A Konyhafőnök

Füstben úszó konyha, szálkákkal fenyegetőző zsűritagok és brutális séffőzés A Konyhafőnökben

rtl.hurtl.hu

2022. május 16. 23:35

Akciódúsan indult a gasztroreality Elődöntője, hiszen a mikrókon kívül, a séfek is veszélybe kerültek. Ráadásul a versenyzők megpróbáltak túljárni az óra eszén, hogy időben lemásolhassák mentoruk brutális ételét.

Rácz Jenő 11 fős csapata elkezdte a menetelést az elődöntőben. A séf feladata, hogy felvértezzen mindenkit a lehető legtöbb tudással, miközben meg kell találnia azokat a versenyzőket, akikkel nekivághat a középdöntőnek.

A versenyzők busával dolgoztak az első főzés alatt, ami eléggé látványosra sikerült, miután Panka zellere kigyulladt a mikróban. Miközben Zé a szívéhez kapott, hogy hőn szeretett eszköze oda lett, a versenyző elkeseredetten mutatta mentorának a meteorittá alakult zöldséget.


A kóstoláson már nyoma sem volt a zeller okozta füstjeleknek, helyette a kritikák repkedtek a piros kötényesek felé. Fecó most is félve állt az ítészek elé, azonban – ellentétben az eddigi tapasztalataival – meglepően jó értékeléseket is kapott a séfektől.


Ezek után csípős lett a hangulat a stúdióban, hiszen Zé leleplezte Jenőt és Kittit.

Miközben a pirosak mentora állította, egyetlen szálkát sem talált a lány ételében, a műsorvezető nem dőlt be a szavainak. Akkora szálkát húzott elő a halfiléből, amivel még Rácz Jenőt is megfenyegethette.


A második feladatban eljött a nagy attrakció: Rácz Jenő állított össze egy Sárközi Ákos ihlette legendás ételt, amit a versenyzőknek később le kellett másolniuk.

A séf étele feladta a leckét a versenyzőinek, kifejezetten Anikónak, akinek sikerült kétszer is elégetnie a köret alapjául szolgáló csicsókát. Mentora ezt látva nem tudta tűrtőztetni magát és mérgében a földre hajította a forró serpenyőt.

Össze kell szedned magad! Haragszom rád!


Nem mindenki kapott ennyire drámai véleményt a készülő tányérjáról. Alföldy Anna annyira megdöbbent a kóstoláson kapott kritikáktól, hogy interjú közben elsírta magát:

Életemben nem kaptam ilyen elismerést.


A zsűri döntése alapján a nap végén egy piros kötényes távozott a stúdióból, aki majdnem ugyanazzal az étellel próbálta meg lenyűgözni a zsűrit, mint amit a Castingon is megvillantott. Ez azonban nem volt elég a továbbjutáshoz.

A héten egy legendás vendég is érkezni fog, hogy megnehezítse a pirosak dolgát – idén legendás évadra terítünk!

#A Konyhafőnök#fördős zé#elődöntő#rtl#sárközi ákos#RTL Klub#rácz jenő#gasztroreality#mattesz panka#maier anikó#frohner fecó#alföldy anna#séffőzés#tűz#kigyullad