Belföld

Varga Judit visszavonul a közélettől

rtl.hurtl.hu

2024. február 10. 16:50

„Az elnök döntésének ellenjegyzéséért a politikai felelősséget vállalom” – írta Varga Judit. Képviselői mandátumáról is lemond, és nem lesz a Fidesz EP-listavezetője sem.

Novák Katalin köztársasági elnökkel nagyjából egy időben, szombat délután a Facebookon jelentette be Varga Judit, a Fidesz korábbi EP-listavezető-várományosa és igazságügyi minisztere, hogy visszavonul a közélettől. Lemond képviselői mandátumáról és nem lesz a Fidesz európai parlamenti élpolitikusa sem.

Azt írta, hogy az államfő kegyelmi döntéséhez a rendszerváltás óta az igazságügyi miniszter ellenjegyzése szükséges. 

Én folytattam azt a több mint 25 éves gyakorlatot, miszerint az igazságügyi miniszter tudomásul veszi az elnök kegyelmi döntését. Az elnök döntésének ellenjegyzéséért a politikai felelősséget vállalom

– írta.


Varga 2023. július óta már nem miniszter, ám ő is érintett a kegyelmi botrányban, ami Novák Katalinnak a székébe került. Az államfő tavaly tavaly áprilisban kegyelmet adott a bicskei gyerekotthon volt igazgatóhelyettesének, akit kényszerítésért 3 év 4 hónap börtönre ítéltek. K. Endre az egyik gyereket kényszerítette arra, hogy tegyen hamis vallomást, ezzel védte a molesztáló igazgatót, aki éveken keresztül zaklatta a gyerekeket. Az igazgató 8 éves fegyházbüntetést kapott.

Ahogy Varga a Facebookon írta, az elnöki kegyelmi döntést ő is ellenjegyezte.

A kegyelmi botrány

Novák Katalin tavaly áprilisban köztársasági elnöki kegyelmet adott a bicskei gyerekotthon volt igazgatóhelyettesének, akit kényszerítésért 3 év 4 hónap börtönre ítéltek. K. Endre az egyik gyereket kényszerítette arra, hogy tegyen hamis vallomást, ezzel védte a molesztáló igazgatót, aki éveken keresztül zaklatta a gyerekeket. Az igazgató 8 éves fegyházbüntetést kapott.

Novák Katalin kegyelmi döntése úgy derült ki, hogy az igazgató megtámadta a Kúriánál a fegyházbüntetéséről szóló ítéletet. Ez a harmadfokú eljárás még folyt, amikor az államfő már meghozta az igazgatóhelyettes ügyében a kegyelmi döntést, így az bekerült az igazgatóról szóló Kúria-döntés szövegébe. Az eset óriási felháborodást okozott, erre pedig az is ráerősített, hogy a kormányzati propaganda rendszerint arra hivatkozik, hogy a gyerekek érdekeit tartják a legfontosabbnak, és erre építették fel az LMBTQ-ellenes kampányt is.

Orbán Viktor kormányfő csütörtökön jelentette be, hogy alkotmánymódosítást kezdeményez annak érdekében: ne lehessen elnöki kegyelmet kérni az olyan elítélteknek, akik gyerekek sérelmére követtek el valamilyen bűncselekményt. A gyerekotthon egykori lakói, az áldozatok szerint ez kevés, ők valódi megoldást sürgettek.

A héten egyre többen hátráltak ki Novák Katalin mögül, előbb Kocsis Máté fideszes frakcióvezető bírálta a kegyelmi döntést, de vele szinte egy időben az államfő tanácsadói és a kormányzati propagandisták is elhatárolódtak a köztársasági elnöktől.  


Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

 

#Belföld#varga judit#kegyelmi botrány#lemondás#EP-lista#fidesz#igazságügyi miniszter#novák katalin

Címlapról ajánljuk