ADÁSRÉSZLETEK

8:58
Fókusz„Pont olyan, amilyennek látszik: egy szerény, zárkózott, szakmai alázattal teli srác” – ilyen volt, amikor Azahriah is feltűnt a Valami Amerika sorozatban
2023. november 2. 20:25

„Pont olyan, amilyennek látszik: egy szerény, zárkózott, szakmai alázattal teli srác” – ilyen volt, amikor Azahriah is feltűnt a Valami Amerika sorozatban

Az RTL+-on szerda óta már megtekinthető a Valami Amerika negyedik epizódja, amelyben Azahriah is feltűnik, önmagát alakítva. Ő is fellép a Galaxis nevű tehetségkutatóban, de Árpa Attila néhány szóval leküldi a színpadról. A Fókuszban Azahriah elmondja, miért vállalt a főcímzene mellett szerepet is a sorozatban, milyen volt profi színészekkel együtt dolgoznia, és miért gondolja azt, hogy a siker feldolgozásában senki nem segíthet neki. A riportban a sorozat többi szereplője is elárulja, milyennek látták a forgatáson a Puskás Arénát háromszor is megtöltő 21 éves zenészt. 
13:03
Fókusz„A halál egy meleg, kellemes ölelés, akkor biztonságban leszek” – három ember, aki közel került a halálhoz, és átértékelte az elmúlást
2023. november 2. 20:03

„A halál egy meleg, kellemes ölelés, akkor biztonságban leszek” – három ember, aki közel került a halálhoz, és átértékelte az elmúlást

Egy fotós, egy író és egy állatvédő. Egyetlen dolog közös bennük: mindhárman közel kerültek már a halálhoz, így teljesen másként gondolnak rá. Szentesi Éva betegsége miatt már a temetését is megtervezte, Szilágyi István a kórházi ágyán elbúcsúzott hozzátartozóitól, Siményi Gergely pedig a kivégzőosztagtól menekült meg. Hogyan értékelték át ezután az elmúlást? Máshogy látják a halált, mint mások? 
4:35
FókuszNincs könnyű dolguk az izraeli csapatoknak: a Hamász terroristái gyakorlatilag bárhol megbújhattak Gázában
2023. november 2. 19:40

Nincs könnyű dolguk az izraeli csapatoknak: a Hamász terroristái gyakorlatilag bárhol megbújhattak Gázában

Szakértők szerint az izraeli csapatoknak nem lesz könnyű dolguk a Hamász felszámolása során: a katonáknak gyakorlatilag utcáról utcára, házról házra kell felkutatniuk a terroristákat. Resperger István, a Magyar Agrár és Élettudományi Egyetem Szent István Biztonságkutató Központjának vezetője szerint Gázaváros elfoglalása akár két hetet is igénybe vehet. A romos területen ráadásul a Hamász harcosai könnyen el tudnak bújni, fegyverekkel, drónokkal rendelkeznek, minden irányból lőhetnek, és rengeteg robbanó csapdát készítettek. A múlt hét pénteki invázió kezdete óta eddig 17 izraeli katona vesztette életét. Hogy mi az izraeli hadsereg terve, az kiderül a Fókusz riportjából.
2:20
HíradóSe zajvédelem, se vasúti fejlesztések, de azért indulhat jövő héten a termelés az iváncsai akkumulátorgyárban
2023. november 2. 19:00

Se zajvédelem, se vasúti fejlesztések, de azért indulhat jövő héten a termelés az iváncsai akkumulátorgyárban

Jövő héten kezdődik a termelés az iváncsai akkugyárban – értesült a Szabad Európa. Mindezt annak ellenére, hogy sem az ígért zajvédő beruházások, sem a vasúti és közúti fejlesztések nincsenek kész. A Párbeszéd szerint az, hogy a gyár a korábbi üzemi baleset, a mérgező és rákkeltő anyagok kibocsátását engedélyező környezetvédelmi engedély és a hiányzó infrastruktúra ellenére is beindulhat azt mutatja, hogy az akkumulátor-ipar Magyarországon a kormány támogatásával azt csinál, amit akar. A következményeket viszont az egész társadalom viseli majd. 
2:32
HíradóA múzeum nem egy rendészeti szerv: mégis bemehetnek a 18 év alattiak a World Press Photo kiállításra
2023. november 2. 18:57

A múzeum nem egy rendészeti szerv: mégis bemehetnek a 18 év alattiak a World Press Photo kiállításra

A Magyar Nemzeti Múzeum személyzete nem rendészeti szerv, nem igazoltathatnak, így nem is tudják jogszerűen végrehajtani a kulturális és innovációs miniszter felszólítását, amellyel kizárnák a 18 éven aluli látogatókat a World Press Photo kiállításról. Erről az AFP francia hírügynökség írt elsőként. Csütörtökön stábunk is azt tapasztalta, hogy 18 éven aluliak is gond nélkül bejutottak a kiállításra, amelyre egész nap hosszú sorokban várakoztak belépésre a látogatók. 
1:32
HíradóKihasználták a halloween-i ünnepségeket: jelmezekbe öltözött rendőrök csaptak le a drogkereskedőkre
2023. november 2. 18:55

Kihasználták a halloween-i ünnepségeket: jelmezekbe öltözött rendőrök csaptak le a drogkereskedőkre

Horrorfilmkaraktereknek öltözött rendőrök csaptak le drogkereskedőkre Peruban. A hatóságok a halloweeni ünnepségeket kihasználva tudták észrevétlenül megközelíteni a veszélyes drogtanyát. Kreatív módszerük sikeresnek bizonyult: az akció során készpénzt valamint több mint 1500 csomagnyi kokaint foglaltak le és őrizetbe vették egy bűnszervezet két tagját.
2:01
HíradóEgy tolvaj a pizzafutárral együtt lopta el annak kocsiját, most évekre fegyházba küldenék
2023. november 2. 18:50

Egy tolvaj a pizzafutárral együtt lopta el annak kocsiját, most évekre fegyházba küldenék

Három évre fegyházba küldené az ügyészség az autótolvajt, aki egy pizzafutárral együtt lopta el annak kocsiját két éve Egerben. Az épp megrendelést teljesítő futár az utolsó pillanatban ugrott be a férfi mellé, hogy mentse az autóját. A tolvaj sofőr ezután vele együtt kezdett száguldozni, majd egy házfalnak rohant a kocsival. Végül elmenekült, később elfogták. Áldozata súlyosan megsérült. Az ügyészség most emelt vádat a tolvaj ellen. Úgy tudjuk: mindent tagad, és azt állítja: a futár vezetett, ő csak utas volt. 
1:18
HíradóHalálra gázolt egy másik sofőrt a részeg szerb kamionos – csak felfüggesztett börtönt kértek rá
2023. november 2. 18:44

Halálra gázolt egy másik sofőrt a részeg szerb kamionos – csak felfüggesztett börtönt kértek rá

Részegen gázolt halálra egy embert, de csak felfüggesztett börtönt kérnek rá. Röszkénél ütött el csaknem két éve éjszaka egy, a határ előtt álló kocsisor mellett beszélgető kamionost egy ittas szerb sofőr, aki megállás nélkül tovább is hajtott. Az ügyészség szerint az áldozat is hibás volt: sötét ruhában állt az autópályán, ahol nincs keresnivalójuk gyalogosoknak. 
1:26
HíradóA 10 éves kislánynak esélye sem volt a túlélésre – anyukája vezette az autót, amikor karamboloztak
2023. november 2. 18:41

A 10 éves kislánynak esélye sem volt a túlélésre – anyukája vezette az autót, amikor karamboloztak

Egy 10 éves kislány halt meg, amikor egy kocsi egy kisteherautóval ütközött csütörtökön délelőtt a Zala megyei Sárhida közelében. Úgy tudjuk, az autót vezető nő egy fékezés után letért az útról, majd visszarántotta a kormányt, ekkor csapódhatott a kocsi a szemből érkező kisteherautóba. A nőt súlyos sérülésekkel vitték kórházba, a kisteherautóban utazók könnyebben sérültek.  
2:34
HíradóEgy 120-szal érkező vonat gázolta halálra az idős házaspár, a férj nem hagyta magára a feleségét
2023. november 2. 18:38

Egy 120-szal érkező vonat gázolta halálra az idős házaspár, a férj nem hagyta magára a feleségét

Vasúti tragédia Gödnél. Egy idős házaspár mindkét tagja szörnyethalt, amikor kocsijukkal a leeresztett sorompók között rekedtek szerdán délután, majd a 120-szal érkező vonat elgázolta őket. A 90 éves férfit és 83 éves feleségét a baleset előtt egy szemtanú próbálta meg rávenni, hogy szálljanak ki, de erre már nem volt idejük. Idén 45 vasúti átjárós baleset történt, ezekben összesen négyen haltak meg.
3:01
HíradóHáromgyerekes apuka és buszsofőr lett a húgát 15 éve feldaraboló férfi
2023. november 2. 18:33

Háromgyerekes apuka és buszsofőr lett a húgát 15 éve feldaraboló férfi

A gyanú szerint megölte, majd feldarabolta 17 éves húgát egy fiatal férfi Budapesten, egy XIII. kerületi panellakásban. A szegedi lány elszökött otthonról. Azért kellett meghalnia, mert ellenállt, amikor a bátyja, akinél bujkált, prostitúcióra próbálta rábírni. A gyilkosság 15 éve történt, a most 39 éves férfi azóta 3 gyermekes családapa lett és buszsofőrként dolgozott.
2:46
HíradóTöbbször rendre utasította a bíró a tankerületi vezetőt
2023. november 2. 18:28

Többször rendre utasította a bíró a tankerületi vezetőt

Azért őket küldték el, mert ők vettek részt a legtöbbször polgári engedetlenségi akciókban – ezt válaszolta a bíróságon a Belső-Pesti Tankerületi központ vezetője, miért pont öt tanárt rúgott ki tavaly ősszel a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból. A feszült hangulatú tárgyaláson a bíró többször rendre utasította Marosi Beatrixot, amiért szerinte nem válaszolt egyértelműen a kérdéseire. A tanárokat képviselő Helsinki Bizottság szerint olyan adatokról is beszélt ma a tankerületi vezető, melyekről korábban tagadta, hogy tudomása lenne. 
2:26
HíradóNéhány centin múlhat, ki kell-e tiltani bizonyos könyveket a boltból
2023. november 2. 17:59

Néhány centin múlhat, ki kell-e tiltani bizonyos könyveket a boltból

Tolómérővel mérték le a Nógrád megyei kormányhivatal munkatársai hétfőn, milyen messze van egy pásztói könyvesbolt a katolikus iskolától, illetve a templomtól. Erről elsőként a hvg írt. Az úgynevezett gyermekvédelmi törvény szerint azokban a könyvesboltokban, amelyek 200 méteren belül vannak iskoláktól vagy templomoktól, egyáltalán nem lehet a homoszexualitást, vagy egyéb, szexuális másságot bemutató műveket árulni. A kormányhivatal nem reagált arra, milyen büntetésre számíthat a pásztói üzlet. 
1:42
HíradóElsodorta a pálya mellett dolgozó munkásokat a vonat
2023. november 2. 17:40

Elsodorta a pálya mellett dolgozó munkásokat a vonat

Munkásokat gázolt el egy személyvonat a Debrecenhez közeli Kismacsnál. Úgy tudjuk, a vasútvonal közelében hárman dolgoztak, amikor kettejüket elsodorta az érkező személyvonat. Egyikük életveszélyes, a másik férfi súlyos állapotban van, műteni kell őket. A vonaton 18-an utaztak, közülük senki sem sérült meg. A MÁV szerint ők nem adtak engedélyt munkavégzésre, nem az ő dolgozóik szenvedtek balesetet.
1:12
Híradó„Ön jogász?” – videón a bíró és a tankerületi vezető közti emlékezetes párbeszéd
2023. november 2. 16:47

„Ön jogász?” – videón a bíró és a tankerületi vezető közti emlékezetes párbeszéd

November másodikán folytatódott Palya Tamás, Törley Katalin, Ocskó Emese, Molnár Barbara és Sallai Katalin ügye a bíróságon, akiket korábban a tankerület azért bocsátott el, mert a polgári engedetlenség eszközével tiltakoztak. A november 2-i tárgyalási napon, csütörtökön megjelent Marosi Beatrix, az érintett Belső-Pesti Tankerület igazgatója is. A tárgyaláson – miután többször is erős kérdéseket kapott a bírótól –, szembe találta magát azzal a kérdéssel is: megítélés szempontjából mi a különbség a polgári engedetlenség és a sztrájk fogalma között? Erre nem tudott válaszolni, azonban az ügyét vezető bíró hosszan kifejtette az álláspontját. Mivel a tankerületi igazgató nem járult hozzá, hogy a hangját megmutassuk, a videóban eltorzítottuk. 
3:55
Reggeli„A magánegészségügyben a szakdolgozói bérek futnak az állami bérek után”
2023. november 2. 13:37

„A magánegészségügyben a szakdolgozói bérek futnak az állami bérek után”

A kedvezőtlen gazdasági környezet, az energiaárak növekedése a magánegészségügyi szektorra is kedvezőtlen hatással volt: augusztus elsejétől elindult egy 20-30 százalékos áremelés a magánszektorban – mondta a Reggeliben Lengyel Lívia egészségügyi szakértő. Annak ellenére, hogy a magánegészségügyben a szakdolgozói bérek már futnak az állami bérek után, még mindig sokan választják magánszférát például azért is, mert magánegészségügyben nem kell ügyelni vagy hétvégén dolgozni. Hogy melyik orvosi ellátáson spórolnak a leginkább a magyarok, az is kiderül a videóból.
6:39
Reggeli„Csak a műtét volt 3,5 millió forint” – megpróbáltatásai ellenére nem adja fel a magyar transznemű influenszer
2023. november 2. 13:31

„Csak a műtét volt 3,5 millió forint” – megpróbáltatásai ellenére nem adja fel a magyar transznemű influenszer

Szalai Vivien nem titkolja, nemátalakító műtétsorozaton van túl – ennek utolsó lépcsőfoka lett volna a hangszálplasztika, ami nem úgy sült el, ahogy azt az influenszer várta. A műtét napján kiderült, van egy jóindulatú daganat a hangszalagja mellett, amire egy másik orvos azt mondta, hogy a HPV nevű vírus következménye lehet. Később kiderült, egyik diagnózis sem igaz. Ám Vivien megpróbáltatásai csak ezután kezdődtek. Az influenszer nem adta fel, és már a következő beavatkozásra készül. 
4:13
Reggeli„Duplázódott az elmúlt évek adóssága” – ezért nő megállás nélkül a kórházak adóssága
2023. november 2. 10:06

„Duplázódott az elmúlt évek adóssága” – ezért nő megállás nélkül a kórházak adóssága

Miközben ápoló- és orvoshiánnyal küzd a magyar egészségügyi ellátórendszer, addig a kórházi adósságok csak gyarapodnak. Az RTL Reggeli vendége Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára volt, aki kiemelte, október végére körülbelül 120 milliárd forint a tartozásuk az állami kórházaknak az állam felé. Hogy hogyan lehetséges ez, kiderül a beszélgetésből.
5:46
Reggeli„Van olyan kollegám, aki havonta 300 órát dolgozik 174 helyett” – embertelen körülmények között végzik munkájukat a szakdolgozók
2023. november 2. 9:50

„Van olyan kollegám, aki havonta 300 órát dolgozik 174 helyett” – embertelen körülmények között végzik munkájukat a szakdolgozók

Ápoló- és orvoshiánnyal küzd a magyar egészségügyi ellátórendszer, emiatt a szakemberek egyszerre több helyen is dolgoznak. Az egészségügyi államtitkár szerint a többszörös foglalkoztatottságnak véget kell vetni. Hogy hogyan javulhat a helyzet, arról Soós Adriannát, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnökét kérdeztük.
7:31
ReggeliEzekre a műtétekre a leghosszabb a várólista
2023. november 2. 9:16

Ezekre a műtétekre a leghosszabb a várólista

Nemcsak az állami kórházakba, rendelőkbe megy kevesebb beteg, hanem a magánegészségügyben is csökken a betegszám, amióta az embereknek elfogytak a megtakarításaik – figyelmeztetett Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász. Emiatt egyre hosszabb a várólista az állami egészségügyben: jelenleg negyvenezer beteg vár valamilyen műtétre, közülük harminckétezren csípőprotézis-, térdprotézis-, szürkehályog-beavatkozásra várnak már hosszú hónapok óta.
4:33
Survivor„Egy kést megforgattak bennem” – a kiszavazott játékos kiakadt a Törzsi Tanács eredménye miatt
2023. november 1. 22:35

„Egy kést megforgattak bennem” – a kiszavazott játékos kiakadt a Törzsi Tanács eredménye miatt

Eljött a Sama-Sama első Törzsi Tanácsának ideje, ahol csak Simon Attila érezhette magát biztonságban, miután az ő nyakában ott lógott a védettséget jelentő nyaklánc. A végeredmény meglepte a kiesőt, mert olyanoktól is kapott szavazatokat, akiktől egyáltalán nem számított rá: „Nem vagyok hazug, ti vagytok gyávák” – mondta mindannyiuknak mielőtt elindult volna a Holtak Szigetére.
5:08
Házasodna a gazdaGergő gazda Fanninak: Nem szereted, ha hirtelen megnőnek a dolgok?
2023. november 1. 21:10

Gergő gazda Fanninak: Nem szereted, ha hirtelen megnőnek a dolgok?

Mivel Fanni az autószereléshez is ért, nem állt távol tőle, hogy segítsen Gergő gazdának a traktor kerékcseréjében. Érződött, hogy megvolt köztük a kémia, ugyanis munka közben csak úgy repkedtek a kétértelmű poénok. Fanni teljesen zavarba jött a gumi felfújása közben, mégis azt kívánta, hogy soha ne érjen véget ez a pillanat. Közben a többi lány pedig azon aggódott, vajon történt-e más is köztük kerékcserén kívül.
5:31
Házasodna a gazdaDani reméli, hogy a többi srác nem lesz szimpatikus Anna gazdának
2023. november 1. 21:10

Dani reméli, hogy a többi srác nem lesz szimpatikus Anna gazdának

Dani és Anna gazda az első beszélgetésük alatt gyorsan eljutottak a mélyebb témákhoz is, ami cseppet sem zavarta Annát, sőt természetesnek tűnt számára a helyzet. Kiderült, ki hogyan viszonyul a kapcsolatokhoz és az önfejlesztéshez, miközben végig egymás szemébe néztek, ami jól jel volt a gazda számára. Valószínűleg Dani is érezte az összhangot, mert amikor Anna másokkal beszélgetett, folyton azt leste, mikor hozhatja el a lányt a többiektől.
Házasodna a gazdaAnna gazdához megérkeztek a jelöltek, Gergő gazda és József gazda pedig elmélyítették a kapcsolataikat
2023. november 1. 21:10

Anna gazdához megérkeztek a jelöltek, Gergő gazda és József gazda pedig elmélyítették a kapcsolataikat

Anna gazda izgatottan várta a jelöltjeit, mert nagyon rég nem randizott. Akadt olyan férfi, akivel már az első beszélgetéskor komolyabb témákat is érintettek. József gazda egyik jelöltjének története annyira megható volt a gazda számára, hogy amint lehetősége nyílt rá, azonnal félrehívta Krisztit, akit végül sírva vigasztalt. Mindeközben Gergő gazda kerékcserére invitálta Fannit, de a lány örömére nem csak szereltek a gazdával.
5:52
Házasodna a gazdaKriszti József gazdának: Belém van kódolva, hogy a szeretet nekem nem jár
2023. november 1. 21:10

Kriszti József gazdának: Belém van kódolva, hogy a szeretet nekem nem jár

Timi asztali áldást mondott József gazda birtokán, ami szimpatikus volt a hívő gazdának. Majd a reggeli közben szóba került a gyereknevelés is, amiben nem igazán egyezett a hölgyek véleménye a gazdáéval. József szigorú, és nem híve a liberális hozzáállásnak, Timi és Kriszti viszont a közelebbi szülő-gyermek kapcsolatokban hisznek. A gyermekkorban szerzett traumák kapcsán pedig Krisztina megrázó dolgot árult el magáról.
7:56
FókuszMexikóban tánccal ünnepelnek, és étellel várják haza halottaikat, Guatemalában papírsárkányokkal emlékeznek – mindenszentek a világ körül
2023. november 1. 19:43

Mexikóban tánccal ünnepelnek, és étellel várják haza halottaikat, Guatemalában papírsárkányokkal emlékeznek – mindenszentek a világ körül

Míg Magyarországon gyertyagyújtással, temetőbe látogatással emlékezünk szeretteinkre, addig Guatemalában papírsárkányokkal űzik el a rossz szellemeket halottak napján. Mexikóban gigantikus csontvázak díszítik az utcákat, az ottaniak pedig várják, hogy rokonaik meglátogassák őket a túlvilágról. Ők nem szomorkodnak, hanem boldogan ünneplik az életet, és azokat, akik már nem lehetnek velük. A Fókusz riportjából kiderül, hogyan emlékeznek szeretett halottaikra a világ különböző országaiban.
8:43
FókuszHősként tekintett rá, de haragudott is, amiért elhanyagolta a családját – így él Faludy György unokája, aki szintén nem szeret zoknit hordani
2023. november 1. 19:32

Hősként tekintett rá, de haragudott is, amiért elhanyagolta a családját – így él Faludy György unokája, aki szintén nem szeret zoknit hordani

Interjút adott a Fókusznak Faludy György unokája. Alexander Faludy sokáig nagyon haragudott híres nagyapjára, amiért a különc író, bár megígérte neki, hogy meglátogatja Angliában a bentlakásos iskolájában, sosem tette, és emiatt bocsánatot sem kért. De mégis mi a közös Alexanderben és Györgyben? Alexander elmesélte, mire jött rá nagyapja temetésén, és hogy miért költözött Angliából Magyarországra.
1:52
HíradóVégigsöpört a világon a Halloween: Hollywood utcáit Drakula, Barbie és Ken megtestesítői lepték el
2023. november 1. 19:17

Végigsöpört a világon a Halloween: Hollywood utcáit Drakula, Barbie és Ken megtestesítői lepték el

Ijesztő jelmezekbe öltözött a világ Halloween alkalmából. Az egyes feltételezések szerint kelta hagyományokból kialakult ünnep ma már nemcsak az angolszász területeken népszerű: az utcákat világszerte csontvázak és zombijelmezek lepték el, de nem maradtak ki a mulatságból a házi kedvencek sem, sőt még a Fehér Házban is partit tartottak az ünnepen. 
4:14
FókuszKutyafalka támadt Lukács Gabi kislányára, az énekesnő azért küzd, hogy mással ne történhessen ilyen szörnyűség
2023. november 1. 19:16

Kutyafalka támadt Lukács Gabi kislányára, az énekesnő azért küzd, hogy mással ne történhessen ilyen szörnyűség

Egy szülő és egy kisgyermek rémálma sajnos valóra vált. Lukács Gabi énekesnő 13 éves lányát, Fannit 6 kutya támadta meg. Fanni azonnal kórházba került, és meg is műtötték, olyan súlyosak voltak a sérülései. Ezek a sebek külsőleg megmaradnak, de a lelkében is ott van még a támadás okozta trauma. Az énekesnő úgy döntött, összefog a Kutyakötelesség Állatmentő Alapítvánnyal, és a felelős állattartásra hívja fel a figyelmet. Azért, hogy ez a szörnyűség soha senki mással ne történhessen meg.
5:37
FókuszSenki sem bírt Kókai Tibor 851 kilós óriástökével, mindenkit maga mögé utasított a versenyen
2023. november 1. 19:16

Senki sem bírt Kókai Tibor 851 kilós óriástökével, mindenkit maga mögé utasított a versenyen

Kókai Tibor öt éve termeszt óriástököket, tápiószentmártoni telkén nevelgeti növényeit. Kertészektől és internetes oldalakról tanulta meg, hogyan kell nagyra növeszteni a tököt. Tibor büszkesége 851 kilós, ezzel az óriási példánnyal indult az idei Országos Óriástök Mérő Versenyre, amit érthetetlen módon nem Tökölön, hanem Martonvásáron rendeznek. A hatalmas zöldségek már az úton is feltűnést keltettek. Na de hogyan lehet ilyen óriási tököt termeszteni?
2:12
HíradóParti Nagy Lajos: Egy szervezetet be lehet tiltani, de az írókat már nehezebb
2023. november 1. 18:59

Parti Nagy Lajos: Egy szervezetet be lehet tiltani, de az írókat már nehezebb

Egy szervezetet be lehet tiltani, de az írókat már nehezebb: így reagált Parti Nagy Lajos Kossuth- és József Attila-díjas író arra, hogy a kormány jövőre megszünteti a Szépírók Társaságának állami támogatását. Így veszélybe került a működésük. Az egyesület politikai támadásnak látja a döntést. A Nemzeti Kulturális Alap szerint szakmai döntés született, amit a Szépírók Társasága az adománygyűjtés érdekében akar politikai támadásként beállítani.
2:43
HíradóAlkotmánymódosítást kezdeményez a Momentum, hogy jövőre a 16 évesek is szavazhassanak az Európai Parlamenti választásokon
2023. november 1. 18:57

Alkotmánymódosítást kezdeményez a Momentum, hogy jövőre a 16 évesek is szavazhassanak az Európai Parlamenti választásokon

A 16 éveseknek is választójogot kér a jövő évi Európai Parlamenti választásokra a Momentum ifjúsági szervezete. Erről a párt alkotmánymódosítást is kezdeményez novemberben. Az Európai Parlamentnek is ez a törekvése, de egyelőre csak Németország és Belgium fogadta el a javaslatukat. A magyar parlamentben már többször elbukott ez a kezdeményezés. Hogy most támogatja-e a többi párt, arra egyelőre nem kaptunk választ.
2:32
HíradóÉrkezik az újabb Nemzeti Konzultáció – a rezsicsökkentés „megvédése” is téma lesz benne
2023. november 1. 18:55

Érkezik az újabb Nemzeti Konzultáció – a rezsicsökkentés „megvédése” is téma lesz benne

A rezsicsökkentés megvédésről is lesz kérdés a legújabb Nemzeti Konzultációban – jelentette be a kormányszóvivő. A DK szerint nem milliárdos konzultációt kellene tartani a kérdésről, hanem csökkenteni kéne a piaci árat, és az energiahordozók áfáját. Az aHang civil szervezet pedig bejelentette, egymillió üres konzultációs ívet szeretnének összegyűjteni, hogy így hívják fel a figyelmet az oktatás fontosságára.
2:22
HíradóA zöldség áfakulcsa Európa-bajnok, a kormány mégis a túró rudi áfáját csökkenti jövőre
2023. november 1. 18:54

A zöldség áfakulcsa Európa-bajnok, a kormány mégis a túró rudi áfáját csökkenti jövőre

Desszert tejtermékek, például a turó rudi áfája is csökkenhet januártól – ezt a Portfolio szúrta ki a kormány jövő évi adócsomagjában, amelyet csütörtökön este nyújtottak be az Országgyűlésnek. Az MSZP komolytalannak nevezte a javaslatot, miután ők hiába kezdeményezték az alapvető élelmiszerek áfájának elengedését a magas infláció miatt. A pénzügyminiszter néhány éve épp a turó rudival érvelt a további adócsökkentések ellen. Azt mondta, a gyereke annak az áfáját csökkentené, ha tudná, hogy mi az áfa.
2:41
HíradóEgyiptom részlegesen megnyitotta határát a Gázában rekedt külföldi állampolgárok és a súlyos sérültek előtt
2023. november 1. 18:35

Egyiptom részlegesen megnyitotta határát a Gázában rekedt külföldi állampolgárok és a súlyos sérültek előtt

Heves utcai harcok zajlanak a Gázába benyomuló izraeli hadsereg és a Hamász terrorszervezet fegyveresei között. Az összecsapásokban már több mint tíz izraeli katona elesett, egy palesztin menekülttáborban pedig legalább ötven ember meghalt egy légicsapásban. Egyiptom közben szerdán részlegesen megnyitotta határát a Gázában rekedt külföldi állampolgárok és a kórházi kezelésre szoruló súlyos sérültek előtt.