Belerohant a második robbanásba az olimpiai bajnok Kabos Endre – a Margit híd tragédiája 1944-ben

1944 novemberében már jól lehetett hallani Budapest határából a szovjet lövegeket. Mindenki tudta, hogy itt a háború, a több száz halálos áldozatot követelő robbanás mégis megrázta a helyiket. Szombat délután, a hét utolsó munkanapján sokan siettek hazafelé, a Margit híd tele volt emberekkel, autók és két villamos is robogott rajta. A tömegkatasztrófában egy olimpikon is életét vesztette, akinek édesanyja sohasem épült fel a gyászból.

Dörrenés rázta meg a várost, a híd összeomlott. Véletlenül aktiválódott az aljára felszerelt bombák gyújtószerkezete. 

A Hadtörténelmi Levéltár adatai szerint a hidakat október végén aknázták alá, hogy megnehezítsék a szovjetek átkelését. „Ha sikerül a szovjet harckocsiknak bejutniuk a városba, és elfoglalnak egy olyan hidat, aminek a teherbíró képessége megengedi azt, hogy azon páncélozott harckocsikkal áthaladjanak, akkor gyakorlatilag a magyar főváros órákon belül elesik” – magyarázta a XXI. Századnak Dr. Számvéber Norbert alezredes, a Hadtörténelmi Levéltár igazgatója.

Robbantani csak később akartak, a gyújtószerkezet egyik hídnál sem volt élesítve, csak itt. Az is bizonyítja, hogy a robbanás véletlen volt, hogy 40 német katona is a hídon volt. 

Biológus haditudósító

Egy önjelölt haditudósítónak köszönhetjük, hogy vannak felvételek a robbanást követő munkálatokról. Urbán Gyula biológus és amatőr filmes a háború ideje alatt a magyar katonákat kísérve több helyen is filmezett, így a robbanás másnapján is készített felvételeket a romokat takarítókról. A felvételek csak a halála után kerültek elő.

„Ezt a Margit hídit soha nem láttam, csak mesélte. Vetítőgépünk nem volt, a robbanás utáni másnap ő mint haditudósító ment és lefényképezte. Ahogy a férjem elmesélte, úgy ráismertem” – mondta Urbán özvegye.

Olimpiai bajnok áldozat

A robbanások után a híd két nyílásra szakadt a Dunába, villamosok és autók csúsztak a vízbe. Több száz ember halt meg. Az áldozatok között volt Kabos Endre is, aki 1936-ban Berlinben nyert olimpiát, emiatt kapott felmentést a frontszolgálat alól. Unokahúga, Keleti Éva fotóművész emlékszik a tragédiára. Nagybátyja egy nappal később ünnepelte volna születésnapját.

Volt egy nagyon jó barátja, és azzal sakkoztak, és egyszer csak felállt és azt mondta, hogy »megyek. – Gyere Bandikám, játszunk még egyet. – Nem, mennem kell, mert várnak rám, visszük a fát Budára.«

Teherautóval mentek, a sofőrrel együtt hárman. A detonáció pillanatában értek fel a hídra. Az első robbanást mindannyian túlélték, a következőt már nem.

„Kiugrottak az autóból és rohantak, mert a Bandi azt mondta, hogy rohanjuk a kis hídhoz, ami a szigetre vitt be. Valószínűleg ő mint sportoló jobban szaladt, és belerohant a második robbanásba – mondta a tragédiáról Keleti Éva. – Az én nagymamám onnantól kezdve nem hagyta el ezt a lakást. Ült a hintaszékben, és várta vissza a fiát. Mert azt mondta, hogy ha valaki meghal, legalább szólnak róla. »De nekem senki nem szólt, én várom.«”

A rádió aznap délután bemondta a halottak nevét, de a lapok nem foglalkoztak az esettel. Fontosabb dolgok is történtek akkor. 

Sosem derült ki, miért történt

Hogy miért robbantak be a bombák, a mai napig nem lehet tudni. Egyesek szerint a villamosok rezgése okozhatta, mások egy elszabadult szikrára vagy a gyújtózsinór érzékenységére gyanakodnak. A tömegkatasztrófa miatt felelősségre senkit sem vontak, nem is tudtak volna. A német hidászok parancsnoka még aznap öngyilkos lett.

A cikk és a fenti videó a XXI. Század 2011. szeptemberi adásából készült.