Belföld

Karsai Dániel: A kormány sem tudott felhozni olyan botrányos ügyet, ami az eutanázia ellen szólna

rtl.hurtl.hu

2023. november 28. 14:12

Kedden Strasbourgban, az Emberi Jogok Európai Bíróságán szólalt fel az élet méltóságteljes befejezésének jogáért küzdő ügyvéd, a tárgyalás után sajtótájékoztatót tartott. Találgatásokba még nem akar bocsátkozni arról, hogy mi lesz az ügy kimenetele, de azt elárulta, hogy a francia város második otthona, és focimeccsre is elment szombaton. A tárgyalás előtt nyomasztó érzés fogta el, de úgy érzi, nagy teher jött le róla.

Mint arról már részletesen beszámoltunk, kedden Strasbourgban, az Emberi Jogok Európai Bíróságán szólalt fel Karsai Dániel alkotmányjogász, aki azért fordult az Emberi Jogok Európai Bíróságához, hogy dönthessen az élete méltóságteljes befejezéséről, ha az állapota számára már elfogadhatatlan, ugyanis tavaly súlyos betegséget diagnosztizáltak nála, ami idővel teljes lebénuláshoz, majd fulladáshoz vezet.

Én csak azon az ajtón kopogtatok, amelyen egyedül nem vagyok képes belépni, kérem a bíróságot, segítsenek ebben

– mondta a tárgyaláson Karsai Dániel, aki arról is beszélt felszólalásában, hogy volt egy álma: az, hogy békésen, mosollyal az arcán távozhatott az élők sorából, miután családjával és barátaival egy szívmelengető estét tölthetett.

A tárgyalás után tartott sajtótájékoztatón Karsai Dániel elmondta, hogy a hétfői tárgyalás és szakértői meghallgatás zártkörű volt, így arról szinte semmit nem árulhatnak el, de azt igen, hogy négy és fél órán át tartott, a bíróság alaposan körbejárta a kérdést. A keddi tárgyaláson a jogász szerint mindkét oldalról – az övéről és a kormány oldaláról is – elhangoztak a legfőbb érvek, és sok kérdést tettek fel a bírók, ez is azt mutatja, hogy komolyan veszik az ügyet.

Találgatásokba nem akart bocsátkozni Karsai Dániel arról, hogy mi lesz az ügy kimenetele, de köszönetet mondott segítőinek:

Nagyon büszke vagyok, hogy ennek a csapatnak tagja lehetek, csak hallgattam csendben, hogy milyen okosakat mondanak

– mondta a vele együtt Strasbourgba utazó munkatársaira utalva. Munka azonban még van: januárban újabb észrevételeket tehetnek különös tekintettel a harmadik félként beavatkozók által elmondottakra, a szakértők véleményére és a tárgyaláson elhangzottakra, majd valamikor a döntés is megszületik az ügyben.

Az RTL riportere arról kérdezte Karsai Dánielt, hogy mennyire volt rögtönzött a bíróságon elmondott beszéde. Az ügyvéd elárulta, hogy előre le kellett adni a szöveget, de még reggel a taxiban is hozzátett két mondatot, és a magyar kormány képviselőjével egymásnak is elküldték a leadott beszédeiket.

Különösebben váratlan kérdéseket nem kaptak: dr. Frank Evelyn ügyvéd, Karsai irodájának vezetője elmondta, hogy a korábbi beadványok alapján egészen jól tudták tematizálni, hogy a bíróság mely kérdésekre fog leginkább fókuszálni, ezért a válaszok tervezetével is előre tudtak készülni. Karsai Dániel szerint a kormány által előadottakban sem volt hatalmas meglepetés. Hozzátette, hogy Európában az eutanáziáról már húsz éve folyik vita, és számos államban be is vezették. A holland gyakorlatot említette, számára úgy tűnik, hogy ott tényleg működik ez a jogintézmény, és megoldja sok ember szenvedését. A kormány sem tudott felhozni olyan botrányos ügyet, ami ellene szólna.

Az RTL kérdésére arról is beszélt Karsai Dániel, hogy hogyan élte meg a strasbourgi utat. Elárulta, hogy szombaton már a városban voltak:

Nagy nyilvánosság előtt Vasas-drukkerként nem vallanám be, de négy éve, amikor Strasbourgban éltem, bérletes drukker voltam, és sikerült a Strasbourg-Marseille rangadóra jegyet szerezni. Úgyhogy kimentünk öcsémmel meg a segítőmmel, nem volt könnyű, 1:1 lett, de tényleg jó meccs volt.

De azt is elmondta, hogy a tárgyalás kezdetén olyan nyomott hangulatban volt, mint ebben az évben soha: Karsai Dánielnek a második otthona Strasbourg, ahol négy évig dolgozott a bíróságon és rendszeresen visszajárt, mindig elment a kedvenc kocsmájába, kedvenc éttermébe. Most az egészségi állapota miatt úrrá lett rajta egy nyomasztó érzés, hogy nem biztos, hogy lesz erre még lehetősége, a kollégáival közös vacsorát is lemondta emiatt. A tárgyalást viszont nagyon élvezte, és úgy érzi, nagy teher jött le róla, így valószínűleg el fognak menni a kedvenc helyére.

Aztán hazamegyünk, alszom egy-két napot és meglátjuk a hogyan továbbot

– mondta.

Nyitókép: RTL Híradó

#Belföld#karsai dániel#eutanázia#strasbourg#Emberi Jogok Európai Bírósága