X-Faktor

Gáspár Laci

rtl.hurtl.hu

2016. június 8. 16:30

Az X-Faktor 36 éves mentora 16 éves korában kezdett el komolyabban a zenével foglalkozni, első sikerét pedig az iskolai Ki Mit Tud?-on aratta. Gáspár Lacit 2004-ben ismerhette meg az ország, és immár több mint 10 éve töretlen sikernek örvend.

Az énekesnek 2007-ig négy albuma jelent meg, és több szakmai díjat is bezsebelt. Gáspár Laci két VIVA Comet díjat és két Fonogram díjat is magának tudhat, 2005-ben pedig Miniszteri Elismerő Oklevéllel is kitüntették.

A népszerű énekes korábban több RTL-es műsorban is feltűnt. 2014-ben a Celeb vagyok ments ki innen! című valóságshow-ban szerepelt, majd a ValóVilág 7-ben, mint zenei producer, így már két évvel ezelőtt belekóstolhatott a mentorság feladataiba. Gáspár Laci ősztől az X-Faktor hivatalos mentoraként keresi majd 2016 legsokszínűbb előadóját.

 

„Hiszek abban, hogy bárki, bárhonnan indul, ha megvan benne a tehetség és a kitartás, akkor bármit elérhet! Kicsit úgy is fogom nézni a versenyzőket,mintha én is ott lennék helyettük,hiszen én is így indultam!”

 

Kattints IDE és nézd meg a Fókusz videóját!

#X-Faktor#gáspár laci#zenész#mentor#tehetségkutató#showműsor#RTL Klub#rtl

Címlapról ajánljuk