Belföld

Novák Katalin lemondott a köztársasági elnöki posztról

Lőrincz TamásLőrincz Tamás

2024. február 10. 17:00

„Hibáztam” – mondta Novák Katalin államfő, és bocsánatot kért, amiért kegyelmet adott a bicskei gyerekotthon igazgatóhelyettesének. Bejelentette: lemond a köztársasági elnöki posztról. 

Rendkívüli bejelentést tett szombat délután 5 óra után Novák Katalin köztársasági elnök: lemond az államfői posztról. Novák Katalin az M1 kamerája előtt azt mondta, hogy nem a politikusokhoz és a politikacsinálókhoz szól, hanem azokhoz, akiknek a szolgálatára felesküdött két évvel ezelőtt. „Hiszem, hogy egy békés, szeretetteli, egymásra odafigyeló nemzet a miénk” – fogalmazott. 

Novák Katalin rendkívüli bejelentésével egy időben Varga Judit volt igazságügyi miniszter is bejelentette, hogy visszavonul a közélettől. Ő is a kegyelmi botrány miatt tette meg ezt a lépést.

„Hoztam egy olyan kegyelmi döntést, amely sokakban értetlenséget és békétlenséget váltott ki – érthető, hogy magyarázatot várnak. A kegyelmezési jogkör mind közül talán legérzékenyebb, mert egy ember életéről kell dönteni a kegyelmi kérvény és a rendelkezésre álló információk alapján. Abban a hiszemben döntöttem, hogy az elítélt nem élt vissza a rá bízott gyerekek kiszolgáltatottságával” – fogalmazott, majd azt mondta: 

Hibáztam,

mert a kegyelmi döntés és az indokolás hiánya alkalmas volt arra, hogy a pedofiliára vonatkozó zéró toleranciával kapcsolatban kételyeket ébresszen. Márpedig itt nincs helye kételynek” – mondta.  

Hozzátette: „Soha nem adnék kegyelmet annak, akiről azt gondolom, hogy fizikailag vagy lelkileg gyerekeket bántalmaz.” Novák Katalin kitért arra, hogy háromgyerekes anyaként tisztában van azzal, hogy egy gyereknek mekkora szüksége van a védelemre.

„Magyar emberként azt várnám a köztársasági elnöktől, hogy ne hibázzon. Ha mégis, akkor nézzen szembe azokkal, akiknek elszámolással tartozik, és vállalja a felelősséget, akár úgy is, hogy lemond a köztársasági elnöki tisztségről. Bocsánatot kérek azoktól, akiket megbántottam, és minden áldozattól, aki úgy érezte, nem álltam ki mellette.”

Államfőként utoljára szólok önökhöz, lemondok a köztársasági elnöki tisztségről

– jelentette be. Hozzátette, a döntés nem személyes okokból volt nehéz, hanem azért, mert esküt tett. Arra kellett választ találnia, hogy esküjéhez híven 

  • képes lenne-e az államfői tisztséget továbbra is a magyar nemzet javára gyakorolni, 
  • valamint hogy lenne-e annyi mozgástere, hogy szuverén államfőként jól dolgozhasson. 

„Nem a válaszom mindkét kérdésre” – mondta, majd bocsánatot kért azoktól, akik úgy érzik, cserbenhagyja őket, és akik szerint a gyűlölet most legyőzte a szeretetet. 

„Azt a kérdést kellett feltenni magamnak, mit üzenek a magyar fiataloknak” – fogalmazott. Szerinte azt, hogy tartsanak ki, ne adják fel a nehéz pillanatokban, a hibáikért vállalják a felelősséget, ha pedig fel kellene áldozni a szuverenitásukat, akkor legyenek képesek méltósággal átadni a helyet valaki másnak. „A szuverenitás drága kincs, az embernek, nemzetnek egyaránt, vigyázzunk rá” – mondta.

Novák Katalin beszédében bocsánatot kért azoktól, akiket megbántott, és köszönetet mondott a családjának, amiért támogatták őt. Azt mondta, hálás, amiért a magyar nemzetet szolgálhatta. A rendszerváltás óta Novák Katalin a második államfő, aki arra kényszerült, hogy lemondjon. Korábban Schmitt Pálnak kellett távoznia, miután kiderült: kisdoktori dolgozatának több részét is másolta. A lemondás hátteréről ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Az államfő szombaton kora délután Dohából tért váratlanul haza. Katari útja az eredeti tervek szerint vasárnapig tartott volna, de megszakította a látogatását, és visszatért Budapestre. 

Pedofilbotrány, kegyelem, felháborodás és tüntetés – így jutott ide Novák Katalin 

Az államfő tavaly tavaly áprilisban kegyelmet adott a bicskei gyerekotthon volt igazgatóhelyettesének, akit kényszerítésért 3 év 4 hónap börtönre ítéltek. K. Endre az egyik gyereket kényszerítette arra, hogy tegyen hamis vallomást, ezzel védte a molesztáló igazgatót, aki éveken keresztül zaklatta a gyerekeket. Az igazgató 8 éves fegyházbüntetést kapott.

Novák Katalin kegyelmi döntése úgy derült ki, hogy az igazgató megtámadta a Kúriánál a fegyházbüntetéséről szóló ítéletet. Ez a harmadfokú eljárás még folyt, amikor az államfő már meghozta az igazgatóhelyettes ügyében a kegyelmi döntést, így az bekerült az igazgatóról szóló Kúria-döntés szövegébe. Az eset óriási felháborodást okozott, erre pedig az is ráerősített, hogy a kormányzati propaganda rendszerint arra hivatkozik, hogy a gyerekek érdekeit tartják a legfontosabbnak, és erre építették fel az LMBTQ-ellenes kampányt is.

Orbán Viktor kormányfő csütörtökön jelentette be, hogy alkotmánymódosítást kezdeményez annak érdekében: ne lehessen elnöki kegyelmet kérni az olyan elítélteknek, akik gyerekek sérelmére követtek el valamilyen bűncselekményt. A gyerekotthon egykori lakói, az áldozatok szerint ez kevés, ők valódi megoldást sürgettek. 

A héten egyre többen hátráltak ki Novák Katalin mögül, előbb Kocsis Máté fideszes frakcióvezető bírálta a kegyelmi döntést, de vele szinte egy időben az államfő tanácsadói és a kormányzati propagandisták is elhatárolódtak a köztársasági elnöktől.  


Pénteken több ezren tüntettek a Belügyminisztérium, valamint a Sándor-palota előtt. 

Nyitókép: Benko Vivien Cher/MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

#Belföld#novák katalin#államfő#köztársasági elnök#pedofil botrány#bicskei gyermekotthon#orbán viktor#alkotmánymódosítás#kegyelmi botrány