XXI. Század

„Saját magadnak megreszelted, és ahogy sikerült, úgy mentél vele” – így hódították meg Magyarországot a raliversenyek

rtl.hurtl.hu

2023. október 8. 19:45

Az autósport kezdetben a gazdagok kiváltsága volt, a ’60-as években azonban kisemberek előtt is megnyílt a lehetőség a versenyzésre. Persze ekkor nyugati autó még szóba sem jöhetett, Zsigulik, Skodák és Wartburgok adták az autók zömét. „Fúrtunk, faragtunk otthon a satupadban, és ami abból kijött, úgy sikerült” – mesélt a kezdetekről Gerencsér „Titi” Tibor autóversenyző. A ralisport hőskora a XXI. században. 

Erdőkben, kietlen földterületeken, a pálya mellett fanatikus szurkolókkal száguldanak raliversenyekre házilag összerakott autók. Az autósport megjelenésekor még a gazdagok sportja volt, a ’60-as évek raliőrülete a kisemberek előtt is kinyitotta az Zsigulik ajtaját. Innentől kezdve nem csak luxusautókkal folytak a versenyek. A legnagyobbak is szocialista autócsodákkal kezdték.

Ferjáncz Attila üzemmérnök, nem csak a magyar bajnoki címet tudhatta magáénak hosszú éveken át, a maga idejében ott volt Európa 10 legjobb ralipilótája közt. Első versenyén ő sem sportkocsival állt rajthoz. 

Apja megengedte, hogy a családi Wartburggal induljon, csakhogy a váltó beragadt. Rükvercben kellett végigmennie, de így is harmadik lett.

„Én az anyukáméval kezdtem, amit neki vettünk igazándiból, csak édesapámmal elmentünk autót venni, és hozzátettem a szakmai meglátásaimat, és egy olyat választottam, amiről tudtam, hogy alkalmas lehet majd a kezdetekhez. Ez így is történt. Anyukám nagyon toleráns volt, a megszállottságom iránt is. Keményen tűrte a megpróbáltatásokat annak ellenére, hogy az első versenyemen jogsim sem volt, és 17 éves sem voltam még” – mesélte Bútor Róbert autóversenyző a XXI. századnak.

Bútor Róbert négyszeres magyar F2-es (1999, 2001, 2002, 2003), négyszeres magyar szuper-1600-as (2004, 2006, 2007, 2010), A5-ös (1995) és Rally 2-es abszolút (1994) bajnok.

Geiger Máté autóversenyző pedig egy körlámpás Zsigulival kezdett. Mostani kocsiját, Lizát barátai tartják karban és építik a motorját. Nem pénzért, a dicsőségért csinálják.

Akkor még nem úgy volt az autó, hogy béreltél, vagy valami. Saját magadnak megreszelted, és ahogy sikerült, úgy mentél vele. Fúrtunk, faragtunk otthon a satupadban, és ami abból kijött, úgy sikerült

– emlékezett vissza Gerencsér „Titi” Tibor autóversenyző.

A raliverseny az egységről és a csapatmunkáról szól, ami nem lenne teljes egy navigátor nélkül. Az anyósülésen ülő feladata, hogy a pilóta a megfelelő időben tudja, milyen útszakasz következik. Mindezen felül közösségi élményt is ad egy társ, akivel a jól sikerült kanyart együtt lehet megünnepelni a kocsiban.

De hogyan alakult ki ez a fajta csapatverseny a klasszikus autósportból, amikor még csak egy-egy ember ült a volán mögött?

„Képzelj el egy autó és motorsportra kiéhezett közönséget, akitől elvették a városligeti motorsportot” – magyarázta Dávid Sándor televíziós újságíró, aki annak idején Kis Dezső miniszterhelyettes tanácsára kezdett el foglalkozni a belső égésű sportokkal.

Az említett miniszter fia később maga is sikeres autóversenyző lett. A ’60-as évektől elkezdődtek a hegyi versenyek és a raliőrület, ami a mai napig tart.

A XXI. század adását megnézhetik hétfőn este az RTL-en a késő esti Híradó után.

#XXI. Század#Videó#adásrészletek#rali#ferjáncz attila#geiger máté#gerencsér tibor#bútor róbert#történelem#ma