Belföld

„Aki ide belép, elképedhet azon, amit lát” – beázott a gödöllői gimnázium, ahol tanítás közben bontották az azbesztes tetőt

rtl.hurtl.hu

2022. szeptember 26. 17:36

Egy hét tanítási szünet után kezdődött volna az oktatás az ország egyik legjobb gimnáziumában, de a hétvégén annyira beázott, hogy az igazgató kénytelen volt hazaküldeni a gyerekeket. A város polgármestere „tragikusnak” nevezte a helyzetet, ami szerinte „több mint katasztrófa”. A fotók magukért beszélnek. 

Hazaküldték hétfőn a tanításra érkező gyerekeket a gödöllői Török Ignác Gimnáziumból, mert az iskola épülete annyira beázott, hogy teljesen alkalmatlan lett a jelenléti oktatásra. Ezt közölte az iskola igazgatója, valamint több szülő is az rtl.hu-val, valamint erről számolt be Gödöllő polgármestere is a Facebook-oldalán. 

Az iskolában az előző héten tanítási szünetet rendelt el a gimnázium igazgatója, mert az azbesztet tartalmazó tetőt úgy bontották, hogy közben zajlott az oktatás az épületben. Erről az RTL Híradó számolt be:


A diákok hétfőn tértek volna vissza az iskolába, de a fóliákkal bevont tető nem bírta a hétvégi esőzést. Egy szülő a tankerületnek küldött levélben, amit szerkesztőségünkkel is megosztott, közölte, hogy amikor gyereke megérkezett reggel az iskolába

az a hír fogadta, hogy menjen haza és kezdődik az online óra, mert a termekben 13 fok van és áll a víz.

Egy tanár a Facebook-oldalán tett közzé videót arról, hogy mi fogadta őket reggel az épületben. A videón látni és hallani, ahogy a plafonból folyamatosan csöpög a víz az asztalokra, padlóra és a zongorára. 


Egy másik szülő az rtl.hu-nak küldött levelében közölte:

Ma már jelenléti oktatás lett volna, de éjjel esett az eső, és rommá ázott az iskola. 700 diákot zavartak haza és online oktatás van most is.

Gémesi György polgármester a Facebook-oldalán közzétett élő videójában kijelentette:

Aki ide belép, elképedhet azon, amit lát. Nem kell, csak a képeket megnézni, és világosan látszik, hogy (a gimnázium) jelenléti oktatásra nem alkalmas.

„Több, mint katasztrófa, a helyzet tragikus”

Az iskolában készült fotókon látni, hogy az egész épületben víz áll, a 2. emelttől elkezdve egészen a földszintig.

Az első emeleten piros-fehér szalaggal van lezárva a vízben álló folyosó.

„Aki ide belép, elképedhet azon, amit lát” – beázott a gödöllői gimnázium, ahol tanítás közben bontották az azbesztes tetőt

A víz a földszinti falakat is eláztatta, vízben állnak az elektromos vezetékek.

„Aki ide belép, elképedhet azon, amit lát” – beázott a gödöllői gimnázium, ahol tanítás közben bontották az azbesztes tetőt

Vízben állnak a második emeleten található tantermek.
„Aki ide belép, elképedhet azon, amit lát” – beázott a gödöllői gimnázium, ahol tanítás közben bontották az azbesztes tetőt„Aki ide belép, elképedhet azon, amit lát” – beázott a gödöllői gimnázium, ahol tanítás közben bontották az azbesztes tetőt

A plafonból csorog a víz.

„Aki ide belép, elképedhet azon, amit lát” – beázott a gödöllői gimnázium, ahol tanítás közben bontották az azbesztes tetőt

Beázott a tanári szoba, ahol az asztalra terített fóliákon áll a víz. 

„Aki ide belép, elképedhet azon, amit lát” – beázott a gödöllői gimnázium, ahol tanítás közben bontották az azbesztes tetőt

Szétázott a fal a lépcsőnél.

„Aki ide belép, elképedhet azon, amit lát” – beázott a gödöllői gimnázium, ahol tanítás közben bontották az azbesztes tetőt

És beázott a konyha is.

„Aki ide belép, elképedhet azon, amit lát” – beázott a gödöllői gimnázium, ahol tanítás közben bontották az azbesztes tetőt

Nem tudni, meddig tart

Fábián Bertalan igazgató az rtl.hu-nak elmondta, hogy 14 tanterem vált használhatatlanná, állt bennük a víz, illetve nem volt világítás, mert az elektromos vezetékek beázása miatt áramtalanítani kellett, hiszen még a pocsolyák is ármaütésveszélyesek voltak. 

Ezért rendkívüli igazgatói szünetet rendelt el. Fábián Bertalan elmondta, hogy hivatalosan nincsen online oktatás, mert digitális távoktatást igazgató nem rendelhet el, ez a belügyminiszter hatáskörébe tartozik. 

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy ez a helyzet meddig tart. Az igazgató elmondta, hogy már elkezdték feltakarítani a vizet, és szárazra törölni a padokat és székeket, és ha nem jön újabb eső, akkor az összes terem használható lehet. Az azonban csak kedden derül ki biztosan, hogy lesz-e jelenléti oktatás az iskolában. Hozzátette, hogy elfogadják, ha egy szülő ír, hogy nem megy iskolába a gyerek. 

Újabb eső esetén külső helyszíneken igyekeznek megoldani az oktatást – közölte Fábián Bertalan. Az igazgató elmondta, hogy a polgármester felajánlotta, hogy öt osztályt befogad a Művészetek Háza, és további három osztályt pedig két általános iskolában fogadnak be, így 13 másik osztály oktatását kell majd megoldani. 

Az igazgató elmondta, az a legfontosabb, hogy az érettségire készülő osztályok oktatását megoldják, előre kell haladniuk a tananyaggal. Közlése szerint eddig már nagyjából két hét esett ki. 

Fábián Bertalan az rtl.hu-nak elmondta, leginkább arra vágynak, hogy végre nyugalom legyen, és haladhassanak a tanítással. Az igazgató kijelentette:

Annak örülnénk, hogy a tető legyen a fejünk felett és dolgozhassunk.

A polgármester Pintérnek ír levelet

Gémesi György „tragikusként” jellemezte a gimnáziumban kialakult helyzetet, ami szerinte „több mint katasztrófa". A polgármester közölte:

Ma jöttek volna a gyerekek a fűtetlen iskolába, és ez a látvány várta őket.

Gémesi kijelentette:

Úgy tűnik számomra, hogy a kivitelezésért felelős tankerületi vezető, országgyűlési képviselő, ezen a kérdésen hanyag eleganciával átlépett, és az egész intézményt jelenléti oktatásra alkalmasnak tartotta.

Gémesi közölte, hogy az igazgató kérése ellenére nem kaptak engedélyt arra, hogy online oktatásra álljanak át, és végül hétfőn az igazgató saját hatáskörben döntött arról, hogy a gyerekek nem mehetnek be az iskolába, ahol „csorog a víz az elektromos vezetékeken”. A polgármester hozzátette:

Remélem, hogy erre a tankerület nem fogja azt mondani, hogy jelenléti oktatásra alkalmas.

Fábián Bertalan elmondta, hogy több rendkívüli igazgatói szünetet már nem tud elrendelni, mert azokat valamikor be kell pótolni, és ez azt is jelentheti, hogy a diákok még nyár elején is iskolába fognak járni. 

A Belügyminisztérium az előző héten azt közölte az RTL Híradóval, hogy a digitális oktatást azért nem rendelték el, mert „nincsen jogalapja”. Mint írták, „egy tervezett beruházás nem tekintethető az iskola ellenőrzési körén kívül eső elháríthatatlan oknak”. 

A gödöllői polgármester a Facebook-oldalán közölte, hogy még hétfőn levelet ír Pintér Sándor belügyminiszternek, és „azonnali intézkedést kérek a tanulók, tanári kar és az ott dolgozók biztonsága és a zavartalan oktatás feltételeinek biztosítása érdekében.”

Jelentős kár az öt iskolát kiszolgáló konyhán

A gimnázium mellett a polgármester jellemzése szerint „ronggyá ázott” az épületben működő konyha is, ahol naponta 1300 adag ételt készítenek, több iskola diákjainak. A konyhát üzemelő Kalória Gödöllői Nonprofit Kft ügyvezető igazgatója a polgármesternek elmondta, hogy „igen jelentős” az anyagi kár. Hatolkai Máté közölte:

Számítógép ment tönkre, raktárhelyiségek áztak be, élelmiszerek mentek tönkre.

Emellett a tálalóablaknál „folyamatosan folyik be a víz”, eláztak az elektromos vezetékek is, és a konyhában le kellett állni a munkával, mert nem biztonságos ott dolgozni. Ez Hatolkai közlése szerint naponta nagyjából másfélmillió forintos bevételkiesést jelent.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a beázás milyen nagy kárt okozott az iskolában. Fábián Bertalan elmondása szerint folyamatosan megy a kárfelmérés, a tankerület is figyeli, hogy mik a helyzet, de azt még nem lehet tudni, hogy ebből milyen kártérítés lesz. 

Nyitókép: rtl.hu

 

#Belföld#gödöllő#török ignác gimnázium#beázás#tető#online oktatás#jelenléti oktatás#azbeszt#ma