Belföld

Behívót kapott a Csillagba a botrányairól elhíresült volt szegedi képviselő

rtl.hurtl.hu

2023. december 5. 17:09

Szabó Bálint korábban azért volt letartóztatásban, mert Orbán Viktor konvoját üldözte és hivatalos személyekkel dulakodott.

Jövő hétfőn be kell vonulnia nyolc napra a szegedi Csillag börtönbe Szabó Bálint volt szegedi önkormányzati képviselőnek, mert nem fizette be azt a 40 ezer forintos szabálysértési bírságot, amit a tavaly augusztus 20-i, kudarcba fulladt fővárosi gazdatüntetés után kapott. Erről az Index ír.

Mint nemrég írtuk, a botrányairól elhíresült politikus bejelentette, hogy elindul a választáson a budapesti főpolgármesteri székért.

A börtönt retorziónak tartom, mert ahelyett, hogy fülemet-farkamat behúztam volna, 19-re húztam lapot, és bejelentkeztem mint főpolgármester-aspiráns Budapesten

– közölte most Szabó, aki azt állítja, azért nem tudta befizetni a bírságot, mert épp börtönben volt. Tavaly szeptemberben ugyanis üldözőbe vette Orbán Viktor konvoját az M5-ös autópályán, a vádirat szerint nem tartotta be a megfelelő követési távolságot, erőszakkal, fenyegetéssel akadályozta a rendőröket és több közlekedési szabályt is megszegett, másokat veszélyeztetve.

Egy másik vádpont szerint a Karmelita közelében szervezett tüntetésen hivatalos személyekkel dulakodott és akadályozta a rendőri intézkedést. Összesen hét és fél hónapot töltött letartóztatásban, majd a bíróság másfél év börtönre ítélte, négy év próbaidőre felfüggesztve.

Szabó különösnek tartja, hogy a szegedi Csillagba kell bevonulnia, hiszen ott már nincs érvényes lakcíme. Nemrég elárulta, hogy letartóztatása miatt a feleségével megromlott a viszonya és különváltak, ezután állítása szerint Budapesten, a Cinege utcában nézett ki egy lakást, ahol Orbán Viktor is lakik.

Szeptemberben méltatlanság miatt elvették önkormányzati képviselői mandátumát a szegedi közgyűlésben, korábban pedig hivatalos személy félrevezetése miatt is vádat emeltek ellene, mert 2021-ben valótlanul állította, hogy elrabolták, megkötözték, két szalmabálát meggyújtottak mellette és magára hagyták.

Nyitókép: MTI / Kelemen Zoltán Gergely

#Belföld#Szabó Bálint#csillag börtön#börtön#letartóztatás#bírság

Címlapról ajánljuk