Belföld

„Hogy vagy?” – Elkészítették annak a reklámnak a tanáros változatát, amiben csak Magyarországon buszsofőrre cserélték a karaktert

rtl.hurtl.hu

2023. március 16. 13:19

Mint ismert, a Telekom múlt év végi nemzetközi reklámjának külön magyar változatot készített. A magyar verzióban a tanár karaktert buszsofőrre cserélték, hogy a cég elkerülje a „politikai vitákat”. A Tanárok a Tanárokért most helyretette a dolgot.

2022 végén nagy visszhangot keltett a Telekom karácsonyi reklámja, amelyben egy tanár játszotta a főszerepet. Az egymásra való odafigyelés fontosságát hangsúlyozó reklámfilmet több országban is bemutatták, Magyarországon azonban a többi országtól eltérően a reklámot újraforgatták; hasonló koncepcióval és mondanivalóval, de egy buszsofőrrel a főszerepben. A német cég ezt azzal indokolta, hogy „a politikai viták miatt nem lett volna helyénvaló tanárt szerepeltetni a kampányukban”.

A Tanárok a Tanárokért csoport csütörtöki közleményében úgy fogalmazott: 

noha a buszsofőrök órási felelősséggel járó munkakörben dolgoznak, és minden társadalmi elismerést megérdemelnek, a pedagógusok nagy része csalódott volt, hogy jelen társadalmi-politikai helyzetben ezt a támogatást sem kapják meg.

Ezért a csoport néhány tagja úgy döntött, hogy forgat egy hasonló terjedelmű kisfilmet, amely megőrzi a film alapvető üzenetét, de valódi tanárokkal, valódi diákokkal és az életből vett jelenetekkel. 

A film teljes egészében a filmben szereplő tanárok és diákok közös munkája; a technikai megvalósítás pedig főként diákjaink érdeme.

„A célunk a filmmel, hogy az oktatásban zajló, sokszor kilátástalan küzdelem mellett megmutassuk a szakma szépségét és azt, amiért tanárok tízezrei még kitartanak a hivatásuk mellett. Ezzel együtt pedig szerettük volna bizonyítani azt is, hogy tanárok és diákok képesek együtt dolgozni egy közös célért” – írták.

Íme, a videó:

 

 

#Belföld#pedagógusok#reklám#telekom#buszsofőr#tanárok#tanárok a tanárokért#pedagógussztrájk#oktatás#Videó