Belföld

Hiába volt minden tiltakozás, megszavazták a szociális törvény módosítását

rtl.hurtl.hu

2022. november 22. 17:10

134 képviselő szavazott igennel.

Megszavazta az Országgyűlés a szociális törvény módosítását is tartalmazó salátatörvény-javaslatot, amit a párbeszédes Szabó Tímea korábban „Lex Megdöglesznek” nevezett, míg Tordai Bence szerint „az embertelenség törvénybe iktatása”. A zárószavazásnál 134 képviselő nyomott igen gombot, és 54-en szavaztak nemmel – írja a Telex

A Párbeszéd képviselői „Lex Megdöglesz” feliratú pólóban tiltakoztak szavazás közben. Az Országház előtt pedig 38 civil szervezet tüntetett flashmobbal. Harminc szociális dolgozó fekete hullazsákokba bújt, és lefeküdt a földre, a hangszórón szívdobbanásokat játszottak le.

A módosítással alapjaiban írták át az 1993-ban elfogadott szociális törvényt. A 160 oldalas salátatörvénybe elbújtatott módosítás szerint

az állam ezentúl csak végső esetben segítene a rászorulókon, amikor már a család és az önkormányzat is kudarcot vallott.

A megszavazott javaslat azt is kimondja, hogy az egyén szociális biztonságáért elsősorban önmaga felelős, pedig egészen mostanáig az állam és az önkormányzat feladata volt ez. A törvényalkotási bizottság múlt csütörtökön némileg finomította a szöveget, és a végső verzióban már az szerepel, hogy „mindenki felelős önmagáért”, a lényegen azonban ez valójában nem változtat. Egy másik lényeges pontja a módosításnak, hogy mostantól a családoknak képességeik és lehetőségeik szerint kötelességük lesz segíteni a hozzátartozójukon. 

Nyitókép: Civil Bázis

#Belföld#szociális törvény#lex megdöglesz#parlament#szavazás#törvény

Címlapról ajánljuk