„A teremtés legaljasabb dolga” – tizenhat rémálomba illő vízi élőlény, amelyek mellett egy cápa maga Teréz anya

Az utóbbi hetekben valami különös oknál fogva megszaporodtak a cápatámadásokról szóló hírek. A világ több pontjáról is érkeztek jelentések fürdőzőket megharapó, marcangoló, sőt széttépő tengeri csúcsragadozókról. Úgy tűnhet, a strandolók sehol sincsenek biztonságban, Egyiptomtól az amerikai Floridáig bárhol lecsaphatnak a cápák. A híradások alapján hajlamosak lehetünk azt gondolni, hogy ezek az állatok a tengerek, óceánok legveszélyesebb élőlényei. Pedig ez nem így van. Évente legfeljebb 10-15 ember veszti életét cápatámadásban, miközben élnek a partmenti vizekben olyan élőlények, amelyek jóval több halálért felelősek.

A cápák rossz hírén nem sokat segít, hogy már ránézésre is veszedelmes gyilkológépnek tűnnek, míg a tengerek náluk sokkal halálosabb élőlényei ártalmatlan, sőt csalogatóan szép testet öltve jelentenek végzetes fenyegetést. Nem mindegyik halálos persze, de van köztük olyan, amivel találkozva még annál is kevesebb esélyünk van a túlélésre, mintha össze lennénk zárva egy ketrecbe egy nagy fehér cápával, miközben véres steaket vacsorázunk.

Nemrég beszámoltunk a portugál gályákról, amik egyre nagyobb számban lepik el a brit partokat, megkeserítve a strandolók életét. Ezekhez hozzáérve veszélyes csípést szenvedhet az ember, akkor is, ha az állat már nem él, ráadásul a gályák mérge extrém esetben szívleálláshoz is vezethet. Az alábbiakban összeszedtünk még tizenöt olyan élőlényt, amelyekre érdemes odafigyelni, ha tengerparti nyaralást, könnyűbúvárkodást tervezünk a szünidőben.

Kék sárkány (Glaucus atlanticus)

Korábbi cikkünkből tehét már megismerkedhettek a portugál gályával, ezért kezdjük is rögtön a felsorolásunkat egy ahhoz hasonló, igazán lenyűgözően kinéző lénnyel, a kék sárkánnyal. A tengeri fecskeként vagy kék óceáni csigaként is ismert állat a csupaszkopoltyús csigák közé tartozik, és a világ óceánjanak mérsékelt övi és trópusi vizeiben lebeg fejjel lefelé a felszín közelében. Egyik fő tápláléka a portugál gálya, aminek mérge rá nem hat, sőt, a gálya mérgét ügyesen kiválasztja és saját testében elraktározza tollszerű „ujjai” végén. A kék sárkány az így összegyűjtött mérget még durvább, erősebb és halálosabb önvédelmi fegyverré alakítja, toxinja komoly fájdalmat, hányingert, hányást, durva bőrirritációt, hólyagosodást okozhat.

Óriás íjhal (Balistoides viridescens)

Az Indiai-óceán és Csendes-óceán korallzátonyai, lagúnái nyújtanak otthont ennek az akár 75 centimétere hosszúra megnövő halfajnak. Az Ausztráliától Thaiföldig nyújtózó egyenlítő-körüli vizek ötven méteres mélységeiben tanyázó, tengeri sünökkel, puhatestűekkel, rákfélékkel, korallpolipokkal táplálkozó halnak elég rossz a híre a könnyűbúvárok között. Agresszív természete miatt szinte azonnal támad, ha kicsit is megzavarják, és a korallok szétrágására való éles metszőfogai miatt harapása rendkívül fájdalmas, csontig hatoló tud lenni.

Nagy barrakuda (Sphyraena barracuda)

Hírhedten agresszív ragadozó halfaj, főként a Csendes-, az Atlanti- és az Indiai-óceán trópusi, szubtrópusi vizeiben fordul elő. Alapvetően kisebb halakra vadászik, de nem veti meg a dögöket sem, leginkább korallzátonyok környékén keres élelmet. Agresszív halfaj, ha egy hobbibúvárt összetéveszt mondjuk egy nagytestű ragadozóval, aminek zsákmányából potyafalatot remél, a találkozásnak rossz vége is lehet. Másfél-két méter hosszúságúra is megnő, áramvonalas alkatának köszönhetően villámgyorsan úszik, hosszú, tőrszerű borotvaéles fogaival súlyos, könnyen elfertőződő sebeket képes okozni.

Csillagászhalak (Uranoscopidae)

Az akár 90 centiméteresre is megnövő csillagászhalakat William Leo Smith halkutartó biológus egy alkalommal „a teremtés legaljasabb dolgainak” nevezte. Ezek a jószágok a trópusi tengerek sekély részein élnek, ahol beássák magukat a homokba, és így várakoznak zsákmányukra. Szemük a fejük tetején helyezkedik el, így képesek a fölöttük úszkáló prédát szemmel tartani. Szájuk nagy és felfelé néz, és ha túl közel halad el hozzájuk egy kisebb hal, akkor rejtekükből kivetődnek és lecsapnak rá. A csillagászhalaknak két nagy méregtüskéje is van a hátukon, és ha ez nem lenne elég, fejükön, az állkapcsuk fölött egy elektromos szerv is található, amellyel bénító áramütést tudnak mérni áldozatukra. Mivel jól álcázzák magukat, az óvatlan strandoló könnyen rájuk léphet, ami meglehetősen fájdalmas, a mérgezést áramütéssel kombináló következményekkel tud járni.

Töviskoronás tengericsillag (Acanthaster planci)

A jámbor, mindenki által kedvelt és csodált ötágú tengericsillagok „gonosz rokonai”. Tíznél is több karját méregtövisek százai borítják, csípésük órákig tartó intenzív fájdalmat okoz. A világ egyik legnagyobb tengeri csillagaként tartják számon, korallok a fő tápláléka. Elsősorban az Indiai-óceán, Csendes-óceán vidékein elterjedt, Ausztrália környékén a leggyakoribb, de előfordulhat trópusi és szubtrópusi szélességi körökön is, a Vörös-tengertől és a kelet-afrikai partokon át Közép-Amerika nyugati partjáig. Érdemes a tengerparti nyaralás megtervezésénél számolni vele.

Vámpírhal (Vandellia cirrhosa)

Tudjuk, nem tengeri hal, de igazán ide kívánkozik, mert az Amazonas folyóban élő aprócska hal igazi rémálom. A karcsú, hosszúkás testű, legfeljebb 10-15 centiméteresre megnövő hal parazita: képes behatolni a dél-amerikai folyam zavaros vizében élő nagytestű halak kopoltyúüregébe, és ott a vérbő szervre tapadva a gazdaállat vérét szívja. Áldozatát remek szaglásával találja meg, követve a vízben a nitrogén-anyagcsere bomlástermékeit. Pont ezért nem javasolják az Amazonasban fürdőzőknek, hogy pancsolás közben a vízbe pisiljenek, mert jön a kandiru (ahogy a vámpírhalat közkeletűen arrafelé hívják), és megtalálja az emberi testnyílásokat is. Igen azt. És azt is. A vámpírhal eltávolítása a húgycsőből vagy a végbélből csak sebészi úton lehetséges, mivel kopoltyúfedőjéből hátrafelé álló tüskék nőnek ki. Ha nem távolítják el időben, vámpírhal gyulladást, súlyos vérzést, fertőzést és akár halált is okozhat.

Csíkos doktorhal (Acanthurus lineatus)

Akár csinosnak is mondhatnánk ezt a halat, ha nem lenne ilyen fenemód veszélyes. Az Indiai-óceán és Csendes-óceán sekély vizeiben, a korallazátonyok környékén honos halfaj Kelet-Afrikától, Japánon át, Polinézián keresztül Hawaiig sokfelé előfordul, ami nem valami jó hír az óvatlan könnyűbúvárkodóknak. A jámbor, alapvetően növényevő, 30-40 centisre megnövő hal félelmetes védekezőeszközt hordoz magával: faroktövénél éles, szikeszerű (innen a név), előreszegezett tüskék találhatók, amik nemcsak súlyos sebeket képesek ejteni, de mérget is juttatnak a szervezetbe. Sok fájdalomtól megkímél a jótanács: mindent a szemnek, semmit a kéznek.

Tűzhalak (Pterois)

A tűzhalak az akvaristák kedvenc halai, nem csoda, figyelmeztető színezetüknek és tüskés uszonynyalábjaiknak köszönhetően elképesztően jól mutatnak egy nagyobb akváriumban. A tengerbiológusok körében már kisebb népszerűségnek örvendenek, részben mert az Indo-Csendes-óceáni térségben őshonos állat másutt is nagy tempóban terjeszkedik, invazív fajként kiszorítanak más halakat az élőhelyeikről, felzabálva táplálékforrásaikat, így például a Karib-tengerben és a Földközi-tengerben. Ráadásul kellőképp veszélyesek is: hát-, végbél- és medencetüskéik elég komoly idegmérget termelnek, hasonlót mint a kobrák méregmirigyei. A tűzhalmarás ritkán halálos, de szinte mindig nagyon kellemetlen: verejtékezést, hasi görcsöket, szívritmuszavart okozhat. Ismételt csípés esetén életveszélyes allergiás sokk is beállhat. Nem tanácsos kikezdeni velük az esedékes mediterrán tengerparti nyaraláson.

Tűhalak (Belonidae)

Az akár egyméteresre is megnövő tűhalak általában a trópusi és szubtrópusi tengerek felszíne közelében úszkálnak nagy rajokban, főképp Indonézia környékén, de egyes kistestű fajai feltűntek már a Földközi-tengerben is. Ragadozó, kisebb halakra vadászik, eközben gyakran kivetődik a vízből és nagy sebességgel, repülő tőrként csap le áldozatára. Hosszú, fogakkal teli, hegyes állkapcsa pont emiatt emberre is veszélyes lehet, például csónakban ülőkre. Bár kevés halál írható a számlájukra, az eddig feljegyzett néhány, meglehetősen horrorisztikus eset éppen elég ahhoz, hogy fokozott óvatosságra intsünk velük kapcsolatban.

Tüskésfarkú ráják (Myliobatoidei)

Steve Irwin 2006-os szerencsétlen halála óta az egész világ tudja, hogy a tüskésfarkú rájákkal nem érdemes ujjat húzni. Az ausztrál tévés akkor halt meg, amikor felbosszantott egy ilyen ráját és az egy fogazott tüskét döfött egyenesen a szívébe. A hosszú farok tövénél elhelyezkedő tőrszerű szerv a tüskésfarkú ráják legveszélyesebb fegyvere, az már csak hab a tortán, hogy mérget is termelnek, ami fájdalmas duzzanatot okoz a seb helyén. Az Egyesült Államok tengerpartjain évente körülbelül 1500 rájával kapcsolatos sérülés történik, többsége akkor, amikor egy ember véletlenül mezítláb rálép a tenger alján rejtőző, magát homokkal betemető állatra.

Virágos tengerisün (Toxopneustes pileolus)

Azt nagyjából mindenki tudja, hogy a tengeri sünökkel vigyázni kell a tengerparti sekély vizekben. Egy-egy ilyen, hosszú, fekete tüskékkel borított élőlény képes tönkrevágni egy egész nyaralást, ha óvatlanul rálép valaki. Na, az Indonéz szigetek, valamint a Csendes-óceán meleg, sekély vizeiben élő virágos tengerisün ezeknél jóval aljasabb jószág. Kifejezetten mutatós, ártalmatlannak látszó gömbölyded valami a homokos tengerfenéken, a sziklák közt, mint egy nagy őszirózsa. Testében gyilkos méreganyag termelődik, amit nem restell belénk fecskendezni, ha hozzáérünk. Toxinját a tüskéit elfedő, apró, tölcsérszerű fogókarocskákkal, más néven pedicelláriákkal bocsátja ki. Minden egyes csípése erős fájdalmat, majd átmeneti bénulást okoz. Amennyiben nagy mennyiség kerül belőle a szervezetbe, egész testre kiterjedő, hosszan tartó zsibbadást okozhat, aminek következtében vízbe is fulladhat a pórul járt strandoló.

Dubois tengeri kígyó (Aipysurus duboisii)

Kígyófóbiások ne is olvassanak tovább. Több mint 50 különböző tengeri kígyófaj él a Földön, és egy kivételével mindegyikük erős mérget termel. Inkább félénkek, mint agresszívak, de könnyen harapnak, ha megriadnak vagy fenyegetve érzik magukat. Közülük a Dubois tengeri kígyó a legmérgezőbb, erős idegmérge légzési problémákat, valamint a rekeszizmok és a vázizmok bénulását okozza. Harapása alig tűnhet többnek tűszúrásnál, van hogy áldozata észre se veszi, csak a pár óra múlva jelentkező tünetekből – ízület- és izomfájdalom, bénulás, beszéd- és nyelési nehézség, hányás – derül ki, hogy baj van. Harapása végzetes is lehet, amennyiben nem érkezik időben szakszerű orvosi segítség és ellenméreg.

Textilmintás kúpcsiga (Conus textile)és térképes kúpcsiga (Conus geographus)

Valószínűleg kevesen gondolták volna, hogy a gyönyörű csigaház, ami otthon porosodik a könyvespolcon, eredetileg egy halálos tengeri ragadozó otthona volt. Az Indiai- és a Csendes-óceánban, valamint a meleg trópusi, illetve mediterrán tengerekben élő kúpcsigák ragadozó állatok, támadásra és védekezésre pedig hosszú, hegyes végű reszelőnyelvüket, az úgynevezett radulát használják, aminek gyors csapásával összetett méregkoktélt fecskendeznek áldozatuk testébe. Az emberre a halakkal táplálkozó kúpcsigák a legveszélyesebbek, közülük is a textilmintás és a térképes kúpcsigákkal kell a leginkább óvatosnak lenni. Ha ilyet látunk a tengerfenéken, semmi esetre se vegyük kézbe: olyan ideg- és izombénító mérget juttathat belénk, amire nincs ellenszer, és csak órákig tartó folyamatos újraélesztés (szívmasszázs és mesterséges lélegeztetés) mentheti meg életünket a méreg hatásának elmúlásáig.

Kőhal (Synanceia verrucosa)

A tökéletes álcázóképességgel bíró kőhal a világ egyik legveszélyesebb mérgét hordozó hala. Az ausztrál strandolók rémálma a parti sziklák közt rejtőzve vár zsákmányára, és mivel gyakorlatilag megkülönböztethetetlen a kövektől, évente több tucat kőhalszúrásos esetet regisztrálnak. Fő fegyverét védekezésre használja: ha veszélyben érzi magát, a hátán lévő tüskesort felmereszti. Ezek még egy strandpapucsot is képesek átdöfni, és a hal hátán lévő tasakokból rendkívül erős izom- és idegmérget fecskendeznek a talpunkba. A láb gyorsan kétszeresére dagad, amit hamar rosszullét, hányás, ájulás, delíriumos állapot, bénulás követhet. A kőhalméreg ritkán okoz halált, de feltétlenül szükség van azonnali kezelésre és ellenszer beadására, különben maradandó szívpanaszokat, légzéselégtelenséget okozhat.

Nagy kékgyűrűs polip (Hapalochlaena lunulata)

A négy erősen mérgező kékgyűrűs polipok egyik faja, a világ egyik legmérgezőbb tengeri állata. Az apró, tíz centiméteresnél nagyobbra nem növő puhatestű fejlábú igazán szép, már-már ékszerszerű jelenség, amit legszívesebben kézbe venne az ember – ahogy meg is teszik olykor néhányan, nem sejtve, hogy az életükkel játszanak. Aranyszínű testét élénk kék gyűrűk borítják, ami egyben figyelmeztető jelzés mindenki számára: ne érj hozzám. Egy ilyen aprócska polip teste húsz felnőtt megöléséhez elegendő mérget, tetrodotoxint tartalmaz, amit harapással, nyálával juttat áldozata szervezetébe. A harapást magát szinte észre se venni, csak az 5-10 poerc múlva kezdődő zsibbadás árulja el, hogy mi történt. A légzésbénuláshoz vezető mérgezéses állapot 4-10 órán át tart, és szakszerű orvosi segítség nélkül akár halálhoz is vezethet.

Ausztrál kockamedúza (Chironex fleckeri)

Ezeket a kissé szögletes testformájú, átlátszó testük miatt alig észrevehető medúzákat tartják a tengerek legrettegettebb élőlényeinek. Az ausztrál kockamedúza komplex mérge az egyik legerősebb a világon, ha egy fürdőző hozzáér 2-3 méteres csápjaihoz, három-öt percen belül beállhat a halál. Olyan halálos fehérjekoktélt juttat a szervezetbe a bőrön át, ami szakszerű orvosi segítség nélkül szinte azonnali izomgörcsöt és szívleállást okoz, amin az újraélesztési kísérletek sem segítenek. A statisztikák évente 50-100 ember halálát írják számlájára.

Nyitókép: Nagy barrakuda – Fotó: RibeirodosSantos / iStock / Getty Images Plus