ki ennyi konfliktust a versenyhelyzet belőlünk? 
0:35
Éjjel-Nappal BudapestElőzetes: Barbi el akar költözni az Albérletből? (10.12.)
2021. október 12. 21:30

Előzetes: Barbi el akar költözni az Albérletből? (10.12.)

Toni döntését követően, úgy tűnik, hogy a fiúk képesek higgadtan kezelni a helyzetet. De ez csak a látszat, mert Dani és Kornél ismét egymásnak feszül. Toni közéjük áll, és dühösen tisztázza, hogy mik az elvárásai a fiúkkal szemben. Karolának pocsék a kedve, mert nem biztos benne, hogy meg tud élni a Showgirls-ös vállalkozásból. Amikor a lányok ráadásul edzés közben ismét civakodni kezdenek, Karola már-már ott tart, hogy feladja az üzleti terveit. Később azonban reményt kelt benne, amikor egy sokat ígérő lehetőséget szimatol meg a Bécy-klubban. Sikerül kihasználnia Bécy szorult helyzetét, és megszervez egy fellépést. A lányok valóban forró hangulatot is teremtenek, az előadásuk csúcspontján azonban Vivi bajba kerül. Tamara nagyon elégedetlen az életével és úgy dönt, hogy változtat az életén és az attitűdjén. Tivadarnak elmondja, hogy le akar számolni az énje azon részével, ami folyamatosan másoknak akar megfelelni, elhatározzák, hogy Tamara külsejét is átalakítják. Az átalakítás remekül sikerül, viszont a nagy változás hevében Tamara beolvas Barbinak, amitől a lány megbántódik.
4:21
FókuszÖsszegyűjtöttük az elmúlt évek legnagyobb celebháborúit
2021. február 5. 19:10

Összegyűjtöttük az elmúlt évek legnagyobb celebháborúit

Alig csitult el a Tóth Gabi-Baukó Éva balhé, máris itt az újabb cicaharc, a „Tóthék”. Az X-Faktor egykori mentora ezúttal az X-Faktor egykori győztesével, Tóth Andival különbözött össze, legalábbis a fél magyar sajtó egy újabb „botrányról” ír. Ugyancsak keresi a baj a szó szerint, és átvitt értelemben is kritikus Puzsér Róbert. Előbb Varga Viktorba, vagyis egészen pontosan a leghíresebb dalába szállt bele.