Belföld

Puzsér Róbert erős szavakkal mondta el véleményét Magyar Péter ATV-s balhéjáról

rtl.hurtl.hu

2024. június 13. 11:11

Puzsér Róbert publicista szerint „leb*szás és megszégyenítés” volt, ami az ATV stúdiójában történt.

Magyar Péter hétfő este hagyta ott az ATV Egyenes beszéd stúdióját, miután összevitatkozott Rónai Egonnal. Ez azután történt, hogy a műsorvezető az interjú elején átadott a Tisza Párt alelnökének egy dossziét, amiben azt gyűjtötték össze, hogy a kampány alatt hányszor hívták meg Magyar Pétert (aki szerint ignorálta őt a csatorna), és hányszor említették a híradásaikban.

Magyar utána a Facebook-oldalán kelt ki a televízió ellen, és több munkatársuk felekezeti hovatartozását is listázta. A poszt miatt feljelentést is tették, a BRFK pedig már vizsgálja az ügyet.

Magyar Péter kivonulása heves vitákat váltott ki, korábban mi is összefoglaltuk, hogy kik voltak azok, akik kiálltak a politikus mellett, illetve akik az ATV-t védték az ügyben. 

Szerdán Puzsér Róbert is elmondta róla véleményét az Önkényes Mérvadó című rádióműsorban, számol be az Index. A publicista az adásban felidézte, hogy egyszer ő is ehhez hasonló módon lett „lépre csalva” az Egyenes beszéd stúdiójában, amikor 2019-ben főpolgármester-jelöltként behívták, majd véleménye szerint rasszizmussal vádolták meg egy öt évvel korábbi videója miatt.

Behívjuk a vendéget, és ott az adásban szorítjuk sarokba, szégyenítjük meg, próbáljuk civilizációs normák mentén, de pont nem a közügyekkel kapcsolatban, jól érezhetően lejárató szándékkal megszégyeníteni az illetőt. Ez rohadtul nem korrekt

– fogalmazott.

Puzsér úgy látja, noha Magyar Péter azt mondta, később elolvassa a dossziét és várja a kérdést, szerinte „utána nem kérdés jött, hanem leb*szás és megszégyenítés”, és szerepet tévesztett az újságíró. A publicista feltette azt a kérdést is: „Mit kellett volna csinálnia Magyar Péternek? Olvassa el ott a dossziét? Nyilvánvalóan nem fogja tudni elolvasni, de Rónai Egon demonstrálta, hogy ott vannak a bizonyítékok és akkor most magyarázkodjon. (…) Tovább lehetett volna a dolgon lépni, de Rónai Egon, mint egy bulldog, úgy kapaszkodott.”

A publicista szerint különös, hogy ez a jelent „pont akkor történik, pont akkor történik, amikor éppen Magyar Péter megrendíti két olyan pártnak a pozícióját a politikai térben, amely két párt fájdalmasan közel áll az ATV-cégcsoporthoz, az egyik ilyen párt a DK, a másik ilyen párt a Fidesz.” Az Önkényes Mérvadó egyébként a Spirit FM-en fut, ami az ATV csoport tagja, sőt az Önkényes Mérvadó műsorait esténként az ATV Spirit csatornán is leadják.

Puzsér felemlegette azt is, hogy a Hit Gyülekezetének vezetője, Németh Sándor a választás előtt hamis messiásként emlegette Magyar Pétert (az ATV a Hit Gyülekezete érdekeltségébe tartozó cégek tulajdonában van), és szerinte az ATV-ben vannak olyan szerkesztőségek, amelyek nagyon is szem előtt tartják az ilyesféle iránymutatást.

Magyar Péter kivonulásával kapcsolatban az ATV vezérigazgatója, Németh S. Szilárd közölte, hogy „rossz történelmi kort idéz, amikor emberek hovatartozását kezdik el nyilvánosan listázni”, Deutsch Tamás pedig a HírTV-ben úgy értékelte, hogy Magyar Péter náci tempót engedett meg magának. Magyar Péter azt mondta, hogy szándékosan, tendenciózusan hazudott az ATV, amit a Fidesz házi televíziójának, vezérigazgatóját NER-lovagnak nevezte, a listázásért pedig később elnézést kért.

Ajánlat:
Pokorni, Németh Szilárd és Berki Krisztián nyomdokaiba lépett Magyar Péter

 

 

#Belföld#puzsér róbert#magyar péter#atv#Rónai Egon#egyenes beszéd#meghívás#választás#tisza párt#önkényes mérvadó#Hit Gyülekezete#Németh Sándor

Címlapról ajánljuk