Belföld

„Novákékat nem a lelkiismeretük kényszerítette a lemondásra, hanem leparancsoltak nekik”

rtl.hurtl.hu

2024. február 11. 7:32

Így reagáltak a köztársasági elnök lemondására és Varga Judit visszavonulására.

„Igaza van Novák Katalinnak, hogy ennek az országnak szüksége van női vezetőkre, erős, női példaképekre. De nem olyanokra, mint ő” – mondta Donáth Anna a Momentum elnöke, miután Novák Katalin lemondott a köztársasági elnöki pozícióról szombaton.

A tüntetésen az RTL Híradója is kint volt:


Donáth a Sándor-palotánál elmondta, hogy szükség van női példaképekre, hogy a kislányok ne azt gondolják, hogy mások bábjaként kelljen szerepelniük, ha a politikában magas pozícióban akarnak kerülni.

Hiszen egyiküket sem a lelkiismeretük kényszerítette a lemondásra, hanem leparancsoltak nekik. Úgy látszik, hogy van olyan szituáció, amikor Orbán Viktor nem szégyell nők szoknyája mögé bújni

idézi a Momentum elnökét a 444.hu tudósítása.

A politikus továbbá kiemelte, hogy szerinte Orbán Viktor felelősségét sem szabad ebből a képletből kihagyni, hiszen „ő is épp úgy tettestárs”: igazi magyarázatot továbbra sem adtak a kegyelemre.

Az LMP társelnöke a Facebook-oldalán reagált a lemondása, Ungár Péter szerint Novák Katalin helyes döntést hozott, ugyanakkor döntésével nem tudja helyrehozni azt a kárt, amit mi, magyarok, mi mindannyian elszenvedtünk.

A Fidesz második köztársasági elnöke bukik meg. Ez nem véletlen. Nem tévedés. Nem mulasztás. Nem hiba. Arra kell gyanakodnunk, hogy ez azért történik meg, mert képtelenek a konszenzusra, a kompromisszumra. Amikor fel kellene mutatni a nemzet egységét, amikor ki kell állni a próbát, akkor elbuknak. Nem mindannyiunkat képviselik, és részérdekektől hajtva döntenek

– tette hozzá az LMP társelnöke.

A kormányoldalról Kocsis Máté reagált a leggyorsabban Novák lemondására és Varga távozására. A Fidesz Facebookjára Kocsis azt írta, hogy Novák Katalin és Varga Judit felelősségteljes döntést hozott, amit tiszteletben tartanak.

Eddigi munkájukért hálásak vagyunk nekik, és köszönjük, hogy miként munkájuk során, úgy ma is a közösség érdekeit tartották szem előtt. Lemondásuk annak bizonyítéka, hogy a jobboldalon a hibáknak is van következménye, a baloldalon a bűnöknek sincs

– tette hozzá a parlamenti képviselő, aki végül a poszt felénél gyurcsányozni kezdett.

„Az őket képmutató módon támadó baloldalt ugyanis még ma is az a Gyurcsány Ferenc vezeti, aki 2006-ban lovasrohamot vezényelt a honfitársai ellen és egy zsidó családtól ellopott villában él. A baloldalon nem kért senki bocsánatot a választók patkányozásáért, a lámpavasazásért, a választók sértegetéséért, ahogy nincs következménye a budapesti korrupciónak, a guruló dollároknak, az antifa vérontásnak és lényegében semminek, ami kiderül róluk” – írta Kocsis Máté Novák Katalin lemondására reagálva.

Az rtl.hu korábban már megírta, hogy Varga Judit exférje is benyújtotta a lemondását, Magyar Péter a részben állami tulajdonú MBH Bank Nyrt.-ben felügyelőbizottsági tag volt.

Egy percig sem akarok olyan rendszer részese lenni, amelyben az igazi felelősök nők szoknyája mögé bújnak, ahol Tónik, Ádámok és Barbarák vígan röhöghetnek a markukba, miközben gondolkodás nélkül feláldozzák azokat, akik ellentétben velük, soha nem a saját anyagi érdekeikért, hanem a hazájuk érdekében és a honfitársaikért dolgoztak

– mondta Magyar Péter, majd hozzátette, hogy „hiszi, hogy Magyarország nem a Rogán Antalok, nem az oligarchák és még csak nem is pár befolyásos család országa, hanem hanem a Hunyadi Jánosok, Széchenyi Istvánok, Semmelweis Ignácok, Bethlen Istvánok, Radnóti Miklósok, Slachta Margitok, Márai Sándorok, az 56-os szabadságharcosok, a Ludas Matyik és minden jóravaló magyar hazája”. 

Novák Katalin lemondásával az RTL Híradója is foglalkozott:


Nyitókép: Benko Vivien Cher / MTI / MTVA

#Belföld#novák katalin#lemondás#reakció#köztársasági elnök#donáth anna#varga judit