Belföld

Karácsonyi díszeket vitt Novák Katalinnak a Párbeszéd, a díszekre Orbánék elleni vádakat írtak

rtl.hurtl.hu

2022. december 14. 16:28

A sort a szociális törvény módosítása kezdte.

A köztársasági elnöki hivatal felhívására karácsonyi díszeket vittek a Párbeszéd tagjai a Sándor-palotához Novák Katalinnak. A díszekre „az Orbán-kormány tetteit vagy azoknak következményeit” írták fel.

„Fontosak a szép gesztusok, de az ország vezetőitől az emberek azt várják el, hogy érdemben tegyenek értük” – mondta Szabó Rebeka, a pát társelnöke. Hozzátette: „A kormány olyan törvényeket hozott amelyek jelentős mértékben megnehezítik az emberek életét, és rontják az életminőséget”.

Beszéltek többek között a szociális törvény módosításáról, az egészségügyi törvény módosításáról, de külön dísz szimbolizálta a tanárkirúgásokat, az élelmiszerdrágulást, a gyengülő forintot, illetve a természetpusztítást.

„Ne csak gesztusokat tegyen a köztársasági elnök, hanem az Orbán kormánnyal együtt ténylegesen is változtasson az rászoruló emberek életén” – mondta Szabó az esemény végén, majd átadta a díjakat a biztonsági őröknek. Korábban a Szivárványcsaládokért Alapítvány is karácsonyi díszekkel szólt Novákhoz.

Nyitókép: Szigetváry Zsolt / MTI

#Belföld#novák katalin#Sándor Palota#dísz#szociális törvény#forint#gyengülés