Belföld

Idén már lesznek szóbeli érettségi vizsgák

rtl.hurtl.hu

2022. február 8. 7:48

Az egyik végzős osztály aláírásokat gyűjt azért, hogy csak írásbelik legyenek, eddig 12 ezren támogatják a petíciót. 

Két év után ismét lesznek szóbelik is az érettségi vizsgán – írta az Eduline

Az Oktatási Hivatal a lap kérdésére azt közölte, hogy „jelenleg nincsenek érvényben rendkívüli szabályok az érettségi vizsgákra”, ez pedig arra utal, hogy a kormányzat egyelőre azzal számol, hogy lesznek szóbelik júniusban. 

Ezt támasztja alá az is, hogy 

az Oktatási Hivatal néhány napja közzétette a tavaszi érettségi járványügyi szabályait, és ebben a rövid dokumentumban külön kitérnek a szóbelikre. 

Az írásbeliken marad a 1,5 méteres távolság és a tízfős létszámkorlát termenként, és a szóbelin is tartani kell majd a távolságot. A maszkviselést központilag nem teszik kötelezővé, erről az iskolák dönthetnek majd.

Tavaly és tavalyelőtt a koronavírus-járvány miatt csak írásban vizsgáztak a végzős középiskolások, idén azonban visszaállhat a korábbi vizsgarend. 

Közben egy végzős osztály petíciót indított a szóbelik törléséért, eddig 12 ezren csatlakoztak hozzájuk. A diákok azzal érvelnek, hogy a tavaly érettségizők pont annyi ideig tanultak otthonról, online, mint az idei végzősök, mégsem kellett szóban is vizsgázniuk. 

Nyitókép: Balogh Zoltán/MTI

 

#Belföld#érettségi#szóbeli#vizsga#koronavírus#járvány#oktatás

Címlapról ajánljuk