Orosz Balázs, a legendás ügyvéd, aki fél életét a halál társaságában töltötte

„Tíz év telt el úgy az életemből, hogy könyékig, hónaljig jártam a vérben” – mondta a kilencvenes évek közepén az Új Magyarország újságírójának Orosz Balázs. A 2001-ben, pályája csúcsán, súlyos betegségben 57 évesen elhunyt ügyvédre ugyan szokás úgy hivatkozni, mint a rendszerváltás utáni évtized sztárügyvédjére, ő maga ezt a minősítést egyrészt elutasította, másrészt ebben a cikkben éppen a rendszerváltás előtti munkásságáról, azon belül is a büntetőügyeiről lesz szó.

Az 1944-ben született Orosz Balázs a hatvanas évek végén végzett az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. Fiatal ügyvédként birtokháborítási ügyekkel vagy éppen házassági bontóperekkel bajlódott, aztán a hetvenes évek közepétől kezdett el büntetőügyekkel foglalkozni. Pénzt állítása szerint ezekkel nem lehetett keresni, kirendelt jogászként negyven-hatvan forint volt a napidíja, amit később nyolcvanra emeltek. Bár Oroszt a nyolcvanas évek közepén a szolnoki gyermekgyilkosság kapcsán fedezte fel magának a sajtó, és szakmailag valóban ez volt ügyvédi pályafutásának első igazán ismert állomása, a szakma ekkor már nagyon is tudta, ki ő.

Szó sincsen ártatlanságról

Évekkel korábban már ő volt a másodrendű vádlott kirendelt védője az „évtized bűnügyében”. Soós Lajos a rendszerváltás előtti Magyarország leghírhedtebb köztörvényes bűnözőjeként vonult be a kriminalisztika történetébe, miután különböző „felállásban” legalább négy embert ölt meg a társaival. Korábbi gyilkosságaira azután derült fény, hogy 1979 júliusában szolgálati őrhelyén, a Ferihegyi repülőtér mellett, a 4-es főútvonal elején bűntársaival leütötték, majd pár kilométerrel arrébb megölték és elásták Gyulai Károly rendőr főtörzsőrmestert. Soós egyik bűntársát, György Józsefet két ember előre kitervelten, nyereségvágyból és különösen kegyetlen módon elkövetett megölésével vádolták. 

Bár Orosz Balázstól később sokszor idézték azt a hangzatos kijelentését, mely szerint minden védence ártatlan, a Soós-féle perben világosan kifejtette, hogy nem mindig erről van szó. 

Amikor ugyanis egy nyilvánvalóan többszörös gyilkos védelmét kell ellátni kirendelt védőként, akkor az az ügyvéd feladata, hogy rámutasson „a vádlott legpontosabban körvonalazható felelősségére, továbbá az enyhítő körülményekre”, vagyis szó sincs ártatlanságról. Bár védencét, György Józsefet Soós Lajossal együtt végül halálra ítélték és kivégezték, Orosz Balázs védőbeszéde, amelyben halálbüntetés helyett börtönbüntetést kért, letaglózó volt, és kiváló szónoki képességekről árulkodott – védence bűnösségét valóban nem vitatta.

Orosz Balázs éppen az óriási visszhangot kiváltó Soós-per utáni ügyével példálózva megjegyezte, hogy neki azt sem kell feltétlenül elhinnie, ha védence bűnösnek vallja magát. 1981-ben a húszéves N. Ferenc bejelentette a rendőrségen, hogy egyetlen késszúrással megölte anyja élettársát, de a történet több ponton is ellentmondásosnak tűnt. A gyanúsított kirendelt védője, Orosz Balázs és a gyilkossági ügy vizsgálótisztje végül arra a következtetésre jutott, hogy nem Ferenc, hanem édesanyja követte el a bűncselekményt. 

A gyilkossági üggyel pár évvel később a Zsaru Magazin jogelődje, a Magyar Rendőr is foglalkozott, és a cikkben a rendőrségi vizsgáló érdemei mellett nem felejtették el méltatni a védő munkáját sem. Ez önmagában kuriózum, hiszen rendőrségi lapokban jellemzően nem a gyanúsított védőjének közreműködését szokták dicsérni. Az ügyvédet olyan bírók is szakmailag elismerő szavakkal illették, akikkel korábban együtt dolgozott, vagyis akik adott esetben a védencei fölött ítélkeztek.

Egy hétéves kislány megölése

„Ha valahol felmerül a nevem, előbb-utóbb szóba kerül Magda János” – mondta ugyancsak az Új Magyarország újságírójának arról a szolnoki esetről, amely szakmai körökben a körmendi gyermekgyilkosság és a móri bankrablás mellett talán a mai napig a leggyakrabban emlegetett hazai emberölési ügy. 1983 őszén ismeretlen tettes különös kegyetlenséggel meggyilkolta N. Mariann hétéves szolnoki kisiskolást a város zsidótemetőjében. A gyilkos zsebkendővel tömte be a kislány száját, kővel a tarkójára ütött, aztán az eszméletlen testet betette egy sírba. Mariann végül azért fulladt meg, mert a tettes rátett egy márvány fedlapot. 

A rendőrség másnap őrizetbe vette Magda János szandaszőlősi lakost, aki korábban összesen majdnem húsz évet ült börtönben. És akinek kirendelt védőjét Orosz Balázsnak hívták. Bár a rovott múltú, alkoholista Magda végig tagadott, a megyei bíróság már a harmadik tárgyalási napon, 1984 nyarán ítéletet hirdetett: Magdát mint többszörös visszaesőt aljas indokból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt halálra ítélte.

A Legfelsőbb Bíróság novemberben viszont hatályon kívül helyezte az ítéletet, és megismételt elsőfokú eljárás lefolytatására utasította a Fővárosi Bíróságot. Magdát – akit „a sors egy fiatal, ámde már tapasztalt és roppant agilis védővel ajándékozott meg” – 1985 augusztusában bizonyítottság hiányában felmentették a vád alól, és szabadlábra helyezték. A Magda-ügy legfőbb ellentmondásai és tisztázatlan kérdései a következők voltak: 

• egy tanú azt vallotta, hogy a gyilkosság elkövetésének idején találkozott a buszon Magdával. Ezt aztán megváltoztatta, mert a nyomozók azt mondták neki, hogy az „nem jó időpont”. 
• A koronatanú egy 30 éves asszony volt, aki a gyilkosság időpontjában pont a temető mellett biciklizett el, és felismerte Magdát. A Fővárosi Bíróság aztán a meteorológiai intézet szakembereivel megállapította, hogy a nő a gyilkosság idején arról a távolságról nem láthatta az elkövetőt. 
• A kislány holttestét egy hatalmas sírkő alatt találták meg. De hogyan tudta a vékony testalkatú Magda János elmozdítani a 170 kilós követ? 
• Találtak egy zsebkendőt Magda zsebében, amin állítólag rajta volt a kislány nyála. Azt mondták, ezt a férfinél tartott házkutatásnál foglalták le, de a lefoglalást nem jegyzőkönyvezték, így semmiféle hivatalos papír nem volt arról, hogy tényleg Magdától került-e elő a zsebkendő.

Bár a felmentett Magda János a szabadulásakor még Orosztól kért ötszáz forintot, hogy haza tudjon buszozni, az előzetesben töltött majdnem két évért több mint ötvenezer forintnyi kártalanításban részesült.

A közvélemény által már korábban gyilkosnak kikiáltott Magda János felmentése nem tett jót Orosz Balázs laikusok általi megítélésének. Bár a védő szakmailag bravúrosan, sorra megdöntötte az addig sziklaszilárdnak hitt bizonyítékokat, Magdát ekkorra már elkönyvelték gyilkosnak. 

A felmentés persze nem jelenti azt, hogy nem Magda János ölte meg N. Mariannt, jogászi körökben sem véletlen az a mondás, hogy a bizonyítottság hiánya nem azt jelenti, hogy nem XY volt az elkövető, hanem csak azt, hogy nem lehet kétséget kizáróan bizonyítani. Márpedig a jogban a 99 százalék nem elég. Tettes hivatalosan a mai napig nincs az ügyben.

A korábban a bűncselekménnyel vádolt Magda azonban pár évvel később megölte élettársát. Ebben az esetben többszörös visszaesőként elkövetett emberölés miatt, nem jogerősen tizenöt évi fegyházra ítélték. 

A másodfokú tárgyalás azonban elmaradt, mert Magda a cellájában felakasztotta magát, és bár időben levágták, pár nap múlva meghalt tüdőgyulladásban. Ebben a büntetőügyben ugyan már nem Orosz Balázs védte a vádlottat, de a közvéleményben úgy csapódott le az emberölés, mint ami meg sem történhetett volna, ha Magdát korábban jogerősen is elítélik és kivégzik. És hogy ez anno meghiúsult, csakis Orosz Balázs számlájára írható – logikázhatott az átlagember. Bár a szolnoki gyilkosság vádlottjának felmentése összeforrt az ekkor már sztárügyvédként emlegetett Orosz nevével, szerinte ez nem csak az ő érdeme volt, hiszen Magdát nem ő, hanem két ügyészség és két budapesti bíróság mentette fel.

Az életet nem mi teremtjük, nem is vehetjük el

György József mellett még két védencét ítélték halálra és végezték ki a halálbüntetés 1990-es eltörlése előtt. A kilenc nap alatt két embert is megölt Zelei Béláról, valamint Bleszity István gyerekgyilkosról az utolsó kivégzettek történeteit feldolgozó sorozatunkban részletesen írtunk. Orosz Balázs ennek a két személynek is kirendelt védőként látta el a védelmét, de mindkét esetben perdöntő bizonyítékok álltak rendelkezésre, így ezek az esetek is abba a kategóriába tartoztak, amikor nem volt kérdéses a vádlottak bűnössége. A 168 Óra egyszer arról kérdezte, mennyire viselte meg ez a három halálos ítélet. Orosz azt felelte, hogy 

sokáig gondolkozott azon, hogy megtett-e mindent védencei érdekében. Évekig elő-elővette a három aktát, de mindig arra a következtetésre jutott, hogy nem hagyott ki semmilyen lehetőséget.

Oroszt a kilencvenes években többször kérdezték a halálbüntetésről, és minden esetben kategorikusan kijelentette, hogy ellenzi az akkor már megszüntetett „csúcsbüntetést”, mert értelmetlen, kegyetlen és sem filozófiailag, sem kriminológiailag nem igazolja semmi. „Ha valaki istenhívő, nem érthet egyet a halálbüntetéssel, mert az élet forrása Isten. Ha nem hisz, akkor is tudnia kell, az életet nem mi teremtjük, legfeljebb közvetítjük. Ekként sehonnan sem származtatható az államnak az a joga, hogy valakinek az életét kioltsa” – nyilatkozta 1998-ban a Kurírnak. A Halálbüntetést Ellenzők Ligájának alapító tagja a kilencvenes évek közepén arra is hivatkozott, hogy a halálbüntetés eltörlésével nem szabadult el az agresszív, kíméletlen jellegű bűnözés. Szerinte nemcsak a büntetés szigora, hanem elsősorban annak elkerülhetetlensége riasztja vissza a bűnözőket.

A magyar büntetőjog jelenleg legsúlyosabb, 1999-ben bevezetett büntetését, a tényleges életfogytiglani szabadságvesztést (TÉSZ) is ellenezte. A hosszú ideig, de nem életfogytig tartó szabadságvesztésben hitt, amely ugyan milliókba kerül, de „még mindig nem találtak ki jobbat”.

Az eutanázia kivétel

1993-ban egy budapesti asszony végzett gyógyíthatatlan betegségben szenvedő 11 éves lányával annak kérésére, majd feladta magát a rendőrségen. Binder Györgyit végül elítélte a bíróság, de nem kellett börtönbe vonulnia. A magyar társadalom akkor a közvéleménykutatás alapján megértőnek mutatkozott a „kegyes halállal” kapcsolatban, és a sajtóban akkor már „a büntetőügyek egyik legjobb szakértőjeként” emlegetett Orosz is hasonló véleményen volt. 

A gyilkos indítéka, hogy ártson. Az eutanázia kivétel ez alól, hiszen az elkövető segíteni akar, meg akarja kímélni a menthetetlen beteget a szenvedéstől, azon az áron, hogy elveszi életét.

Ez az emberileg érthető indíték különbözteti meg az eutanáziát a gyilkosságtól. Ennek következtében az eutanázia társadalomra való veszélyessége elenyésző az emberöléshez képest. A gyilkos túlteszi magát a bibliai tízparancsolat legelemibb szabályán. Aki viszont egy gyógyíthatatlan beteget a halálba segít, arra nem az elvetemültség a jellemző, hanem éppen ellenkezőleg – és ezt csak félve merem kimondani – egy magasabb erkölcsi szempont érvényesítése vezérli, függetlenül attól, hogy cselekménye a magyar jog szerint büntetendő” – mondta erről a jogi aspektust sem elvitatva a Magyar Hírlapnak.

Pintér Sándor, Tocsik Márta, Klapka György

A mai médiában is létező jelenség, hogy miután egy-egy bűncselekménnyel kapcsolatban a rendőrség és a sajtó érdekei nem feltétlenül ugyanazok, az újságírók más források után „kénytelenek” nézni, hogy minél frissebb információkat tudjanak meg. Ez az informátor lehet akár a mindig jólértesült szomszéd is, de akár az ügyben érdekelt, rivaldafényre vágyó vagy a közvéleményt alakítani kívánó ügyvéd is. Bár Orosz Balázs rengeteget szerepelt a sajtóban, azt visszautasította, hogy ezt védői céljai elérése érdekében tette volna. Folyamatban lévő ügyeiről mindössze két esetben nyilatkozott, de akkor állítása szerint jó indoka volt rá.

A kilencvenes években egyébként nem gyilkossági ügyek miatt találkozhattunk rendszeresen a nevével. A Jogi Fórum felidézi az általa már nem kirendelt, hanem meghatalmazott védőként elvállalt „rizikós és jelentős” ügyeket. Ezek közé tartozott az Agrobank-ügy vagy az államtitoksértés alapos gyanúja miatt Juszt László újságíró ellen indított büntetőeljárás, de védte az egykori brókert, Lupis Józsefet is. Ügyfele volt Pintér Sándor belügyminiszter, Klicsu András, a Dimag vezérigazgatója, Pelikán László, az APEH volt bűnügyi főigazgatója és Klapka György is. 

A rendszerváltozás utáni időszak egyik leghíresebb gazdasági büntetőpere a Tocsik-ügy volt, amelyben Orosz az elsőrendű vádlottat védte. A különösen nagy kárt okozó csalással és magánokirat-hamisítással vádolt Tocsik Márta ügyvédet – Orosz védői munkájának is köszönhetően – a Legfelsőbb Bíróság végül felmentette a vádak többsége alól. Ezt azonban Orosz Balázs már nem érhette meg.

A szerző korábbi cikkei itt olvashatók. Hasonló történetekért kattinthat Dulai Péter Facebook-oldalára is.

Nyitókép: A Soós-tárgyalás 1980-ban, valahol a vádlottak mögött ül Orosz Balázs. Fotó: Képes Újság/Arcanum