XXI. Század

„Dózeroljuk le a Wekerlét” – majdnem szocialista lakótelep lett a legendás Wekerletelepből, aminek főterét Kós Károly tervezte az egyetemista barátaival

Szikszai OttiliaSzikszai Ottilia

2023. október 29. 19:57

A Wekerletelep főterét szinte mindenki ismeri – ha névről nem is, de amint előkerül egy kép vagy videórészlet szinte arcul csapja az embert a felismerés. Az épületek otthont adtak már filmeknek, sorozatoknak és videóklippeknek is. Szikszai Ottilia filmjében az ikonikus helyszín történelme elevenedik meg a tervező unokájának emlékein és szakemberek történetein keresztül. A Makkhetestől egészen a Barátok köztig.

A legendás Ybl Miklós-díjas építész Kós Károly 1912-ben kapcsolódott be a Wekerletelep főterének tervezésébe. Az élet úgy hozta, hogy az egyik unokája, Kós Béla az általa tervezett főtéri házban él.

„Levélben felkérték, hogy jelenjen meg Budapesten egy meghívásos pályázaton. És hogy a Wekerletelep központi részének a tervét dolgozza ki. Nagyapám addig városépítészettel nem igazán foglalkozott és elképzelte magában – voltak ismeretei –, hogy hát ott voltak a nagy példák: Kolozsvár főtere, Szebennek a főtere és így tovább” – mesélte Kós Károly unokája, a pszichológus Kós Béla a XXI. Századnak.

Ezek alapján, az ideáit követve készítette el a vázlatot, amit pénztárcájában vitt a bizottság elé, ahol legnagyobb meglepetésére még hat kiváló építész is jelen volt.

„Dózeroljuk le a Wekerlét” – majdnem lakótelep lett a legendás Wekerletelepből, aminek főterét Kós Károly tervezte az egyetemista barátaival
Kós Béla – Forrás: XXI. Század

„Gyönyörű pauszpapírra kinagyított tervrajzokkal érkeztek. Csodálatos módon előadták a saját elképzelésüket, hogyan nézzen ki a Wekerletelep főtere. Nagyapám kicsit restellte magát, mikor elővett a pénztárcájából a jóformán kockáspapírra írt vázlatot és aztán kért egy táblát meg egy krétát – azt hozták neki. Egyébként utolsónak maradt a megmérettetésen! És akkor a táblára felrajzolta az ő elképzelését és elmagyarázta” – mesélte Kós Béla.

Egyetemista barátaival tervezték a főteret

Ő volt az egyetlen, aki zárt sorú beépítést javasolt – ezzel meg is nyerte a pályázatot. Az épületek sorát kapuval kötötte össze, amiből egyiket ő, másikat Zrumeczky Dezső tervezte, ugyanis Kós egyedül nem vállalta el a feladatott. Úgy gondolta, akkor nagyon egyforma lenne a tér arculata, ezért ajánlott más építészeket is. Így rajta kívül több egyetemi barátja keze nyomát is láthatjuk a Wekerletelep központi épületein. A csapat magát akkoriban „Fiatalok”-nak nevezte.

Az egész Wekerletelep építészetére jellemző a Nagy-Magyarország teljes területére jellemző népi építészetből ismert motívumok. Ezek vannak jelen kicsit átírt formában. Természetesen itt a főtéren – hiszen itt Kós volt a vezéralak – elsősorban az erdélyi építészetnek az elemei láthatóak 

– mondta Nagy Attila, építészmérnök.

„Dózeroljuk le a Wekerlét” – majdnem lakótelep lett a legendás Wekerletelepből, aminek főterét Kós Károly tervezte az egyetemista barátaival
Nagy Attila – Forrás: XXI. Század

A „Fiatalok” munkája örökérvényű. Alkotásuk rengeteg művészt ihletett meg. A főtéri cukrászda előtt forgatták Bánky Viktor Makkhetes című filmjének pár jelenetét, a Hattyúdalban Sztankay István itt vitte hátán a betlehemet a húsvéti körmenetben. 


Hevesi Tamás videóklippje is itt forgott, és az RTL nagysikerű, maratoni sorozatát, a Barátok köztöt is ide álmodták meg.

„Dózeroljuk le a Wekerlét” – majdnem lakótelep lett a legendás Wekerletelepből, aminek főterét Kós Károly tervezte az egyetemista barátaival
Részlet a Barátok közt főcíméből – Forrás: XXI. Század

Szikszai Ottilia filmjét megnézhetik az RTL-en hétfő este a XXI. Században, a késő esti Híradó után.

Nyitókép: MTVA / Bizományosi: Faludi Imre

#XXI. Század#Videó#adásrészletek#wekerle#wekerletelep#lakótelep#ma#Barátok közt