XXI. Század

Úgy bántak a kommunisták a külföldről támogatott szervezetek dolgozóival, mint a hazaárulókkal

Lázs SándorLázs Sándor

2023. november 19. 19:42

A II. világháború pusztítása különösen súlyosan érintette Magyarországot és Budapestet. A világégés után a nyugati segélyszervezetek nagy mennyiségű adományt küldtek az országba, hogy ezzel enyhítsék az emberek szenvedését. Itthon Nyugatról visszatért magyarok segítségével intézték a segélyek célba juttatását, a XXI. század hétfő esti adásában olyanokat láthatnak, akiket emiatt meghurcoltak és bebörtönöztek. Pusztán nyugati kapcsolataik, és az onnan érkezett segélyek miatt váltak gyanússá, akikben nem bízott az állambiztonság. Még olyanokban sem, akik egyébként kommunisták voltak.

Magyarország a II. világháború után romokban hevert, az európai fővárosok közül Budapest volt az egyik legnagyobb vesztes. Amikor újraindult az élet, a Vöröskereszt és más segélyszervezetek nagy mennyiségű adományt küldtek Nyugatról. Élelmiszert, ruhákat, gyógyszereket. 

A Honvédelmi Minisztériumban működött egy jóléti bizottság, aminek a segélyeket a rászoruló katonák között kellett elosztania. Aztán kirobbant 1947 őszén a HM-botrány. 

A listára nem a polgári alkalmazottak, meg mondjuk a futárok, hanem a Honvédelmi Minisztérium osztályvezetői, ezredesi rangú vezetői kerültek föl, és fogadtak el télikabátot, öltönyöket, illetve élelmiszersegélyeket

– mondta Okváth Imre, az Állambiztonsági Szolgálatok Történelmi Levéltárának történésze a XXI. századnak. 

A segélyszervezetek ugyan megválogatták, hogy kinek, mit juttatnak, de az állami újraelosztás néha felülírta a szándékukat. Például, amikor az államvédelmisek kaptak meg egy szállítmányt. „Valami Amerikaszerű segélyszervezetektől az ÁVÓ nagyon szép pulóvereket kapott. Ami azért nagyon jó volt, mert ugye az illető ávóst messziről meg lehetett ismerni” – mesélte Hajdu Tibor történész.

Emlékszem, hogy mulattunk, vagy valami táncmulatság volt, táncolt egy ávós főhadnagy, ebben a szép amerikai pulóverben, és a partnere nem állta meg, hogy meg ne kérdezze, hogy hol tetszett kapni ezt a szép pulóvert. Mire azt mondta, hogy elvtársnő, ez nem az én titkom. 

1947-ben gyanakvás és titkolózás lett úrrá, de ez valahogy belesimult a közhangulatba, senki sem figyelt fel rá. Megváltoztak a szerepek. Mindenki kém lett, aki Nyugat-Európából tért haza, pedig korábban sokat segítettek ezek az emberek.

A nácik elöl menekültek Nyugatra

Itthon Nyugatról visszatért magyarok segítségével intézték a segélyek célba juttatását, a XXI. század hétfő esti adásában olyan embereket mutatunk be, akiket emiatt meghurcoltak és bebörtönöztek. Pusztán nyugati kapcsolataik, és az onnan érkezett segélyek miatt váltak gyanússá, akikben nem bízott az állambiztonság. Még olyanokban sem, akik egyébként kommunisták voltak.  

Demeter György a zsidótörvények miatt előbb Olaszországban, majd Svájcban tanult. Már mérnökként, 1939-ben visszajött szerelméért, Rozsiért, akit aztán feleségül vett és Zürichben kezdtek új életet

„Mindenfélét csináltunk, statisztáltunk a Stadttheaterben, ahol nem pénzt, hanem jegyet kaptunk, amit jól el lehetett adni, mert megvoltak a vevőink rá, férjem az egyik házban, ahol laktunk, a fűtést vállalta és azért lakhattunk, hát egy szobánk volt. A másik, én sétáltattam a szomszédasszonynak a kutyáit, kutyáját, azért ott fürödtünk, szóval könnyedén vettük az anyagi részét a dolgoknak” – mesélte korábban Demeter Györgyné.

Kint csatlakoztak az illegális kommunista párthoz, a magyar sejt tagjai lettek. 

Hittek az eszmében és akkor sem kételkedtek, amikor Szovjetunióból döbbenetes hírek jöttek a Sztálin rendszeréről. 

Amikor Svájcból segélyszállítmány indult Magyarországra a Demeter házaspár bekapcsolódott a csomagok szétosztásában. Itthon kezdetben szívesen fogadták őket, aztán elkezdődtek a problémák, egy nap hajnalban jöttek értük. A külföldről támogatott szervezetek munkatársai gyanúsak lettek, többület letartóztatták és úgy bántak velük, mint a hazaárulókkal. Lázs Sándor filmjéből az is kiderül, hogy még a később nagyhatalmú Aczél György sem tudott rajtuk segíteni.

A XXI. század következő adását megnézhetik hétfőn a késő esti Híradó után az RTL-en.

#XXI. Század#Videó#adásrészletek#ii. világháború#segély#hazaáruló#nyugati segély#ma