„Hirtelen átmentek tegezőbe. Kellemetlen volt” – Így élte meg a pártállami cenzúra működését Havas Henrik, Horvát János, Pálffy G. István

Negyven évvel ezelőtt nem volt internet, az átlagemberek az állami irányítás alatt lévő rádóból, televízióból és újságokból tájékozódhattak. A hírekben nem volt szó sem az itt állomásozó szovjet csapatokról, sem Nagy Imréről, sem arról, hogy valójában mi történt 1956-ban, vagy történik a szocilista országokban. 

Aki tájékozódni akart, az vagy a Nyugatról sugárzott Szabad Európa Rádiót hallgatta, vagy tiltott újságokat olvasott, amelyek közül a Beszélő volt a legismertebb. Ezekből lehetett tájékozódni az ország valódi helyzetéről: a létező szegénységről, a társadalmi különbségekről vagy az ország gazdasági gondjairól. Olyan kellemetlen témákról, amelyek gyengítették a propagandát.

A szerkesztőségekben dolgozó újságírók mindig próbálták tágítani a kereteket azért, hogy a valódi problémák is felszínre kerüljenek, de az egypártrendszerben ez nem volt egyszerű. 

A XXI. Századnak nyilatkozó Rangos Katalin, Váradi Júlia, Havas Henrik, Horvát János, Kovács Zoltán vagy Pálfy G. István mind beszámolt olyan esetekről, amelyek normális demokráciában nem fordulhatnak elő.

Havas Henrik felidézte: „Amikor 1979-ben a hírszerkesztőségbe kerültem, megmondták: többpártrendszer, piacgazdaság, hazatért magyarok, '56 novemberében Kádár hol volt – ezzel nem foglalkozunk.”

Váradi Júlia arról mesélt, hogy amikor megjelent Arthur Koestler Sötétség délben című regénye, izgatottak lettek, és kitalálták, hogy készítenek róla egy anyagot a Gondolat-jel című műsorba. „Minden hétfőn össze kellett írni egy műsortükröt, mit tervezünk vasárnapra, és be kellett vinni az elnöki irodába. Ez akkor volt, a 80-as évek második felében, amikor Győrffy Miki beírta, hogy Koestler. Annyira primitív volt az elnök, nézte, ez oké, oké – ezek kik, a Kessler nővérek? Akkor jó. Miklós alig bírta megállni, hogy pofán ne röhögje.”

„Úgy tudom, volt egy-két heti eligazítás az agitációs és propagandaosztályon – most is van ilyen – ahol elmondták, mi fontos. Mire figyeljetek, szigorúan tegeződve, megróva, akit kellett – én így tudom. Az lecsorgott hozzánk, az okosabbja el se mondta, a gyávábbja azonnal, és hangsúlyozta, hogy egyetért” – mondta Horvát János.

Rangos Katalin úgy látja, „aktívan részt vettek a rendszerváltásban a szamizdatosok, egyébként azt gondolom, hogy én is részt vettem... Ők küzdöttek, meg is verették magukat, mi megpróbáltuk az első nyilvánosságba tolni, amiről a magyar nyilvánosságnak nem volt tudomása.” 

Kovács Zoltán úgy emlékszik, neki túl sok baja nem volt ezzel, bár voltak behívások. „Egyszer Bányász Rezső kormányszóvivő maga fogadott. És amikor behívtak, akkor is az volt a meggyőződésem, hogy ezeknek fogalmuk sincs, miért vagyok itt, hirtelen átmentek tegezőbe. Kellemetlen volt.”

Pálfy G. Istvánt akkor vették elő, amikor elment Bibó István temetésére 1979-ben. Kiderült, hogy fotózták a résztvevőket – hiszen Bibó kegyvesztett ember volt, amiért szerepet vállalt Nagy Imre kormányában az ’56-os forradalom idején. „Na most lemegyünk az elnökhöz. Nagy Richárd volt az elnök.. A diktatúrákban szokás ez, hogy a főnöki ajtó messze van, mire odaér, a delikvens csak törpüljön. Az asztal beborítva képekkel, mindegyiken én vagyok. Azt kérdezi: »hogy kerültél oda?« Mondom, nagy tisztelője vagyok. »Te nem tudod, hogy eladtad az arcod? Képernyős vagy!«”

Sosem látott szabadság

1988-89-ben már más szelek fújtak: gyakorlatilag mindenről beszámolhattak az egyetlen országos, ezáltal milliók által nézett magyar televízióban. Rangos Katalin szerint alig pár hét alatt szabadult fel minden, és pillanatok alatt lemállott a riporterekről a korábbi jól vasaltság. Horvát János szerint 1988 közepétől 1989 végéig, a Napzárta című műsor időszakában „sehol a világon nem látott szabadsággal lehetett tévézni Magyarországon”, hiszen a Párt már nem, a tulajdonosok még nem szóltak bele a tartalomba. A politikai végrehajtók legfeljebb annyit mondtak eleinte: „fideszeseket ne hívjatok, mert ők meg akarják szüntetni a Varsói Szerződést”. Később már abba sem szóltak bele, kit hívjanak meg a műsorba.

Veress Krisztina filmjéből az is kiderül, hogy mire vezethető vissza az egykor egy szerkesztőségben ülő újságírók szembefordulása, és hogyan alakult a cenzúra és öncenzúra szerepe a rendszerváltás után. XXI. Század hétfőn az RTL-en, a késő esti Híradó után.