Tudomány-Tech

Gyalogost gázolt az önvezető taxi, de a kínai kommentelők a cég pártját fogják

rtl.hurtl.hu

2024. július 9. 14:10

A kínai sajtóban megszólaló szakértők szerint nehéz mit kezdeni a szabálysértő közlekedőkkel.

Gyalogost gázolt egy önvezető autó Kínában, de a közösségi médiában a gyártó pártját fogják a kommentelők, a gyalogos ugyanis a piros jelzés ellenére akart átkelni az úton.

A járművet működtető kínai techóriás, a Baidu az AP hírügynökség által idézett közleményében azt állította, hogy a jármű akkor indult el, amikor zöld jelzést kapott. A gyalogos könnyebben sérült.

Az eset, amely vasárnap történt Vuhanban, a kínai sajtó szerint azt mutatja meg, hogy milyen kihívásokat okoznak az önvezető technológiák számára az összetett helyzetek. Egy szakértő azt mondta, hogy a technológiának megvannak a korlátai olyan esetekben, amikor más járművek, vagy gyalogosok megsértik a közlekedési szabályokat.

A Baidu Kínában vezető szerepet tölt be az önvezető technológiák terén. Vuhanban 300 járműből álló robottaxi-flottát működtetnek. A cég májusban mutatta be önvezető taxijainak hatodik generációját. A járművek darabonkénti árát közlésük szerint sikerült több mint felével csökkenteni, így kevesebb mint 11 millió forintba kerülnek az önvezető taxik.

Nyitókép: He Penglei/China News Service/VCG via Getty Images

#Tudomány-Tech#kína#önvezető autó#baleset