Belföld

Egyes iskolában oltatlanul is taníthatnak

rtl.hurtl.hu

2022. január 10. 10:13

A tanárszakszervezetek szerint vannak olyan iskolák, ahol csak törvénytelenül tudják megoldani a kieső tanárok helyettesítését. Egyes helyeken meg tanárszakos egyetemistákat próbálnak toborozni.

Jelentős azoknak az iskoláknak a száma Magyarországon, ahol négy tanár kiesését kell megoldaniuk az oltás elutasító pedagógusok elküldése miatt – írta a Népszava a pedagógus szakszervezetekre hivatkozva.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) adatai szerint kevesebb, mint nyolcszáz tanárt küldtek kényszerszabadságra azért, mert nem adatta be magának a vakcinát. A minisztérium közlése szerint a köznevelésben dolgozó mintegy 78 ezer pedagógus 94 százaléka oltatta be magát a koronavírus ellen, 3 százalékuknak orvosi ellenjavallata, 1 százalékuknak miniszteri mentesítése van, 1 százalékuk van betegállományban, és csak 1 százalék azoknak az aránya, akiket fizetetlen szabadságra küldtek.

A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke, Gosztonyi Gábor a Népszavának elmondta, hogy az Emmi adati hiányosak, nem adnak teljes képet arról, hogy valójában mennyi tanárt küldtek el az intézményekből. 

Gosztonyi elmondta, hogy a PSZ-hez több jelzés érkezett arról, hogy egyes iskolában oltatlanul is taníthatnak, ha már beadták a kérelmüket, de vannak olyan intézmények is, ahova nem engedik be őket. 

Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) által készített felmérés szerint az iskolák majdnem 12 százalékában négy tanár kiesését kell megoldani. A legtöbb helyen egy (19,2 százalék), kettő (19,6 százalék) vagy három fő (18,6 százalék) esik ki. A PDSZ felmérése szerint az intézmények majdnem felében a tanárok óraszámainak emelésével oldják meg a problémát

Az iskolák nagyjából harmadánál eseti helyettesítést írnának elő, ami a szakszervezet szerint ebben az esetben jogellenes, ráadásul nem is fizetik ki. Emellett vannak iskolák, ahol tanárszakos egyetemistákat próbálnak toborozni.

Nyitókép: Beoltanak egy férfit a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház oltópontján 2022. január 9-én. MTI/Komka Péter

#Belföld#koronavírus#covid#oltás#oltásellenes#tanárok#pedagógusok#iskolák#tanítás#pedagógus szakszervezetek

Címlapról ajánljuk