Nyerő Páros

Kényes témákkal, féltékeny rivalizálásokkal és taktikázással telt a második nap a Nyerő Páros villában

rtl.hurtl.hu

2022. szeptember 20. 22:39

A keddi játék során rengeteg érdekesség derült ki a sztárpárokról. Megyeri Csilla párja például szeret női ruhában bulizni, de Törőcsik Dani Kulcsár Edinával közös múltja is terítékre került.

Az első éjszaka élményei ugyanúgy megosztották a villa lakóit, mint az előző napi feladat. Voltak, akik az első megpróbáltatások után elvonulhattak párjukkal, hogy kipihenjék a tegnap fáradalmait, és voltak a kevésbé szerencsések. Habár első hallásra romantikusnak tűnhet, hogy a csillagok alatt bújhatnak össze szerelmükkel, az időjárási körülmények és a szomszédságukban lakó élőlények meglehetősen befolyásolhatják ezt az idilli állapotot. Zdroba Patrik és felesége két kezükön meg tudják számolni, hogy eddig hány napot töltöttek szexuális együttlét nélkül az elmúlt évek alatt – ez a szám most plusz egy nappal emelkedett. Ám nemcsak az intim pillanatok hiánya okozott fejtörést Patriknak. Tóth Szabi világított rá egy olyan problémára, ami az egész játékukat meghatározhatja a későbbiekben.


Törőcsik Dani és Bíró Bea ugyan az álomszobában tölthették első éjszakájukat, mégsem úgy indult a reggelük, ahogy azt szerették volna. A tetováló srác kávéval kedveskedett szerelmének, aki felhívta párja figyelmét az ital hiányosságaira. Dani viszont úgy gondolja, Bea is lemehetett volna a többiek közé, hogy csatlakozzon a társasági élethez. A lány ezek után megpróbálta, ám szerinte falakba ütközött, amire gyorsan kézenfekvő magyarázatot is vázolt Daninak:

Riválist látnak bennem a külsőm miatt

– az Éjjel-Nappal Budapest egykori sztárja értetlenül állt Bea kijelentése előtt, és szerinte érdemes lenne óvatosabbnak lennie a magabiztosságát illetően és alázatosan hozzáállni a játékhoz a jövőben.

Az ébredés és délelőtti készülődés után kezdetét vehette a Nyerő Páros második játéka. Míg Kabát bohócként csillogtatta meg lufihajtogató tehetségét – ezzel meglepve a párok női tagjait –, addig Balázs kényes témákat feszegetett a bányában. Arra volt kíváncsi, hogy a pasik mennyire tudnak szerelmük fejével gondolkozni. Így több titok is napvilágot látott: Megyeri Csilla párja alkalmanként szeret női ruhába bújni; Madár Veráék senkit sem engednek be otthonukba; Muri Enikő néha azt érzi Tóth Szabi mellett, mintha saját apjával élne együtt; Hódi Pamelát teljesen kiidegeli, amikor szerelme az orrát túrja; Lotfi Begiék furcsa neveken szólítják saját gyermekeiket; Zdroba Patrik intim együttlét közben is felveszi a telefont édesanyjának, illetve az is kiderült, hogy Bea szerint ciki-e, hogy Törőcsik Dani korábban Kulcsár Edinával járt.

A játék elgondolkoztatta a sztárokat, többen könnyeiket törölgetve tértek vissza a villába. Ám az igazán nagy kiborulás Megyeri Csilla és párja, Zsolti között történt, amikor azzal szembesültek, hogy mennyire különbözően látják az influenszer gondolatait és vágyait.

Én gondolkozzak a te agyaddal? Te se tudsz a sajátoddal!

– Zsolti nehezen viselte, hogy ebben a játékban most alulmaradtak.


Miután kiderült az új rangsor, egy bulival lazíthattak a sztárpárok a villában. Dani azonban nem tudta elengedni magát, mert a fejébe vette, hogy Bencének valami baja van vele. Párja viszont próbálta gyorsan megnyugtatni. Ahogy a délelőtti órákban még saját külsejét vélte a probléma forrásának, ebben a helyzetben is csak arra tudott gondolni, hogy Pamela párja csupán egy egészséges férfi riválist lát Daniban, tehát nincs miért aggódnia.

És habár ez a játéknak még csak a 2. fordulója volt, az esti iszogatás közben már el is indult a taktikázás Bence és Zsolti között.

#Nyerő Páros#összefoglaló#6. évad#2. rész#lotfi begi#Lotfi-Schadi Réka#hódi pamela#tóth bence#megyeri csilla#zdroba patrik#Bádoki Bettina#molnár zsolt#törőcsik dániel#bíró bea#muri enikő#tóth szabolcs#madár veronika#landor richárd#buli#Játék#balhé

Címlapról ajánljuk