X-Faktor

Versenyző nélkül maradt Gáspár Laci az X-Faktorban

rtl.hurtl.hu

2016. december 3. 22:30

A legjobb négy közé jutás volt a tét az X-Faktor szombati élő showjában, amelyben ezúttal az anyanyelvükön és angolul is énekeltek a versenyzők. A beérkezett szavazatok alapján ismét Fejes Szandrának kellett párbajoznia, ezúttal Gorbunov Dmitrijjel. A mentorok döntése alapján pedig Fejes Szandra búcsúzott az RTL Klub tehetségkutató műsorától.

Nagy volt a tét az X-Faktor szombati, ötödik élő showjában, hiszen jövő héten már csak a legjobb négy produkció állhat majd színpadra.

Ezen a héten a versenyzők az anyanyelvükön és angolul is énekeltek.

Az első körben Fejes Szandi ByeAlex szerint egészen más hangkarakterét mutatta meg.

Opitz Barbara ismételten lenyűgözte a mentorokat, akik egyetértettek abban, hogy a göndör hajú lánynak a döntőben lenne a helye. Mata Ricsi első produkciója viszont kemény kritikákat kapott, a mentorok szerint sok volt a hamis hang és mintha elfogyott volna belőle a lendület.

A Ham Ko Ham és Gorbunov Dmitrij előadása viszont nagyon tetszett a zsűrinek: Gáspár Laci szerint Márkónak gyémánt van a torkában, ByeAlex pedig igazi kaméleonnak tartja Dmitrijt, aki hétről-hétre képes valami újjal előrukkolni.
 


A második körös produkciók még nagyobb érzelmeket és indulatokat váltottak ki a mentorokból: nemcsak állva tapsoltak a versenyzőknek, hanem egymásnak is feszültek.

Gáspár Laci a mentoráltját, Fejes Szandit védve összekapott Tóth Gabival, aki kemény kritikát fogalmazott meg a 25 év feletti kategória versenyzőjéről.

Az e heti extra-produkció a Fonogram-díjas Odett volt, aki egy dalpremierrel lépett az X-Faktor színpadára.

A beérkezett szavazatok alapján immáron negyedik alkalommal kellett párbajoznia Fejes Szandrának, akinek ezúttal Gorbunov Dmitrij volt az ellenfele.
 


A mentorok végül úgy döntöttek, hogy Fejes Szandrának el kell búcsúznia az X-Faktortól.

Jövő hét szombaton 20 órától tehát már csak 4 döntőssel folytatódik tovább az X-Faktor, amelyben idén minden eddiginél nagyobb a tét.

Egy luxusutazás mellett ugyanis összesen 27 millió forintnyi nyereménnyel jutalmazzák majd az év legizgalmasabb előadóját. Az egy éven át havi 1 millió forintos készpénznyeremény mellett a győztes további 15 millió forintot kap, amelyet zenei karrierjének beindítására fordíthat.

#X-Faktor#tóth gabi#byealex#puskás-dallos peti#gáspár laci#rtl#RTL Klub

Címlapról ajánljuk