Akasztófahumorral beszélt áldozatairól Béla, a Bajnok – aztán kivégezték

Sorozatunkban azokat a halálos ítéletekkel végződött bűncselekményeket idézzük fel, amelyekhez az utolsó magyarországi kivégzések kötődnek. A súlyos bűneseteket megyénként mutatjuk be, a sorozat előző részei itt olvashatók.

„Elég jó családi körülmények között születtem. (...) Édesanyám alkoholista volt, édesapám az egy úriember” – mondta a tárgyalóteremben. „Hamar elkezdtem dolgozni és nagy lábon élni. Összesen börtönben nyolc évet töltöttem el. Nem tudom, miért követtem el lopást. Olyan is volt, hogy egyszer ügyésznek és ügyvédnek is kiadtam magamat” – folytatta. Zelei Bélának – vagy nyilvántartó lapján olvasható bűnözői nevén „Bajnoknak” – két ember megölése miatt kellett ekkor számot adnia az életéről. Egyiküket, egy nyugdíjast 1983. július 3-án verte agyon Szolnokon, másikukat, egy vagyonos budapesti asszonyt pedig mindössze kilenc nappal később fojtott meg a Városmajor utcában.

Mivel M. Istvánné „Pipi néni” megtámadásakor Zelei Bélán kívül senki, még a rendőrség sem tudta, hogy a 71 éves K. Mihály holtteste majdnem két hete hever letakarva a család szolnoki lakásában, most nem kronológiai sorrendben haladunk.

Csendes altatás a fürdőszobában

„Lakik itt egy vén zsidónő, teli van szajréval, pénzzel, arannyal, legalább több mint százezer forint aranyláncról van szó” – adott tippet D. Gábor vízvezeték-szerelő Zelei Bélának, aki ekkor már napok óta Budapesten lődörgött, evett, ivott, nőzött, egyszóval szórakozott. Így akadt össze Gáborral és annak élettársával, akiknek azt lódította, hogy kecskeméti bikakereskedő. 

D. és párja ekkoriban nem dolgozott, ezért pénzük sem volt. Előbbi Zeleihez hasonlóan megjárta Márianosztrát, utóbbi pedig nem sokkal korábban jött ki a börtönből. Bélának ekkor még volt pénze, de azt pár nap alatt gyakorlatilag az utolsó fillérig elverte magára és ezekre az emberekre, akiket tulajdonképpen nem is ismert. Gábor ekkor adott pár tippet, hogy kiket lehetne kirabolni. Pipi néninél nem sokkal korábban dolgozott, innen tudta, hogy az idős asszony XII. kerületi, Városmajor utca 19. szám alatt található lakásába érdemes lenne betörni. Voltak más kiszemeltek is, akikkel próbálkoztak. Gábornak a munkája révén jó helyismerete volt, miután egy-egy helyen napokig dolgozott, szinte a lakások alaprajzát is vissza tudta mondani. 

Béla becsöngetett többek közt egy Váci utcában élő nőhöz is, aki valószínűleg annak köszönheti az életét, hogy nem ért rá, ezért nem engedte be a férfit. Temetésre kellett mennie.

Béla az Ingatlankezelő Vállalat munkatársaként mutatkozott be, és hogy hihetőbb legyen a mese, mérőszalagot, mappát és ácsceruzát is vitt magával. Így indult Pipi néni lakására is, elmondása szerint aznap már másodszor, mert először úgy tűnt, van valaki az asszonynál. Hogy a lakásban pontosan mi történt, arról Zelei később rébuszokban beszélt, hogy az előre kiterveltséget tagadja. Tény, hogy bejutott, méricskélte a csöveket, majd a fürdőszobában közölte, hogy a vécécsésze meg van lazulva. Amikor az idős asszony odament megnézni, ő hátulról leütötte. Áldozata megpróbált felkelni, mire kirúgta a lábát, és egy ott lévő törölközővel megfojtotta. 

A gyilkosságnak erre az elkövetési módjára használták azt a kifejezést, hogy „csendes altatás”. 

Az ujjakról lehúzta a gyűrűket, aztán a lakásban talált bőröndbe takarékbetétkönyveket és ékszereket rakott, majd a zsákmányt Gáborék közeli lakására vitte. Ekkor vette észre, hogy a megfojtott asszony lakásán hagyta azt a kazettát, amelyben a legértékesebb ékszerek voltak, ezért rögtön visszasietett a tetthelyre. 

A gyilkosság árán elvitt dolgok mintegy háromszázezer forintot értek. A zsákmányt megosztotta a tippadó Gáborékkal is, akik a későbbi ítélet szerint nem is tudták, hogy Béla ezekért „cserébe” meg is ölte Pipi nénit.

„Ez lett a vesztem”

A valóban tehetős, kora ellenére figyelemreméltó társasági életet élő, kártyapartikat és zsúrokat, vacsorákat rendező M.-né lakására aznap este ért haza több mint húsz éve ott lakó háztartási alkalmazottja. A nőnek rögtön feltűnt, hogy valami nincs rendben. Amikor ugyanis az asszony otthon tartózkodott, mindig ordított a rádió és a lemezjátszó, most pedig dermedt csend volt. Akkor rémült halálra, amikor látta, hogy mindkét fürdőszobaajtó be van zárva belülről, és nem ég bent a villany. Először a szomszédnak szólt, aztán értesítette a rendőrséget is. 

A fürdőszoba ajtaját nagy nehezen sikerült csak kinyitni. Az egyik rendőr ekkor benézett, és csak annyit mondott, hogy „öngyilkos lett a mami”.

Ezután került képbe D. Gábor, akire Pipi néni a háztartási alkalmazott szerint rendkívül neheztelt, mert rossz és túlárazott munkát végzett nála, amikor nem sokkal korábban a lakásban dolgozott. A vízvezeték-szerelőt gyorsan előkerítették és kihallgatták. Úgy érezte, nincs semmi takargatnivalója, elmondta, hogy pár nappal korábban ismert meg egy Béla nevezetű fickót, akiről csak annyit tudott elmondani, hogy harminc év körüli lehet, és hogy egy időben ülhettek börtönben Márianosztrán. Gábor elmondta, hogy valóban ő adta a tippet Bélának. 

A nyomozóknak ezután meg kellett találniuk egy Bélát, aki februárban szabadult Márianosztráról. Rá is akadtak Zelei személyi kartonjára, rajta a lakhelyére vonatkozó információkkal, a bejelentett szolnoki címen és a környéken azonban nem találták meg, ezért elrendelték az országos körözést. A komlói Városi és Járási Rendőrkapitányság beosztottjai a helyi Béke szállóban igazoltatták Zeleit, aki rutintalanul saját nevén jelentkezett be („Ez lett a vesztem…”). Arca össze volt karmolászva, de azt állította, hogy ezért egy macska a felelős. Kijelentette, hogy ő csak egy magas beosztású rendőrnek hajlandó beszélni, ezért átszállították a Baranya megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol beismerte, hogy három nappal korábban ő ölte meg M. Istvánnét. A kihallgatás ezután már a Budapesti Rendőr-főkapitányságon folytatódott, ahol Zelei bevallotta a két héttel korábban Szolnokon történt gyilkosságot is. 

Azt a fennmaradt iratokból és az ügyön dolgozó nyugalmazott rendőrök visszaemlékezései alapján sem sikerült kiderítenem, hogyan fordulhatott elő, hogy a 71 éves K. Pál holtteste két hétig feküdt saját lakásában egy pokrócba betekerve úgy, hogy a férfit senki sem kereste. A hivatalos verzió szerint így történt, a holttestet a Szolnok megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei fedezték fel a lakásban, miután Zelei Béla jelezte nekik, hogy van még egy áldozat. Elképzelhető, hogy abban a bizonyos két hétben is járt a háznál rendőr, de megzavarta a lakás ajtajára tűzött cédula, melyen a következő kézzel írt üzenet állt: „Cserkeszőlőbe utaztam Feketénével”. Ezt a fecnit Zelei hagyta ott a gyilkosság után, pontosan azért, hogy áldozatát minél később keressék. A bűnjelként lefoglalt papír később aztán rejtélyes körülmények között eltűnt, miután a már előzetes letartóztatásban lévő Zelei irattanulmányozást kért.

Pontosan nem tudni, miért, de Béla később meggondolta magát, és következetesen tagadta első emberölését, miközben a budapestit továbbra is beismerte. Zavaros történeteket adott elő „Pali bácsi” haláláról. A történetnek az volt a lényege, hogy őt valójában az áldozat fia kérte meg, hogy menjen el a lakásra és tüntesse el az apját. Kulcsot és ötezer forintot is kapott előleg gyanánt. El is ment a lakáshoz, ahol bent meglepődve tapasztalta, hogy idősebb K. holtteste kötéllel a nyakán hever a földön. Közben eldőlt egy szék, a rajta heverő nadrágban pedig volt egy pénztárca, és ha már így alakult, ő kivette belőle a pénzt. Kutakodott is kicsit a lakásban, ha már ott volt, az elhunyt ujjáról pedig lehúzta a gyűrűt, aztán megfogta a holttestet, és gyakorlatilag beágyazta. Vagyis képes volt megvádolni az általa megölt nyugdíjas fiát a gyilkossággal, amit az iratok szerint egyébként akkor már a Kékfény című bűnügyi tévéműsorban, ország-világ előtt is beismert.

Együtt ebédelt áldozata fiával

A bíróság által megállapított tényállás szerint a 30 éves férfi utolsó büntetésének kitöltése után visszatért korábbi lakóhelyére, Szolnokra. Volt élettársa közben már más férfival élt, de megengedte, hogy Béla ideiglenesen nála lakjon. Nem dolgozott, de szórakozni imádott. Úgy is hívták a környéken, hogy „az éjszaka császára". 

Kinézte magának volt élettársa társaságához tartozó ifj K. Pál jó anyagi helyzetben lévő, és a férjétől különváltan élő édesanyját, hogy majd megöli és kifosztja az asszonyt. 1983. július 3-án egy kötéllel a kezében meg is jelent a tiszaligeti háznál, de a terv megváltozott, miután csak az idősebb K. Pált találta otthon, aki azt mondta, hogy házastársa kórházban fekszik. Behívta Bélát, beszélgettek kicsit. Pál ekkor említette azt a bizonyos Feketénét Cserkeszőlőn, amit Zelei aztán felhasznált, és ráírta a cetlire megtévesztő üzenetét. Egy alkalmas pillanatban hátulról leütötte a nyugdíjas férfit, majd a kötéllel megfojtotta. Lehúzta ujjáról az arany karikagyűrűt, kivette a pénztárcában talált háromezer forintot, aztán némi kutakodás után még pár értékkel felpakolta magát. A nagyobb összegű készpénzt viszont nem találta meg. 

Később együtt ebédelt az „eltett” áldozat fiával, azzal, akit a büntetőeljárás alatt aztán még meg is vádolt a gyilkossággal. Este szórakozni ment, de elfogyott a bor, ezért megígérte ivócimboráinak, hogy szerez még innivalót. Visszatért az azóta is érintetlen tetthelyre, feltankolta magát négy üveg borral, majd folytatta a szórakozást. Következő éjjel újból megjelent a lakásnál, ahol a kórházban fekvő K.-né lakrészében talált még pár ezer forintot. Ilyen események után valószínűleg jobbnak látta, ha eltűnik. Budapestre utazott, ahol megismerte D. Gáborékat. Hogy ennek az ismeretségnek mi lett a vége, azt már említettem. 

Azt nem tudhatjuk, pontosan mi történt volna, ha a szolnoki emberölésre hamarabb fény derül, de nagyon is elképzelhető, hogy a tettesnek nem maradt volna még másfél hete, hogy egy másik embert is megöljön.

Elvetélt öngyilkossági kísérletek

Bár Zelei Bélának nem volt zavartalan gyerekkora, tulajdonképpen nem lett volna „kötelező” bűnözővé válnia. A nyolc általánost nagy nehezen végezte csak el, munkahelye volt, de sehol sem tudott beilleszkedni. Rablásért, garázdaságért és lopásért összesen nyolc évet ült. Nem sokkal a szolnoki gyilkosság előtt „olyan idegkimerülés" jött rá, hogy összetépte a munkakönyvét.

Később ugyan voltak bizonyított öngyilkossági kísérletei, de – mint ahogy sok minden mással – ezzel kapcsolatban is túlzásokba esett, szinte állandóan azt emlegette, hogyan nem sikerült megölnie magát. 

A két gyilkosságról is azt mondta, elsődlegesen nem az anyagi haszonszerzés miatt ölt, hanem azért, hogy felkössék. Egyszer az történt, hogy felakasztotta magát egy fára az udvaron, de közben megjelent az élettársa, aki leütötte őt egy támlás gyerekszékkel. 

Máskor vonattal akarta magát elüttetni, de annyira részeg volt, hogy rossz sínre feküdt, és a szerelvény elrobogott mellette. 

Aztán már meg sem próbálta az akasztást, mert látta, hogy a fák úgysem bírnák el. A permetezőszer–Márka üdítő koktéllal is hiába kísérletezett, de még a kamion is lefékezett, amikor elé ugrott. Tény, hogy a katonaságtól egy gyógyszer-túladagolás után leszerelték, mert mindennemű szolgálatra alkalmatlannak minősítették. Ebbe a ténybe próbált sikertelenül belekapaszkodni a vádlott kirendelt védője, az ország egyik első sztárügyvédjeként is emlegetett Orosz Balázs.

Béla a nála jóval idősebb nőket szerette, de nőügyeit még a fennmaradt iratokból is lehetetlen kibogozni. Volt élettársától egy gyereke született. Miközben azt mondta, szerette a nőket, hozzátette, hogy élettársán kívül nem foglalkozott mással. Ez biztosan nem igaz. Zelei börtönbeli levelezései valamiféle beteljesületlen szerelemre utalnak. Az elsőfokú ítélet kihirdetése után össze akart házasodni a nővel, aki állítása szerint ekkor a menyasszonya volt, és aki éppen szintén börtönben ült. Ez a nő azt kérte Bélától, hogy rajzoljon neki rózsákat, nem baj, ha nem tudja kiszínezni. A férfi rajzolt is, és ezen munkák azt bizonyítják, hogy kifejezetten ügyes keze volt az ilyesmihez.

Alkoholt több mint egy évtizede fogyasztott, „mindent ivott, ami jött". Bírta a piát, bár az egy-egy éjszaka alatt megivott három-négy üveg bor pezsgővel leöblítve még egy gyakorlott ivótól is túlzásnak tűnik. Főleg, hogy állítása szerint soha nem részegedett le komolyabban, de egyébként is gyorsan kijózanodott. Az elmeorvos-szakértői vizsgálat szerint 

érzelemmentesen beszélt arról, hogy kilenc nap leforgása alatt két embert is megölt, és a gyilkosságok közben sem érzett semmit. „Olyan volt, mintha lépdeltem volna az utcán" – mondta erről a szakértő szerint sajátos kedélyességgel, egyfajta akasztófahumorral. 

Hitt a túlvilágban és az újjászületésben.

Nem kért kegyelmet

A Fővárosi Főügyészség több emberen, nyereségvágyból, előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat Zelei Béla ellen. Vele együtt még négyen kerültek a vádlottak padjára, a fővádlott bűncselekményeivel összefüggő rablás, lopás és orgazdaság miatt. Közülük D. Gábor nyolcévi, élettársa négyévi, L. István egyévi szabadságvesztés-büntetést kapott, L. Tibor ellen rövidebb tartamú és végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés-büntetést szabott ki főbüntetésül a bíróság. Zeleit halálra ítélte a bíróság. A fellebbezések miatt a büntetőügy a Legfelsőbb Bíróságra került.

A halálos ítéletet a Legfelsőbb Bíróság 1985. február 1-jén helyben hagyta (D. Gábor nyolc helyett tíz évet kapott). Az indoklásban kiemelték, hogy a tettes milyen tudatosan cselekedett, vagyis szó sem lehetett a nem beszámíthatóságról. Előre kitervelte mindkét gyilkosságot, és ez akkor is igaz, ha Szolnokon eredetileg nem azt akarta megölni, akit végül megölt.

Zelei Béla nem kért kegyelmet. A védője igen, de neki ez kötelessége is volt. A kegyelmi kérvényt elutasították. Az elítéltet 1985. február 28. Budapesten végezték ki.

A cikk megírásához a Budapest Főváros Levéltárában őrzött vonatkozó bűnügyi iratokat, valamint a Magyar Rendőr 1983. augusztus 6-i számában megjelent A zsinegelő gyilkos című cikkét használtam fel forrásként.

Nyitókép: Zelei Béla a Budapesti Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályán – Fotó: Magyar Rendőr 1983. augusztus 6.