Reggeli

Ekkorra lehet 450 forint egy euró

rtl.hurtl.hu

2022. július 4. 11:25

Tavaly júliusban 350 körül mozgott a forint, most 400 felett van kicsivel. Néhány elemző szerint decemberre 430 vagy akár 450 forintot is fizethetünk egy euroért. Hogy mikor éri el a forint a lélektani határt és milyen következményei lesznek mindennek, arról Török Zoltánt, a Raiffeisen Bank vezető elemzőjét kérdeztük a Reggeliben.

Az elmúlt időszakban hatalmas mélyrepülésbe kezdett a forint árfolyama, sok elemző azzal számol, hogy decemberre egy euró akár már 450 forintba is kerülhet.

Nem vagyok nagyon pesszimista, bár nehéz nem pesszimistának lenni, mivel olyan környezetben élünk. 

– mondta Török Zoltán a Reggeliben, aki szerint még csak belekóstoltunk a részben a háborúnak köszönhető gazdasági recesszióba, éppen ezért a globális infláció, a kamatemelés és a gazdasági válság még előttünk áll, ráaádul a forint nagyon sérülékeny deviza a többihez képest, ami szintén nem kecsegtet pozitív forgatókönvvel.

Miért romlik a forint jobban más devizákhoz képest?

Egy év alatt közel 50 Ft-ot gyengült a forint az euróhoz képest, ha megnézzük a szomszédos lengyel fizetőeszközt akkor ott csak 12 forintnyi romlásról beszélhetünk. Török Zoltán szerint a forint az államadósság miatt teljesít rosszabbul más devizákhoz képest. A magyar államadóság ugyanis a GDP nyolcvan százalék körül mozog, miközben a szomszédos országokban ez a szám jóval alacsonyabb, Csehország államadóssága például 40-50% körül van. A másik ok az energiaválság, ami Magyarországot kiemelten érintheti az az orosz energiától való szoros függés miatt.

Az elmúlt pár hónapban a legrosszabb forgatókönyv vált válóra 

– mondta az elemző, így könnyen lehet, hogy decemberre egy euróért már 450 forintot fizethetünk. Magyarország számára most az lenne a legjobb, ha a kormánynak sikerülne megegyeznie az Európia Bizottsággal, ebben az esetben megszűnhet a jogállamisági ellátás, felszabadulnának az EU-s erőforrások, így a forint is fellélegezhet és nem romlana ennyire drasztikus ütemben.

A külföldi utakat, nyaralásokat is nagyban megnehezítette a forint gyengülése. A Raiffeisen Bank vezető elemzője szerint 5-10 forintos elmozdulás bármikor bekövetkezhet az euróval szemben, így nem lehet eléggé okosnak lenni, „akkor váltsunk eurót, amikor szükség van rá”.

A forint gyengülése rosszul hat a kamatemelésre is és a törlesztőrészletekre is. Az elemző szerint azok az adósok vannak biztonságban, akik fix kamatozású hitelt vettek fel. A kamatstop miatt ugyan most azok is biztonságban érzhetik magukat, akik ezt nem tették meg, ha azonban ezeket a korámány elengedi, akkor komoly törlesztőrészlet-emelkedésre lehet számítani.

#Reggeli#RTL Klub#rtl#Gazdaság#euró#deviza#forint#gyengülés

Címlapról ajánljuk