Belföld

Van olyan tankerület, ahol minden tizedik tanár felmondott

rtl.hurtl.hu

2023. november 12. 11:07

Másfél hónap leforgása alatt jóformán annyi pedagógus felmondott az állami szektorban, mint a tavalyi év felében és a tavaly előtti háromnegyedében. Van olyan tankerület, ahol minden tizedik tanár távozott a státusztörvény hatályba lépése előtt.

Van olyan tankerület, ahol minden tizedik tanár felmondott a státusztörvény hatályba lépését követően, a kormány fontos adatokat hallgat el – áll a G7.hu cikkében.

A gazdasági portál emlékeztet: általános bizonytalanságban indult el a státusztörvény elfogadását követő tanév, az új szerződések miatt pedig a tanárszakszervezetek, de még a kormány által létrehozott Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) is jelentős számú felmondásra számított.

A kormány ezzel szemben kitart álláspontja mellett, miszerint nincs tanárhiány, az oktatásban jóformán minden rendben van, a státusztörvény pedig vonzóbbá teszi a tanári pályát.

A Belügyminisztérium szerint a tanárok 99 százaléka elfogadta a státusztörvényt, a maradék 1 százalék pedig nagyjából 1200 pedagógust jelenthet. A G7 a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete által a tankerületi központoktól kikért adatok alapján megpróbálta tisztába tenni, hogy valójában sokan vagy kevesen mondtak fel az iskolákban. Az adatokból a következők derültek ki:

  • másfél hónap alatt durván annyian mondtak fel az állami szektorban, mint a tavalyi év felében és a tavaly előtti háromnegyedében;
  • a július 15. és augusztus 1. között felmondott, valamint a szeptemberben kilépett alkalmazottak összesített száma legalább 2471 főt tesz ki, ami kétszerese annak, amit a lap szerint a kormány érvelésében csúsztatva használ;
  • a Közép-Pesti Tankerületből csak szeptemberben 103-an mondtak fel, januártól szeptemberig pedig 160-an, vagyis a tanárok durván 3,5 százaléka távozott a tanárkezdéskor;
  • a Belső-Pesti Tankerületben csak szeptemberben felmondott 41 fő, a Külső-Pesti Tankerületben 49, a Ceglédi Tankerületben 39, a Dunakeszi Tankerületben 43, az Érdi Tankerületben, a Győri Tankerület pedig 43 pedagógus;
  • a Tatabányai Tankerületi Központban a nyári felmondási időszak két hetében és szeptemberben összesen 220-an távoztak a bő 2200 közalkalmazottból, vagyis minden tizedik tanár;

A pedagógusoknak szeptember 29-ig kellett arról nyilatkozniuk, hogy elfogadják-e a státusztörvény kínálta új jogállást, vagy távoznak a közoktatásból. Hogy a távozókkal mi történik, arról korábban a Társaság a Szabadságjogokért jogásza beszélt a Reggeliben:

Nyitókép: RTL

#Belföld#tanárok#pedagógusok#felmondások#státusztörvény#kormány