Íme az első színes, szélesvásznú fotó a James Webb űrteleszkóptól

A meghirdetetthez képest bő egyórás csúszással, magyar idő szerint éjjel negyed egykor Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke bemutatta a 2022-es év, de talán a 21. század eddigi legfontosabb tudományos felvételét, a James Webb űrteleszkóp (JWST) által készített első színes, nagy felbontású fotót. A washingtoni Fehér Házban tartott kedvcsináló rendezvényen jelen volt Kamala Harris alelnök is, valamint élőben kapcsolták a NASA igazgatóját, Bill Nelsont.

Az első JWST-fotót elképesztő nagy várakozás előzte meg, valóságos visszaszámlálás zajlott már napok, hetek óta az interneten, amikor pedig a NASA közölte, hogy mely öt űrbéli célpontról készült fotót fogják először bemutatni július 12-én, tetőfokára hágott az izgalom. Aztán jött a bejelentés, hogy egy nappal korábban az öt fotó egyikét az elnök maga tárja a világ nyilvánossága elé, beindult a találgatás, hogy vajon melyik lesz Az Első Fotó A James Webb Űrteleszkóptól, ami bekerül a történelem- és tankönyvekbe. Na de, nem is húznánk tovább itt az időt, íme a 4,6 milliárd fényévre lévő SMACS 0723 galaxishalmaz, ahogy a NASA, az Európai Űrügynökség és a Kanadai Űrügynökség által közösen épített különleges űrtávcső látja:

Amit látunk, egy iszonyatosan nagy tömegű galaxishalmaz, olyan nagy tömegű, hogy körülötte a fény is meghajlik. Gravitációs hatása révén, mint egy gigászi nagyító felerősíti a mögötte lévő, jóval távolabbi, halványabb galaxisok képét. A csillagászok tehát egy brutális nagyításra képes természetes objektívként használják, hogy megnézzék, mi van mögötte, az univerzum mostanáig nem látott mélyén. 

A Webb's First Deep Field nevű felvétel a távoli világegyetem eddigi legmélyebb és legélesebb infravörös képe.

Érdemes IDE KATTINTVA nagyban böngészni a tudománytörténeti jelentőségű fotót, vagy az ESA oldaláról letölteni a teljes felbontású verziót.

A részletekben bővelkedő felvételen látunk pár tucat hozzánk közel lévő fényes csillagot (arról lehet megismerni őket, hogy hat águk van), és több ezer galaxist – ezek a képet szinte teljesen kitöltő, a lehető legváltozatosabb méretű és formájú csillagvárosok, amelyek egy jelentős részét a gravitációs lencse torzító hatása eldeformálta.

A képen látható galaxisok közt vannak az infravörös tartományban valaha megfigyelt leghalványabb objektumok – ezek 13-14 milliárd fényév távolságra vannak a Földtől, azaz az univerzum múltjának mostanáig soha nem látott mélységébe tekinhetünk bele a JWST felvételének köszönhetően. Nem csoda, hogy ezt a fotót választották ki elsőként bemutatásra.

Ami igazán lélegzetelállító ebben a képben, hogy milyen icipici részét fedi le az égboltnak, amire felnézünk esténként. Ha egy éjjel kinyújtott karral magunk elé tartanánk egy homokszemet, akkor az a végtelen égboltnak akkora részét takarná ki, mint amekkoráról a JWST a fenti fotót készítette. Nézzünk fel egy éjjel a sötét égre: mit látunk egy homokszemnyi részen? Semmit. De mégis: távoli galaxisok ezrei, csillagok milliárdjai rejtőznek ott – ezt mutatta meg most az emberiségnek a JWST.

A Webb közeli infravörös kamerája (NIRCam) által készített mélyűri felvétel különböző hullámhosszúságú felvételekből készült kompozit kép. Az expozíció összesen 12,5 órán át tartott, és ezzel olyan mélységeket értek el infravörös hullámhosszon, amelyek meghaladják a Hubble űrtávcső által hetekig készített legmélyebb felvételek részeletességét és élességét.

Itt kezdődik a csillagászat új korszaka

A Webb egyik fő feladata, hogy megtalálja az univerzum legkorábbi galaxisait. Ez a fotó azt demonstrálja, hogy milyen hatalmas potenciál rejtőzik a minden várakozást felülmúlóan jól működő Webb-űrtávcső használatában. A SMACS 0723 galaxishalmaz mögött megbújó távoli galaxisokat a Webb infravörös kamerája páratlanul éles fókuszba helyezte, és ezzel olyan apró, halvány struktúrákat – csillaghalmazokat és a diffúz jellegzetességeket – tárt fel a csillagászok előtt, amilyeneket még sosem látott ember. 

Nézzék csak, találomra belenagyítottunk a fenti képbe – megannyi galaxis az univerzum születése utáni időből! A kutatók hamarosan többet fognak megtudni ezen távoli galaxisok tömegéről, koráról, történetéről és összetételéről:

Összehasonlításképp, hogy mennyivel nagyobb teljesítményű a JWST mint a NASA legendás Hubble űrtávcsöve, íme a Hubble képe a fenti galaxishalmazról:

Az alábbi kis animációval megpróbáltuk még jobban szemléltetni a különbséget:

A NASA és partnerei (ESA, CSA) július 12-én, kedden, magyar idő szerint fél ötkor kezdődő élő közvetítés során még további négy fotót mutatnak be a Webb-távcső első felvételei közül, valamint közzéteszik a felvételek spektroszkópiai adatait is. A csillagaszat.hu így írt ezekről:

Carina-köd: a Földtől mintegy 7600 fényévre lévő, látványos csillagközi gázfelhő a déli féltekéről látható Carina csillagképben. A Carina-ködben jelenleg is zajlik a csillagkeletkezés, számos fiatal, nagy tömegű csillag otthona ez a ködösség. Közéjük tartozik a Napnál százszor nagyobb tömegű éta Carinae is, egy jól ismert eruptív változócsillag, amely a XIX. század közepén történt nagy kitörésekor egy ideig a második legfényesebb csillagként ragyogott az égen.

WASP-96 b (spektrum): A WASP-96 b egy, a Földtől 1150 fényévre lévő csillag körül keringő exobolygó, amely mindössze 3,4 napos keringési idejével az ún. forró jupiterek egyik képviselője (bár becsült tömege mindössze fele a mi Jupiterünkének).

NGC 3132 (Déli Gyűrűs-köd): Egy kiterjedt, csaknem fél fényév átmérőjű, bolygónktól mintegy kétezer fényévre lévő planetáris köd (azaz egy haldokló, kis tömegű csillag által ledobott anyagfelhő a csillagból megmaradt fehér törpe körül) a déli égbolton található Vitorla csillagképben

Stephan-ötös: Híres galaxisötös a Pegazus csillagképben. Egyikük, a kékes színű NGC 7320 valójában előtérgalaxis, véletlenül látszik a csoport irányában; a valóságban jóval közelebbi, mint a kvintett további négy tagja.

Nyitókép: NASA, ESA, CSA, STScI