Belföld

Nyomasztó videó kering arról, ahogy megtermett patkányok futkároznak egy játszótér közelében Hódmezővásárhelyen

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2023. április 24. 11:15

Egy friss videó szerint a Szabadság tér környékén nagyon elszaporodtak a rágcsálók, amik bemennek a lakásokba is.

Szombaton a Délmagyar írt róla először, hogy Hódmezővásárhelyen, a Szabadság téri játszótéren és környékén nagyon elszaporodtak a patkányok. A lap egy Facebookra feltöltött videót is megosztott, amin az látható, hogy a házak közelében, a földben lévő üregekbe ki- és bejárnak a nagytestű rágcsálók.


A lapnak nyilatkozó helybéliek, akik zömmel szociális bérlakásokban élnek, félnek a betegségeket terjesztő állatoktól, amik bemennek a lakásokba is.

A lakók arra panaszkodnak, hogy hiába jelentik be rendszeresen a patkányokat, az önkormányzat nem csinál semmit. Az önkormányzat szerint a kártevőirtást nekik kellene fizetni, állítják a lakók, akiknek erre nincs pénze.

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere janurában arról számolt be, hogy a város működése veszélybe került, mivel 1,3 milliárd forint hiányzik a költségvetésből. Hódmezővásárhely ráadásul nem részesült a kormány által az önkormányzatok közt szétosztott rezsiköltség-kompenzációból.

A patkányhelyzet egyébként már jóval korábban, Lázár János polgármestersége alatt sem volt jó, egy 2008-as beszámoló szerint többen jelentették a közterület-felügyelőknek, hogy rengeteg a patkány.

Az önkormányzat legutóbb tavaly júniusban írt ki pályázatot a fenntartásában lévő ingatlanok területén három havi irtási rendszerben tartós rovar- és rágcsálóirtási feladatok elvégzésére.

Csirák Dalma, az önkormányzat médiareferense az rtl.hu érdeklődésére elmondta, hogy az önkormányzat megbízásából háromhavonta végeznek rágcsálóirtást az önkormányzati tulajdonú ingatlanokban. Legutóbb márciusban volt ilyen irtás. Amennyiben lakossági bejelentést kapnak, eseti keretszerződéssel gondoskodnak a külön irtásról. 

Az önkormányzat április 20-án kapott bejelentést a Szabadság téri patkányhelyzetről, és azonnali hatállyal meg is rendelték az irtást, amit a vállalkozó azóta meg is kezdett.

A szakemberek egyébként arról értesítették az önkormányzatot, hogy a patkányjáratok leginkább a szennyvízvezetékek, ülepítőaknák környékén vannak, ezért értesítették az ezeket kezelő Alföldvíz Zrt.-t is, hogy csak úgy, mint Makón, Hódmezóvásárhelyen is összehangolt akcióban léphessenek fel az elszaporodott patkányok ellen.

Az ingatlankezelő HVSZ Zrt.-hez egyébként két lépcsőház tartozik, a nem önkormányzati tulajdonú ingatlanok közös képviselőinek azt javasolta az önkormányzat, hogy saját hatáskörükben rendeljenek meg kártevőirtást.

Az önkormányzat szeretne ezen kívül egy nagy lomtalanítási akciót is hirdetni, a pincékben ugyanis rettenetesen sok lom halmozódott fel, ami nem kedvez a patkányhelyzetnek.

Csirák Dalma szerint valóban régi problémáról van szó, amit nehezít, hogy sokan kóbor macskákat etetnek, és a macskáknak kirakott élelem vonzza a rágcsálókat is.

Nyitókép (illusztráció): "rat" by jans canon is licensed under CC BY 2.0 .

#Belföld#hódmezővásárhely#patkányok#márki-zay péter

Címlapról ajánljuk