Fehér István Fehér István

Már gyerekként riportereset játszottam és ezt azóta sem unom. Az iskolarádiózás és gimis beszélgetések után kommunikáció szakra mentem és gyakornokként, később riporterként dolgoztam még az MTV ”hőskorának” végén a Tízórai című műsorban. Majd RTL klub indulásakor csatlakoztam az akkor induló Fókusz csapatához, majd ezzel párhuzamosan dolgoztam a „Mi? Mennyi? Miért?” című műsorban is. 2001-ben műsort és területet váltottam, a Találkozások-később a Reflektor sztármagazin riportere voltam. 2008-óta újra Fókuszban vagyok, valamint a Híradóban a színházi és kultúra területtel is foglalkozom, de néhány XXI. század filmet is készítettem, ezek közül a fél órás Cserháti Zsuzsa életéről szólóra vagyok a legbüszkébb. Pályám során közel húsz színházi és sorozat werkfilmet készítettem, amelyek önálló műsorként voltak láthatóak az RTL csatornáin. Imádok színházba, moziba, hangversenyekre járni – itthon és külföldön egyaránt, és nem csak munka miatt. Szerencsésnek érzem magam, hogy a privát érdeklődésem és a munkám feladatai összeérnek és úgy érzem, egymást erősítik. Nagy szakmai kihívás volt, hogy többször is készíthettem riportot külföldön magyar kulturális sikerekről, pl a Budapesti Fesztiválzenekarról és a Recirquel társulatról is – New Yorkban és Edinburgh-ben. Kezdetek óta követem felelős werk riporterként A mi kis falunk forgatásait, de sokáig a Barátok közt sorozatról is készítettem hasonló így készült beszámolókat. Az elmúlt évek munkái közül például nagy visszhangot váltott ki, a Gálvölgyi Jánossal a kórház után készült interjúm; a Vidnyánszky Attilával készült arról, hogy miért nem hívta fel Kulka Jánost, amikor Nemzet Színésze lett; és a legutóbbi, amikor Frei Tamással forgattam Firenzében, aki közel két évtized után adott újból interjút az RTL-nek. Büszke vagyok rá, hogy az RTL hírigazgatóság műsoraiban teret kap a színház és más művészeti ágak, műfajok is, a szórakoztatás és a hírszolgáltatás mellett és, arra is, hogy ennek én is részese lehetek.

7:10
Fókusz„Nagy kihívás volt, először visszamondtam” – Azahriah írta a főcímdalt a Valami Amerika sorozathoz, elárulta, hogy néz ki nála az alkotási folyamat
2023. szeptember 26. 19:16

„Nagy kihívás volt, először visszamondtam” – Azahriah írta a főcímdalt a Valami Amerika sorozathoz, elárulta, hogy néz ki nála az alkotási folyamat

Pénz, hírnév, csillogás – meg a kék majom, azaz újjáéled a Valami Amerika világa. A népszerű moziból az RTL+-ra készül új sorozat, amelynek a főcímdalát napjaink legmenőbb énekese Azahriah szerezte. Az énekes-dalszerző elárulta, hogy először akkora kihívásnak tartotta a feladatot, hogy nem akarta elvállalni, filmzenét ugyanis szerinte egészen máshogyan kell írni. Aztán mégis belement, a zenét és a szöveget is ő szerezte, a Fókusznak pedig elárulta, hogy néz ki nála az alkotási folyamat. Megmutatjuk azt is, hogyan készült a klip, amiben most először láthatnak több részletet az új sorozatból.
3:07
FókuszPeller Anna: Az elménk és a lelkünk nagyon szoros összeköttetésben van, ahogy azt A mi kis falunk esti részében is láthatják szombaton
2023. szeptember 22. 20:06

Peller Anna: Az elménk és a lelkünk nagyon szoros összeköttetésben van, ahogy azt A mi kis falunk esti részében is láthatják szombaton

Fésűs Nelly A mi kis falunk szombati részében egy határozott jósnő szerepében tűnik fel, aki a Peller Anna alakította doktornő életét próbálja jobb irányba terelni. A színész-műsorvezető sokkal közelebb áll a spiritualitáshoz, mint a sorozatban a doktornő, aki nagyon racionális, két lábon áll a földön és nehezen nyílik meg a jósnőnek.
3:16
Fókusz„Amikor felhívott Gábor az ötlettel, akkor kicsit le kellett üljek” – hamarosan indul az ősz legjobban várt sorozata, a Valami Amerika
2023. szeptember 21. 19:17

„Amikor felhívott Gábor az ötlettel, akkor kicsit le kellett üljek” – hamarosan indul az ősz legjobban várt sorozata, a Valami Amerika

„Amikor felhívott a Gábor az ötlettel, akkor kicsit le kellett üljek” – mondta Szabó Győző a Valami Amerika sorozatról a Fókusznak, a színész biztos benne, hogy ahogy nekik, így a sorozat fiatal szereplőinek is ugródeszka lesz a sorozat. A három tehetséges színészt és a sorozat kulisszáit a Fókusz riportjában ismerhetik meg a nézők. 
6:00
FókuszTurkálóban találtak rá és még soha sem merték kimosni – Lengyel Tamást is meglepte Gyuri ikonikus tréningruhájának népszerűsége
2023. szeptember 15. 21:07

Turkálóban találtak rá és még soha sem merték kimosni – Lengyel Tamást is meglepte Gyuri ikonikus tréningruhájának népszerűsége

Mint a szemük fényére – úgy vigyáznak A mi kis falunk öltöztetői Gyuri ikonikus tréningruhájára. Nem véletlen féltik ennyire, hiszen az országban mindössze ez az egy darab létezik belőle. A ruhát egy turkálóban találták, és Lengyel Tamás már a sorozat indulása előtti próbafelvételen is ezt viselte. A nyolc év alatt sok mindent átélt, kivéve a mosást, mosógépbe ugyanis egyszer sem merték betenni. A Fókusz most először mutatja be – a sorozat stylistjának vezetésével - azt nagy jelmezraktárat, ahol karakterek szerint tárolják a színészek viseleteit.  
9:19
FókuszHatvan éve  találkozott Bródy János és Koncz Zsuzsa, visszamentek a sorsfordító pillanat helyszínére
2023. szeptember 12. 21:14

Hatvan éve találkozott Bródy János és Koncz Zsuzsa, visszamentek a sorsfordító pillanat helyszínére

Pontosan 60 éve, 1963. nyarán találkozott először Koncz Zsuzsa és Bródy János Balatongyörökön, egy mólónál. Sorsfordító pillanat volt ez. A Fókusz ott volt, amikor Koncz és Bródy visszamentek ahhoz a mólóhoz, ahol megpecsételődött közös útjuk. Visszaemlékeztek arra az estére, amikor először zenéltek együtt. Abban viszont nem tudtak megegyezni, hogy melyik volt az a dal, amit először énekeltek közösen a Balaton partján.
0:50
FókuszKapitány Iván: Bonyolódnak a magánéleti kérdések és a falu problémái
2023. szeptember 12. 20:28

Kapitány Iván: Bonyolódnak a magánéleti kérdések és a falu problémái

A folytatásban Pajkaszegen felborul az eddigi rend és a szomszédok területszerző hadjáratba kezdenek. A most szombati első epizódban Kati és a Doktor olyat csinálnak, amit még soha, a Postásnőben felizzik a vágy, hogy elcsábítson valakit, aki foglalt, Stoki és Sulyok pedig újra akcióba lendülnek. Az alkotók tovább bonyolították a szálakat a régi lakók között, de ehhez újak is érkeznek a faluba, például hamarosan feltűnik Kovács Patrícia is.
6:58
FókuszKovács Patrícia Pajkaszeg lakója lett, de előtte 15 évvel fiatalabb szerelmével győzte le egyik legnagyobb félelmét
2023. augusztus 30. 19:59

Kovács Patrícia Pajkaszeg lakója lett, de előtte 15 évvel fiatalabb szerelmével győzte le egyik legnagyobb félelmét

Kovács Patrícia A mi kis falunk című RTL-es sorozatban kapott szerepet, amire azonnal igent mondott. A Fókusz stábja elkísérte az első forgatási napjára, ahol elmesélte, hogy bár mindig is városi lány volt, imádja a természetet. Soha nem volt még ennyire harmonikus az élete, mint most. Nemrég ejtőernyővel ugrott ki egy repülőből és azt is elárulta, mit jelent számára a szerelem, amit tizenöt évvel fiatalabb párja mellett talált meg.
12:53
FókuszStahl Judit az RTL-nek: Sosem voltam jó celebnek, nem élveztem a külsőségeket
2023. augusztus 24. 20:38

Stahl Judit az RTL-nek: Sosem voltam jó celebnek, nem élveztem a külsőségeket

Televíziós műsor vagy szakácskönyv, ő mindig mindenhez maximális felkészültséggel áll hozzá, és elmélyed az adott munka legapróbb részleteibe is. Stahl Judit az utóbbi években a nyilvánosságtól visszavonultan él, ritkán szólal meg, de most kivételt tett, és életében először adott interjút a Fókusznak. A műsorvezető-üzletasszony elárulta, miért beszéli le magát arról, ha eszébe jut, hogy újabb szakácskönyvet írjon, miért szeretett bele első látásra Buenos Airesbe és él kétlaki életet Budapest és Berlin között. Arról is beszélt, hiányzik-e neki a tévézés, és miért érzi úgy, hogy celebnek sosem volt jó.
15:59
VideóNem néz híradót és visszavonult a nyilvánosságtól – Stahl Judit az RTL-nek adott exkluzív interjút
2023. augusztus 24. 13:21

Nem néz híradót és visszavonult a nyilvánosságtól – Stahl Judit az RTL-nek adott exkluzív interjút

Nyugodtabban telnek a napjai, mint amikor még tévézett – erről mesélt Stahl Judit az RTL riporterének. Stahl 2002-ig volt a TV2 Tények műsorvezetője, most először nyilatkozott a Fókusznak. Azt mondta, nem néz híradót és a híreket is csak annyira követi, mint egy átlagember. Bár még mindig sokan megismerik az utcán, nem szeretne celeb vagy influenszer lenni. Jelenleg könyvkiadással foglalkozik, az általuk megjelentetett művekből pedig olykor filmek és sorozatok is lesznek.
8:30
FókuszAkkor volt igazán boldog, amikor színpadon állt és énekelhetett – Cserháti Zsuzsára emlékeztek
2023. július 25. 20:58

Akkor volt igazán boldog, amikor színpadon állt és énekelhetett – Cserháti Zsuzsára emlékeztek

Húsz évvel ezelőtt halt meg Cserháti Zsuzsa, 2003. július 23-án, tragikusan fiatal korában -- egy hónappal 55. születésnapja után. Halála nemcsak a rajongóit, hanem a teljes magyar zenei életet megrázta akkor. Az évfordulón pályatársakkal és kollégákkal emlékezett meg a Fókusz a legendás énekesnőről. Sőt, a közelmúltban elveszettnek hitt Cserháti-felvételek kerültek elő, amelynek kalandos sorsát is megosztották az alkotók. 
10:10
FókuszVisszatér a színpadra a Szegedi Szabadtéri Játékok egyik musicalszenzációja: a színésznők régi álmát váltotta valóra a Fókusz
2023. július 6. 20:28

Visszatér a színpadra a Szegedi Szabadtéri Játékok egyik musicalszenzációja: a színésznők régi álmát váltotta valóra a Fókusz

Gyilkosság. Szenvedély. Hírnév. És jazz, mindhalálig. A Chicago a tavalyi nyár egyik musicalszenzációja volt a Szegedi Szabadtéri Játékokon, a nagy sikerre való tekintettel pedig újra látható lesz július utolsó hétvégéjén. A felújító próbák előtt a főbb szerepeket alakító színésznők régi vágyát teljesítette a Fókusz stábja azzal, hogy betekinthettek egy valódi börtön hétköznapjaiba. Hogy milyen volt a látogatás a fővárosi Nagy Ignác utcai, Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben? Arról Ónodi Eszter, Czakó Julianna és Janza Kata mesélnek.  
1:48
Fókusz„Olyan, mintha nem telt volna el egy év és hazaértünk megint” – már forgatják a Gólkirályság 2. évadát
2023. július 4. 20:30

„Olyan, mintha nem telt volna el egy év és hazaértünk megint” – már forgatják a Gólkirályság 2. évadát

Hétfő óta újra együtt rúgja a bőrt a Gólkirályság csapata! Elkezdődött a sorozat második évadának forgatása. Az első évad egy izgalmas összecsapással zárult, amelynek a tétje az volt, hogy a csemberi csapat feljut-e az NB1-be. A meccs döntetlenre állt amikor Oletics kapura rúgta a labdát. Ekkor nem csak a lelátókon, de a tévék előtt is felhördültek az emberek, hiszen a sorozat alkotói azt már nem mutatták meg, hogy a focista betalált- e a kapuba. Így bőven marad több nyitott és izgalmas szál, amivel a sorozat kreátora és csapata tovább szőhette a történetet.
2:23
Fókusz„Az első reakcióm az volt, hogy sikítottam” – így fogadta Udvaros Dorottya, hogy a Nemzet Színészének választották
2023. június 27. 19:11

„Az első reakcióm az volt, hogy sikítottam” – így fogadta Udvaros Dorottya, hogy a Nemzet Színészének választották

Udvaros Dorottyát hétfőn választották tagjai közé a Nemzet Színészei, a májusban elhunyt Máthé Erzsi helyébe. Herendi Gábor rendező egy hatalmas virágcsokorral köszöntötte a Kossuth-díjas színésznőt a Valami Amerika című RTL-s sorozat forgatásán, és az egész stáb vastapssal ünnepelte. Udvaros Dorottya azt mondta, hogy meghatottan fogadta azt a szeretetáradatot, ami a bejelentés után feléje irányult – nézőktől és kollégáktól, egyaránt. Külön örömmel tölti el, hogy az elismerést aktív színészi korszakában kapta: egy hete volt a legutóbbi színházi bemutatója és egész nyáron forgat az RTL két sorozatbában is, A mi kis falunkban és a Valami Amerikában.  
19:32
FókuszEmma Thompson a Fókusznak: Magyarország a világ egyik legjobb színházi helye
2023. június 24. 20:49

Emma Thompson a Fókusznak: Magyarország a világ egyik legjobb színházi helye

Koncerthangulat és világsztárok a nézőtéren – így tért vissza a Queen-musical Londonba, ahonnan több mint két évtizeddel ezelőtt indult hódító útjára, és azóta a zenés színháztörténelem legnagyobb sikerei között tartják számon. A Fókusz stábja eljutott az idei nyár egyik legjobban várt londoni musicalbemutatójára, amin Rod Stewart és Emma Thompson is ott volt. A színésznő nyilatkozott is stábunknak. Az előadás egyik különlegessége, hogy annak minden jelmeze Magyarországon készült.
3:55
Fókusz„Ebben az előadásban minden Magyarországon készült” – Kentaur tervezte az új angol Queen musical jelmezeit
2023. június 23. 20:24

„Ebben az előadásban minden Magyarországon készült” – Kentaur tervezte az új angol Queen musical jelmezeit

A Fókuszt is meghívták Londonba, a Queen musical premierjére. A We Will Rock You című Queen-zenés darab ősbemutatója 2002-ben Londonban volt, akkor 6 és fél millió néző látta, ezzel bekerült a 10 leghosszabb ideig játszott musical közé. Ezért is kísérte különösen nagy érdeklődés a mostani bemutatót, a londoni belváros és a híres piros buszok is tele voltak a darab plakátjaival. A mostani musicalnek különleges magyar vonatkozása is van: Erkel László, akit legtöbben a művésznevén Kentaurként ismernek, tervezte a jelmezeket az új angol előadáshoz. 
8:08
FókuszMicsoda nők ezek a férfiak! 40 másodperc alatt kell Sánta Lászlónak és Serbán Attilának nővé változnia a színpadon
2023. június 17. 19:55

Micsoda nők ezek a férfiak! 40 másodperc alatt kell Sánta Lászlónak és Serbán Attilának nővé változnia a színpadon

Egy sikeres nőnek semmi nem állhat útjába, még az sem, ha férfi! – a Madách Színház Aranyoskám című darabjának mottója frappánsan összefoglalja a lényeget. Adott egy színész, aki a színházról mindent tud, a való életről azonban bőven van mit tanulnia. Mielőtt végképp szertefoszlanának ifjúkori álmai, elkeseredésében úgy dönt, bevet egy utolsó, hajmeresztő trükköt, és nőnek öltözve is jelentkezik egy szerepre. A nőnek öltözött színészek Sánta László és Serbán Attila a Fókusz nézőinek először mutatják meg női oldalukat és a nem mindennapi színházi átalakulásuk kulisszatitkait.
2:05
Fókusz„Róla sztorizunk, rá emlékezünk és nem könnyekkel, hanem mosollyal” – Lang Györgyi búcsúztatójára mindenki színes ruhában érkezett
2023. június 13. 20:24

„Róla sztorizunk, rá emlékezünk és nem könnyekkel, hanem mosollyal” – Lang Györgyi búcsúztatójára mindenki színes ruhában érkezett

Lang Györgyire emlékeztek kedd este a budapesti állatkertben. A Pa-Dö-Dő énekese több betegséggel is küzdött, de barátai szerint az élet legkeményebb helyzeteiben sem vesztette el karcos humorát. A szervezők azt kérték a rajongóktól, barátoktól, hogy mindenki színes ruhában érkezzen, és úgy emlékezzen meg Lang Györgyiről, ahogy azt ő is szeretné: vidáman, mosolyogva.
24:51
Kultúra„Az első otthoni éjszakán volt bennem egy félelem, mi van, ha megint megtörténik” –  a teljes interjú Gálvölgyi Jánossal
2023. június 7. 16:33

„Az első otthoni éjszakán volt bennem egy félelem, mi van, ha megint megtörténik” – a teljes interjú Gálvölgyi Jánossal

Közel egy hónappal súlyos rosszulléte után Gálvölgyi János otthonában fogadta a Fókusz munkatársát, a riport hétfő este került adásba az RTL-en. Gálvölgyi János először és szándéka szerint utoljára beszélt a drámai napról és a kórházban eltöltött időről, ám a műsor keretébe nem fért bele a teljes rögzített felvétel. Most azonban az rtl.hu-n bemutatjuk a komplett interjút.
18:52
FókuszGálvölgyi János az RTL-nek felidézte a drámai napot, és a mentők szóvivőjének is üzent
2023. június 5. 19:19

Gálvölgyi János az RTL-nek felidézte a drámai napot, és a mentők szóvivőjének is üzent

Gálvölgyi János csaknem egy hónappal súlyos rosszulléte után a Fókusznak beszélt először arról, miként élte meg az elmúlt heteket, miben változtatta meg a betegség a világról való gondolkodását, és mikor tér vissza imádott hivatásához. A Kossuth-díjas színész üzent a nézőknek is, akiknek sajnos nem tudja egyesével megköszönni az aggódást és a sok szeretetet.
12:08
Fókusz„Jól vagyok, velem ne foglalkozzatok!” – Lang Györgyi hosszú ideje súlyos betegségekkel küzdött, de a humorát sosem vesztette el
2023. május 22. 20:52

„Jól vagyok, velem ne foglalkozzatok!” – Lang Györgyi hosszú ideje súlyos betegségekkel küzdött, de a humorát sosem vesztette el

Lang Györgyi tíz nappal a 66. születésnapja után hunyt el álmában szombat délután az otthonában, barátai, családja körében, akik az utolsó időkben felváltva ápolták és vigyáztak rá a nap 24 órájában. Több hosszú, türelemmel viselt betegséggel küzdött, de az élet legkeményebb helyzeteiben sem veszítette el a rá jellemző karcos humorát, fanyar iróniáját, amivel a világot és önmagát is látta.
9:01
Fókusz„Volt egy kis hű! Nem, inkább wow!” – Bunkoczi László készítette fel A mi kis falunk színészeit a ralizásra
2023. május 20. 19:26

„Volt egy kis hű! Nem, inkább wow!” – Bunkoczi László készítette fel A mi kis falunk színészeit a ralizásra

Raliversenyzőknek álltak A mi kis falunk színészei, Hevér Gábort a lánya is elkísérte, Schmied Zoltánt pedig a két gyermeke és második felesége, Ágoston Katalin is. Hevér Gábor lánya a nézőknek is ismerős lehet, hiszen a sorozatban is ő alakítja Répa Árpád gyerekét. Először a szervezők mindenkit elvittek egy kisebb autóval, és végigjárták a mátrai szerpentint, közben Bunkoczi László, Szalay Balázs egykori navigátora vezette be őket a raliautózás rejtelmeibe.
5:00
Fókusz„Feltett egy kérdést, és gyerekként mindig meg akartam válaszolni. Én ezt őrzöm Vágó Istvánról” – elbúcsúztatták a tévés legendát
2023. május 19. 20:02

„Feltett egy kérdést, és gyerekként mindig meg akartam válaszolni. Én ezt őrzöm Vágó Istvánról” – elbúcsúztatták a tévés legendát

Csütörtökön délután több százan – barátai, tisztelői, pályatársai és közéleti szereplők – együtt búcsúztak a tragikus hirtelenséggel elhunyt Vágó Istvántól a Szent István parkban. Az eseményen ott volt Vágó István családja is, a megemlékezők egy-egy szál fehér virágot helyeztek el a legendás televíziós fényképe elé. Arról, hogy tisztelői és rajongói miként emlékeznek vissza rá és a Legyen ön is milliomos! adásaira, a Fókusz forgatott.
4:02
FókuszHa Csuja Imre forgat, messziről hallani a nevetést, ami körbeveszi – újabb kulisszatitkok és bakiparádé A mi kis falunk forgatásáról
2023. május 19. 19:57

Ha Csuja Imre forgat, messziről hallani a nevetést, ami körbeveszi – újabb kulisszatitkok és bakiparádé A mi kis falunk forgatásáról

Pajkaszegen legutóbb a kakaós briós szobor fennállását ünnepelték a helyiek asszonykórussal és tűzijátékkal. A Fókusz riportjából kiderülnek a legutóbbi és a szombati rész kulisszatitkai, hogy mit szóltak a színészek a pirotechnikusok akciójára, és az is, hogy milyen szerepet kapott a Fókusz riportere. Jön egy igazi bónusz is: a ritkán bakizó Csuja Imrén most kifogtak a körmondatok. 
9:49
Fókusz„Hirtelen történt, egy este elszólították őt” – Szabó Győző elsírta magát, amikor meglátta, mivel emlékeznek tavaly elhunyt édesapjára a nyírbátoriak
2023. május 18. 20:42

„Hirtelen történt, egy este elszólították őt” – Szabó Győző elsírta magát, amikor meglátta, mivel emlékeznek tavaly elhunyt édesapjára a nyírbátoriak

Nyírbátorban mindenki szerette Szabó Győző édesapját, a helyi cukrászt, aki tavaly váratlanul elhunyt. Győző bácsi tiszteletére most süteményt neveztek el a helyiek, az első kóstolás jogát pedig a fiának a szánták. Szabó Győző nehezen tudta feldolgozni szülei elvesztését. A színész először mutatta meg tévéstábnak gyerekkora helyszínét, ahol tizennégy éves koráig élt.
0:52
Fókusz„Minden új benne, de a Valami Amerika-stílus és humor a régi” – már forog a sorozat a legendás vígjátékból
2023. május 16. 19:03

„Minden új benne, de a Valami Amerika-stílus és humor a régi” – már forog a sorozat a legendás vígjátékból

A Valami Amerika filmek az elmúlt 20 év legsikeresebb mozijai között vannak, az alkotók pedig most lehetőséget kaptak, hogy a népszerű vígjátékból sorozatot készítsenek. A forgatás elején a két ötletgazda és rendező, Herendi Gábor és Ipacs Gergely együtt csapta le a csapót. Herendi azt mesélte, a régi szereplők mellett új színészek is bekerülnek a szériába, a sztori teljesen friss lesz, de a humor, a stílus és a hangulat a régi marad. A sorozatot az RTL + on láthatják majd a nézők. 
3:58
Fókusz„A kollégák ugyanolyan aljasok, mint eddig voltak” – Laci népviseletben ugrik be az asszonykórusba A mi kis falunk ünnepségén
2023. május 12. 19:46

„A kollégák ugyanolyan aljasok, mint eddig voltak” – Laci népviseletben ugrik be az asszonykórusba A mi kis falunk ünnepségén

Pajkaszeg lakói hatalmas ünneplésre készülnek, amihez tűzijáték és asszonykórus is dukál, nem is akármilyen. Bár szeretnék, hogy minden tökéletes legyen a kakaós briós szobor évfordulójára, A mi kis falunk szereplői most sem fognak csalódást okozni a nézőknek és egy kis humorral is megfűszerezik az eseményt.  
2:45
FókuszNem kapott levegőt és félrebeszélt – Gálvölgyi Jánost lélegeztetőgépre tették, intenzív osztályon kezelik
2023. május 10. 20:09

Nem kapott levegőt és félrebeszélt – Gálvölgyi Jánost lélegeztetőgépre tették, intenzív osztályon kezelik

Gálvölgyi János szerdán reggel az otthonában lett rosszul, légzési nehézségei voltak. A családtagjai azonnal hívták a mentőket. Közel egyórás várakozás után a színész lányai kocsiba ültek édesapjukkal, és bevitték a legközelebbi kórházba, a Városmajori Szívklinikára. Gálvölgyi Dorka, a színész kisebbik lánya nyilatkozott az RTL Híradónak, a család döbbenten áll azelőtt, hogy bár a II. kerület szélén laknak, többszöri segélyhívás után sem ért ki időben mentő.
4:35
Fókusz„Játszottam 12 centis cipőben is” – külön női cipőt csináltattak Csuja Imre számára A mi kis falunkban, de a színész nem most viselt először magassarkút
2023. május 5. 19:55

„Játszottam 12 centis cipőben is” – külön női cipőt csináltattak Csuja Imre számára A mi kis falunkban, de a színész nem most viselt először magassarkút

Füleki Károly női cipőben a hivatalban! De hogy került a magassarkú a polgármesterre? A műsor stylistja, Kispumik Ádám külön ezért csináltatott Csuja Imre lábára egy magassarkú cipőt, mivel férfiként vastagabb a lábfeje, ezért még egy nagy női cipő sem lett volna jó rá. A történet szerint a postásnő véletlenül leszakította a címzést egy csomagról, így a falubeliek nem tudták, hogy ki kapta. Aztán kiderült, hogy a csomagban nagy méretű női ruha és cipő volt. Az asszonyok arra jutottak, hogy Károly biztos nőnek akar öltözni. Répa Árpád fejéből pattant ki az ötlet, hogy Hamupipőke-módszerrel kéne tisztázni a kérdést, kié a cipő. 
10:04
FókuszA szerelem első vérig akkora gyerekcsinálós zene volt, hogy egy egész megyét benépesített – Dés Lászlónál jártunk
2023. április 22. 19:47

A szerelem első vérig akkora gyerekcsinálós zene volt, hogy egy egész megyét benépesített – Dés Lászlónál jártunk

Valóra váltotta Nagy Ervin álmát Dés László, aki most ugyanakkora lelkesedéssel és profizmussal készül harmadik Aréna-koncertjére, mint amikor először töltötte meg több ezer emberrel a nézőteret. A zeneszerző most még hangszálproblémákkal küzd, de minden erejével próbál. Nagy Ervin mellett Básti Juli is duettezik majd vele a koncerten. Dés László dalai évtizedek óta ott vannak az emberek legromantikusabb pillanatainál, és ahogy viccesen mondja: dallamai sok gyerek születéséhez is hozzájárultak.
6:57
FókuszÍgy dőlt el, hogy Csuja Imre kapja meg a polgármester szerepét A mi kis falunkban
2023. április 21. 19:33

Így dőlt el, hogy Csuja Imre kapja meg a polgármester szerepét A mi kis falunkban

Nagy napra virrad Pajkaszeg népe, szombat este jön A mi kis falunk 100. része. A színészekkel felidéztük az első forgatások emlékeit, és megmutatjuk azt a próbaepizódot, amit még soha sehol nem láthattak. Így álmodták meg az alkotók a sorozatot, ez alapján készült a legelső rész. Kevesen tudják, de Stokit abban még nem Szabó Győző alakította, sőt Pajkaszeg polgármesterének szerepét sem Csuja Imrének szánták.