BALESET-BŰNÜGY

1:45
Híradó
2024. június 7. 18:31

„Míg élek, nem mondok le a gyerekekről!” – letartóztatták a hat gyerekét szexuálisan zaklató, koldulásra kényszerítő porcsalmai párt

Szexuálisan zaklatta, éheztette és koldulni küldte hat, közösen nevelt gyerekét egy porcsalmai pár – ezzel gyanúsítja őket a rendőrség. Az anyát és élettársát is letartóztatták. A nyomozók szerint a 12 év alatti gyerekeket – két lányt és négy fiút – évek óta sanyargathatták. Úgy tudjuk, tavaly nyáron emelték ki őket a családból és a nevelőszülőknek nyíltak meg annyira, hogy elmondták, min mehettek keresztül otthon
1:54
Híradó
2024. június 7. 18:27

Jogosítvány nélkül ütközött busszal a 20 éves sofőr, súlyosan sérült utasát feszítővágóval kellett kivágni az autóból

Nem volt érvényes jogosítványa annak a 20 éves sofőrnek, aki péntek hajnalban autóbusznak ütközött kocsijával Érden. A balesetben öten sérültek meg, az autóban hárman, a buszon ketten. Mindannyiukat kórházba kellett szállítani. A kocsi egyik utasát, egy 17 éves lányt a tűzoltók emelték ki a roncsból, súlyosan megsérült. A baleset feltehetően azért történt, mert a kocsi sofőrje nem vette észre a stoptáblát és kihajtott a busz elé.
1:55
Híradó
2024. június 7. 18:26

Nyolc sérültje van a borzalmas bácsalmási balesetnek

Hatan könnyebben, ketten súlyosan sérültek meg mára virradóra Bácsalmás közelében, ahol két személyautó ütközött, mert az egyik áttért a szemközti sávba. Az egyik roncsot a tűzoltók szinte teljesen szétvágták, hogy hozzáférjenek az utasokhoz. Ugyancsak mára virradóra egy cseh autó rohant nagy sebességgel hátulról egy kamionba az M5-ös Szeged felé tartó oldalán, három utassal. Ott egy ember sérült súlyosan.
1:36
Híradó
2024. június 7. 18:25

Ki akarta kerülni az őzet, de maradandó sérüléssel járó balesetet okozott a gyorshajtó

Vádat emeltek az őzet gázoló gyorshajtó ellen. Frontálisan ütközött egy másik autóssal a sofőr, aki egy elé ugró vad miatt rántotta el a kormányt az 5-ös főútón, két és fél éve. Az ütközésben a vétlen sofőr maradandó sérüléseket szenvedett, rajta kívül még hárman sérültek meg. A vádirat szerint balesetet okozó férfi a vadra figyelmeztető tábla ellenére nem volt elég körültekintő, és a megengedettnél gyorsabban haladt. A férfi büntetéséről néhány hónapon belül dönt a bíróság.
3:14
Fókusz
2024. június 6. 20:10

„Mikor kiemelték a vízből, én mondtam, hogy a fiam már nem él” – a tragédia óta két fia tartja az anyában a lelket

Koszorú és mécsesek a parton egy méterre attól a csőtől, ahol szerda délelőtt életét vesztette a hatéves Diego. A kisfiú két évvel idősebb bátyjával játszott a Hajdúszovát határában lévő Kösely-csatorna mellett. Az esőzések miatt sok víz gyűlt össze a csatornában, a sodrása is nagyobb lett. Mikor a kisfiú belecsúszott a vízbe az idősebb testvér hazaszaladt segítségért. Az édesanya beleugrott a vízbe, hogy fiát keresse, de a nagy sodrás őt is elragadta, alig tudta párja kimenteni. A kisfiú testét végül a tűzoltók találták meg a nádasban. A környéken három évvel ezelőtt egy kísértetiesen hasonló eset történt.
3:03
Fókusz
2024. június 6. 19:51

„A vonat fékútja nagyon hosszú, cselekedni nem lehet” – 8 halálos balesetet élt át a mozdonyvezető

Drasztikusan megnőtt idén a vasúti átjárós balesetek száma. 2024-ben eddig 30 szerencsétlenség történt a KRESZ megszegése vagy figyelmetlenség miatt. A MÁV ezért most vasútbiztonsági kampányt indított és fokozott ellenőrzéseket tartanak a nagyobb forgalmú átjáróknál. Molnár Péter 24 éve mozdonyvezető, eddig 8 halálos balesetet élt át. Az RTL-nek most elárulta, mit él át akkor, ha valaki szándékosan lép többtonnás járműve elé, és hogyan lehet feldolgozni egy ilyen tragédiát. 
1:31
Híradó
2024. június 6. 18:53

Veszélyes anyagokat szállító tehervonat és személyvonat ütközött Csehországban, négyen meghaltak

Legkevesebb négyen meghaltak és több mint húszan megsérültek, amikor egy személyvonat egy veszélyes vegyi anyagot szállító tehervonattal ütközött Csehországban, Pardubice környékén. Sajtóinformációk szerint a mozdonyvezetők túlélték a balesetet. Az ütközést a hatóságok vizsgálják, ennek idejére le kellett zárni az ország keleti részét Prágával összekötő fő vasútvonalat, a MÁV közlése szerint a cseh fővárost érintő nemzetközi vonatközlekedésben estig változásokra kell számítani. Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a tragédiát.
1:53
Híradó
2024. június 6. 18:31

Életfogytiglant kapott a cigarettát kérő csepeli hajléktalant megölő férfi

Életfogytig tartó fegyházra ítélték azt a férfit, aki a vád szerint 2021 októberében megvert egy hajléktalant, majd műanyag szatyrot és újságpapírt tömött le a torkán. Az áldozat megfulladt Csepel központjában. A gyilkossággal vádolt férfi az utolsó szó jogán azt mondta, sajnálja, ami történt. Fellebbezett, így az ítélete nem jogerős. Társa végignézte a támadást, őt segítségnyújtás elmulasztása miatt 9 hónap börtönre ítélték, az ő esetében jogerős az ítélet.
2:43
Híradó
2024. június 6. 18:08

„Még utolsónak megöleltem, annyi volt” – utolsó pillanatig küzdhetett az életéért a megfulladt hajdúszováti kisfiú

Azonnal a fia után ugrott az anya, akinek 6 éves gyerekét szerdán ragadta el a víz egy hajdúszováti csatornában. A nő megtörten beszélt a tragédiáról az RTL Híradónak. Azt mondta, olyan erős sodrású és mély volt a víz, hogy őt is a rokonoknak kellett kimentenie. Végül a tűzoltók találták meg a nádba kapaszkodó kisfiú holttestét, aki az utolsó erejével még próbált kievickélni a vízből. Egy kivezető csőre ülve nézhette a halakat a gyerek, amikor a vízbe esett. A rendőrség kiskorú veszélyeztetése miatt nyomoz.
1:23
Híradó
2024. június 4. 19:12

Sokkot kapott a sofőr: meghalt a motoros, aki két autóba is belecsapódott Pusztaszernél

A helyszínen meghalt a motoros, aki kanyarodó személykocsi oldalába rohant, majd egy másik autónak csapódott hétfő délután az 5-ös főúton Pusztaszernél. Az ütközéstől a vezetője lerepült a motorról, a jármű kigyulladt, a mentők sikertelenül próbálták újraéleszteni a középkorú férfit. Más nem sérült meg, a rendőrök vizsgálják, hogy mi okozta a tragikus balesetet. 
1:56
Híradó
2024. június 4. 18:56

Nyitva hagyta a széfet a munkahelyén, hogy párja zárás után kirámolhassa

Barátnője segítségével lopott el csaknem 33 millió forintot egy pénzváltóból, de lebukott egy szolnoki férfi. A nő, aki a pénzváltóban dolgozott, záráskor nyitva hagyta a széfet, amit így párja ki tudott pakolni, két tizenéves társuk közben kint őrködött. A lopás után a zsákmányt szétosztották. A tolvaj és barátnője egészen Grazig menekült, de végül feladták magukat. A bíróság azóta letartóztatta a férfit. A pénz nem került elő. 
2:08
Híradó
2024. június 4. 18:37

Megúszhatja a magyar börtönt a Svájcba szökött pedofil, ha nem adják ki

A 87 éves, svájci állampolgárságú férfi magyar párjával Szentgotthárdon élt, akinek az unokáit több alkalommal is zaklatta. A magyar bíróság áprilisban jogerősen 7 év fegyházra ítélte, de ő még előtte elhagyta az országot. Az RTL Híradó által megkérdezett szakértő szerint elképzelhető, hogy Svájc nem adja majd ki. Ha ott töltheti le a büntetését, sokkal jobb körülményekre számíthat.
1:32
Híradó
2024. június 3. 18:34

Fiatal nő késelhette halálra párját Gyöngyösön, a férfi holttestét egy negyedik emeleti lakásban találták meg

Egy fiatalasszony ölhette meg párját –  erről beszéltek helyiek, miután vasárnap egy negyedik emeleti lakásban rátaláltak a férfi holttestére. Úgy tudjuk, a pár közös gyerekét a nagyszülők nevelik egy ideje. A rendőrség egyelőre csak annyit árult el, hogy emberölés gyanúja miatt nyomoznak. Azt sem közölték, őrizetbe vettek-e valakit.
1:56
Híradó
2024. június 2. 18:51

Fegyházba kerülnek a Molotov-koktélos gyújtogatók, akik egy kocsmai nézeteltérést akartak megtorolni

Nyolc és fél, illetve négy és fél év fegyházbüntetést kapott jogerősen az a két támadó, akik a bíróság szerint két éve Molotov koktélt dobtak egy véméndi házra. Egy anyjával élő fiút akartak így megleckéztetni, akikkel korábban együtt ittak egy kocsmában. A sértettek még időben ki tudtak menekülni, így nem esett bajuk. A támadók korábban azt vallották: senkit nem akartak megölni. Egyikük most enyhébb, társa viszont súlyosabb büntetést kapott másodfokon.
1:54
Híradó
2024. június 2. 18:37

Húsz évet is kaphat a nagymamáját megkéselő hajdúszoboszlói férfi, DNS-minták buktatták le

Szombaton vették őrizetbe, vasárnap pedig már le is tartóztatták a férfit, aki a gyanú szerint halálra késelte az ágyban fekvő nagymamáját Hajdúszoboszlón. Kiderült, hogy a gyilkosság csütörtök éjszaka történt, másnap reggel egy látogatóba érkező családtag találta meg a 87 éves asszony holttestét, ő szólt a rendőröknek. Úgy tudjuk, a 44 éves unoka március óta a nagyanyjánál lakott, mert a háza leégett. Hogy miért végezhetett a nagymamájával, továbbra sem tudni.
1:56
Híradó
2024. június 2. 18:29

Hatgyermekes apa halhatott meg az M3-as autópályán történt balesetben

Két átányi férfi halt meg az M3-as autópályán vasárnap hajnalban, mikor autójukba hátulról egy mikrobusz csapódott, miközben a nagyfügedi pihenőhelyről próbáltak visszasorolni a sztrádára. Az autóban ülő harmadik embert információink szerint válságos állapotban szállították kórházba, a kisbuszban egyedül utazó sofőr nem sérült meg a balesetben. A közösségi oldalakon terjedő információk szerint az áldozatok egyike hatgyermekes édesapa, másikuk pedig egy gyermeket nevelt.
1:56
Híradó
2024. június 1. 18:31

Heten sérültek meg, mikor egy betegszállító kisbusz csapódott a baleset miatt torlódó kocsisorba Törökszentmiklóson

Heten sérültek meg pénteken, amikor egy betegszállító belecsapódott az előtte feltorlódó kocsisorba Törökszentmiklóson. A kisbusz több autót is egymásba lökött, ezek utasai sérültek meg. A torlódást az okozta, hogy egy kamion korábban átszakította a szalagkorlátot és a zajvédő falat, majd az árokba csapódott. Hódmezővásárhelyen pedig egy autós lehajtott az útról, megpördült, majd a kocsi az út közepén, a tetején állt meg. Itt a sofőr könnyebben sérült meg.