Belföld

Varga Judit exférje is benyújtotta a lemondását – „A felelősök nők szoknyája mögé bújnak, Tónik, Ádámok és Barbarák vígan röhöghetnek a markukba”

rtl.hurtl.hu

2024. február 10. 19:36

„Hiszem, hogy Magyarország nem a Rogán Antalok, nem az oligarchák és még csak nem is pár befolyásos család országa” – írta Magyar Péter. 

„A mai napon benyújtom a lemondásomat mindkét állami társaságban betöltött pozíciómról. Szintén lemondok a részben állami tulajdonú MBH Bank Nyrt.-ben viselt felügyelőbizottsági tagságomról. A lemondás mögött nem szakmai okok állnak” – írta Facebook-oldalán Magyar Péter, Varga Judit volt férje.

Hozzátette: 

Egy percig sem akarok olyan rendszer részese lenni, amelyben az igazi felelősök nők szoknyája mögé bújnak, ahol Tónik, Ádámok és Barbarák vígan röhöghetnek a markukba, miközben gondolkodás nélkül feláldozzák azokat, akik ellentétben velük, soha nem a saját anyagi érdekeikért, hanem a hazájuk érdekében és a honfitársaikért dolgoztak.

Magyar Péter korábban a Diákhitel Központot vezette, majd távozása után 2022-ben tagja lett a Magyar Közút igazgatóságának, tavaly pedig bekerült a Volánbusz vezetésébe is.

Facebook-posztjában azt írta: „Sokáig hittem egy ideában, a nemzeti, szuverén, polgári Magyarországban és sok évig próbáltam a magam szerény eszközeivel hozzájárulni ahhoz, hogy ez megvalósuljon. De az utóbbi évek során szép lassan és ma végképp rá kellett jönnöm, hogy mindez valóban csak egy politikai termék, egy cukormáz, ami csupán két célt szolgál, a hatalomgyár működésének elfedését és az irdatlan mértékű vagyonok megszerzését”.

Hiszem, hogy Magyarország nem a Rogán Antalok, nem az oligarchák és még csak nem is pár befolyásos család országa, 

hanem a Hunyadi Jánosok, Széchenyi Istvánok, Semmelweis Ignácok, Bethlen Istvánok, Radnóti Miklósok, Slachta Margitok, Márai Sándorok, az 56-os szabadságharcosok, a Ludas Matyik és minden jóravaló magyar hazája.”

Magyar Péter úgy fogalmazott: „12 éves korom óta a fülembe csengenek az első szabadon választott miniszterelnökünk szavai: »Én szolgálok, és addig szolgálok, amíg a nemzetnek haszna van belőle. Teszem, amíg tudom.«”

A bejegyzését azzal zárta: „Ne féljetek! Semmi sem tart örökké, százötven év alatt sem lettünk törökké.”

Magyar Péter néhány napja hozzászólt a kegyelmi ügyhöz is, az elnöki aktust ugyanis exfeleségének, Varga Juditnak is ellen kellett jegyeznie ahhoz, hogy érvényes legyen. Szerinte „a mostani eset végtelenül egyszerű, született egy rossz döntés, valószínűleg többen is hibáztak. Ilyenkor nem titkolózni kell és terelni, hanem magyarázatot adni, elnézést kérni és ha lehet, valahogy jóvá tenni”.

Novák Katalin köztársasági elnök szombaton jelentette be lemondását, vele szinte egyidőben jelezte Varga Judit is, hogy távozik a közéletből.

Nyitókép: Magyar Péter és Varga Judit – Fotó: Veres Nándor/MTI

#Belföld#novák katalin#varga judit#magyar péter#lemondás