KERESÉS search-close

deviza

73 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "deviza"

Bizonyos esetekben megsemmisíthetőek a devizahiteles szerződések

Meg lehet semmisíteni a devizahiteles szerződéseket, ha tisztességtelen feltételeket tartalmaznak - így döntött az Európai Bíróság. A testület szerint uniós jogot sért a magyar szabályozás, amely szerint az árfolyamkockázat egyoldalú áthárítása miatt nem érvényteleníthetők a szerződések.

Magyar euró: megéri?

Annak idején, amikor uniós tagok lettünk, azt hitettük el magunkkal, hogy – mindjárt… ma sem tudható, hogy ennek mekkora szerepe volt a magyar devizahitel-válságban, mert nagyon sokan gondolhatták, hogy az euró csökkenti a hitel kockázatokat. De azóta is fel-felbukkan a kérdés: lesz? Mikor? Hogyan? A Magyar Nemzeti Bank – amelynek képviselőjét meghívásunk ellenére persze hiába várjuk ebben a témában – lényegében azt mondják, felejtsük el, mert a gazdaság teljesítménye és a bérszínvonal nagyon messze van az eurózónáétól, amelynek már 19 ország tagja, szomszédaink közül Ausztria és Szlovákia is és határozottan az euró felé tart Románia és Horvátország is.

Érkeznek az autóhitel elszámolások

Lezárult a deviza alapú autó- és személyi hitelek forintosítása. A bankoknak december 15-ig kell az ügyfeleket értesíteni arról, hogy a jövőben mennyi lesz az új kamat és az új törlesztőrészlet. Ezáltal könnyen lehet, hogy sokan nemhogy jobban, hanem rosszabbul járnak majd. Hogy ez pontosan mit is jelent, arról Bihari Krisztina, ügyvédet kérdeztük.

Lejárt a határidő a banki elszámolásban

A forint- és a ténylegesen devizában törlesztő hitelesek részére a pénzügyi intézményeknek legkésőbb szeptember 30-ig kellett megküldeni az elszámolási értesítőket, azonban a perek elhúzódása miatt néhány pénzügyi intézmény ügyfelei később kapják meg az elszámolást. Vendégünk volt Dr. Fülöp Zsuzsanna, az MNB felügyeleti szóvivő-helyettes.

Magyarul Balóval 2015-09-22

A devizahitelek forintosítása ellenére forintban is egyre többen képtelenek fizetni hitelüket. A nemfizetők  száma heteken belül tízezrekkel nőhet. Elveszíthetik otthonukat? A kormány a devizaalapú autóhiteleseket menti, holott a forintban felvett autóhitelek felét már nem fizetik. Mit mond az illetékes államtitkár és mit a szakértő?

A nemfizetők  száma heteken belül tízezrekkel nőhet

A devizahitelek forintosítása ellenére forintban is egyre többen képtelenek fizetni hitelüket. Elveszíthetik otthonukat? A kormány a devizaalapú autóhiteleseket menti, holott a forintban felvett autóhitelek felét már nem fizetik. Mit mond az illetékes államtitkár és mit a szakértő?

Forintosítják az autóhiteleket


szerző:
2015.08.19. 18:30
Forintosítják az autóhiteleket

Eldőlt, forintosítják a deviza alapú autóhiteleket és személyi kölcsönöket is. Végső soron olyan árfolyamon, mint amilyenen korábban a lakáshiteleket. Ezt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter jelentette be, miután megállapodást írt alá a Bankszövetséggel.

Sok a kérdés a hitelkiváltással kapcsolatban

A devizahitelesek 10 százalékát érintheti a hitelkiváltás, rengeteg kérdés merül fel a tanácstalan ügyfelek részéről, hogy egyáltalán nekik van-e erre lehetőségük, és ha igen akkor hogyan válasszanak a bankok ajánlatai közül. Dr. Fülöp Zsuzsannával, a Magyar Nemzeti Bank felügyelei szóvivő-helyettesével jártuk körbe a témát.

Nem tudnak autó nélkül élni


szerző:
2015.01.22. 18:37
Nem tudnak autó nélkül élni

Egy mozgáskorlátozott asszony írta ezt Híradónknak, miután meghallotta Varga Mihály kijelentését. A miniszter szerint az autóhitelesek másképp is meg tudják oldani a közlekedést, ezért nem segít nekik a kormány. A ceglédi családnak szüksége van a kocsira, mozgássérült kisfiukat másképp nem tudnák iskolába hordani. A kocsijukat svájci frank alapú hitelre vették 9 éve. Még mindig másfél millióval tartoznak.

Orbán: Tárgyaljanak a bankok és a hitelesek

Nem segít az autóhiteleseken a kormány. A lízingszövetség elnöke szerint 250 ezer autós kerülhet bajba a svájci frank jelentős erősödése miatt, és ha nem tudják fizetni a törlesztést, akár a házuk is veszélybe kerülhet.

Nincs szó az autóhitelesek megmentéséről

Egyelőre csak magukra számíthatnak az elszabadult svájci frank-árfolyam miatt bajba került autóhitelesek. A Fidesz szóvivője szerint vizsgálják a helyzetüket, de mentőcsomagról egyelőre nincs szó.

Többen maradhatnak devizahitelesek

Így módosították a forintosításról szóló törvényjavaslatot. Az igazságügyi miniszter elmondta, azok dönthetnek így, akiknek a kölcsönszerződése 2020 végéig jár le, a korábbi javaslat szerint ugyanis csak a 2015 végéig lejáró szerződések esetén engedélyezték, hogy ne forintosítsanak.
 

Házon kívül 14-11-19


szerző:
2014.11.19. 23:40
Házon kívül 14-11-19

Házon kívül: Adósmentés: rengetegen várták és rengetegen csalódtak. Kiszámoltuk, mit fizethetnek majd a hitelesek. Milliárdos kaszinóvállalkozás, szárnyaló családi cég, és hatalmasat szakító állami óriás. Nagyon jól keresnek, mégsem fizetnek külön adót, mikor extra profit a nyereség.

Szerdán döntenek a banki elszámoltatásról

A devizahiteleseket segítő törvény szerint a bankoknak vissza kell fizetni az egyoldalú szerződésmódosítások és az árfolyamrés miatt szerzett nyereségüket.

Házon kívül 13-11-13


szerző:
2013.11.13. 23:40
Házon kívül 13-11-13

Házon kívül: Kényszerből szétszakított családok történetét mutatjuk be, ahol, bár nem akarták, valakinek külföldre kellett mennie hosszú időre, hogy meg tudjanak élni. Aztán: Egy család elvesztette csecsemőjét, és az otthonát is, de könnyen meglehet, hogy a nekik járó 32 millió forintból egy fillért sem látnak majd. És: Egy miskolci panelban jártunk, ahol felháborodott lakókkal találkoztunk.

Házon kívül 13-10-02


szerző:
2013.10.02. 23:20
Házon kívül 13-10-02

Házon kívül: Kik az utcai devizaharcosok? Kinek lesz jó a devizahitelek forintosítása? Ki nyer az extra GYED-del?

Házon kívül 12-03-28


szerző:
2012.03.28. 23:05
Házon kívül 12-03-28

Házon kívül: Az erőszakoló sorozatszínész - Mi vitte Damu Rolandot arra, amiért négy és fél év börtönt kapott? És más megítélés alá esik-e a nemi erőszak, ha az ember barátnőjéről van szó, aki önként megy fel hozzá, sőt kihívóan öltözködik? Vallomások a családon belüli nemi erőszakról. A bajai kocsmáros, a pultoslány és a hitelügyintéző - Egy több tízmilliós csalássorozat, egy gyanús haláleset, egy megbolygatott sír és egy hosszan húzódó bírósági ügy. A kecskeméti börtönben találkoztunk a történet főszereplőjével, aki a csalásokat elismeri, de az ellen tiltakozik, hogy megmérgezte volna a bűntársait, a két fiatal lányt. Újabb lehetőségek, újabb remény - Jön az árfolyamgát és a Nemzeti Eszközkezelő, ami sok devizaadósnak nyújthat segítséget. De nem mindenkinek és nem ugyanazokkal a feltételekkel. Utánajártunk a részleteknek, hogy segítsünk a bonyolult döntések meghozatalában.

Reggeli - Csak csajok 12-03-26

Reggeli - Csak csajok: Minden, amely egy női társaságban napjainkban szóba kerülhet.

Már közel 150 ezer adóst fenyegethet a kilakoltatás!

A bankok ezekben a napokban értesítenek sok adóst, hogy az ingatlanukat kényszerértékesítésre jelölték ki. Az RTL Híradó olyan devizahiteleseket keres, akik az utóbbi napokban, hetekben levelet kaptak a bankjuktól, amelyben a kényszerértékesítésről tájékoztatják őket.

Senkit nem érdekel az árfolyamrögzítés?

A csaknem egymillió lakáshitelesből valamivel több mint háromezren kérték, hogy fix árfolyamon fizethessék a törlesztést.

Sokan kimaradhatnak a végtörlesztésből

Nem élhetnek a lehetőséggel például azok, akik lízingszerződéssel vettek lakást. De a bankok is különféle indokokkal utasítják el az ügyfeleket.

Csökkentik a bankok játékterét


szerző:
2011.09.19. 22:43
Csökkentik a bankok játékterét

A kormány a referenciakamat bevezetésétől a hitelezés egyszerűsödését és átláthatóbbá tételét várja.

Előtörleszteni kéne, de miből?


szerző:
2011.09.13. 18:32
Előtörleszteni kéne, de miből?

Aki tud, váltson: az RTL Híradó által megkédezett elemző szerint érdemes előtörleszteni fix árfolyamon a lakásalapú devizahiteleket.

Megbéníthatják a gazdaságot a devizahitelesek

Több mint ezer milliárdos veszteséget okozhat a bankoknak, ha az adósok elfogadják a javaslatot.

Segítenék a fészekrakók hitelügyeit

A fészekrakós devizahitelesek is élhetnek az árfolyamrögzítéssel, miután a kormány meghozta az ehhez szükséges döntéseket.

Koruk befolyásolja a rögzítők törlesztőrészletét

Árfolyamrögzítés esetén lehetőség van a futamidő meghosszabbításra, de csak az adós 75 éves koráig.

Zuhant a frank


szerző:
2011.08.27. 19:04
„Nyugtató beszéd” a piacoknak

Erősödött a dollár az euróval szemben, a svájci frank árfolyama pedig zuhant Fed elnökének beszéde után.

Megalakult a bankellenőrző bizottság

Megtartotta alakuló ülését az Otthonvédelmi Monitoring Bizottság, amely a bankok viselkedését ellenőrzi majd.

MSZP: hatékony segítség kell a devizahiteleseknek

A Nemzeti Eszközkezelő mielőbbi beindítását és a magáncsőd intézményének bevezetését sürgeti az MSZP.

Tovább húz a nadrágszíjon a kormány?

A svájci frank erősödése és a lassuló gazdasági növekedés miatt 100 milliárdos kieséssel számol a kormány.

„Homály” fedi a fészekrakósok árfolyamrögzítését

Az egyik nagy bank szerint nem élhetnek az árfolyamrögzítéssel, a kormány viszont úgy fogalmaz: nagy valószínűséggel igen.

Alig van érdeklődés az árfolyamrögzítés iránt

Az ügyfeleknek kizárólag közjegyzői díjat kell majd fizetniük, más költség nem számolható fel.

Politikusok a devizahitelesekért


szerző:
2011.08.10. 21:05
Politikusok a devizahitelesekért

Válságtanácskozásra szólítja fel az LMP és az MSZP a kormányt a devizahitelesek ügyében.

Ócsán lelhetnek új otthonra a bedőlt hitelesek

Lakótelep a megszorult devizahiteleseknek. Ősszel kezdődhet az állami bérlakásépítés.

Pánik tornássza még feljebb a frankot

Még mindig a svájci frankot veszik a befektetők. Ezért újabb csúcsot döntött az árfolyam.

Gyengülés után ismét egekben a svájci frank

Szerdán is csúcsot döntött a svájci frank, és 252 forint felett is járt az árfolyam. Ekkor a svájci jegybank beavatkozott, de újra felerősödött a deviza.

Utolérheti az eurót a svájci frank?

Újabb csúcs: több mint 247 forint volt kedden egy svájci frank. A bankok ügyfélszolgálatát állandóan hívják az ügyfelek.

A frank „átrepült” a 240 forintos küszöbön

Újra megdőlt a frankrekord. Alig egy órahossza alatt 7 forintot erősödött a svájci frank a forinthoz képest.

Vita a svájci frankról


szerző:
2011.07.19. 19:25
Vita a svájci frankról

Nem tud beavatkozni a kormány a gazdasági folyamatokba, amelyek a svájci frank rendkívüli drágulásához vezettek.

Házat kapnának a bajbajutott hitelesek

Családi házakat épít az állam a bajbajutott lakáshiteleseknek.

Tényleg fellélegezhetnek a rossz adósok?

Mi van azzal, akinek már vinnék a lakását, vagy aki időközben áthidaló kölcsönt vett fel? Vajon mindenkinek jó a rögzített árfolyam? A javaslat elsőre szebbnek tűnik, mint amilyen valójában.

Védettség jár októberig a lakáshiteleseknek

Októberig biztosan nem kerülhet utcára a bajba jutott lakáshitelesek többsége.

Reggeli 11-05-31


szerző:
2011.05.31. 08:35
Reggeli 11-05-31

A Reggeli mai témái: mentőcsomag devizahiteleseknek, bajba kerülhetnek a kezesek, mi lesz a megharapdált csecsemővel, Czutor Zoli kisfia is énekes lehet, Alekosz és menyasszonya, véget ér a Vészhelyzet.

Fix árfolyam a kevesebb törlesztőrészletért

180 forintos fix árfolyamon számítanák ki a svájci frank alapú lakáshitelek törlesztőrészleteit 2014 közepéig.

Könnyebb lesz a devizahitelesek élete?

Július elsejével feloldják a lakáshitelezéssel kapcsolatos árverezési moratóriumot.

MNB: sokasodnak a nemfizető adósok

A pénzügyi stabilitás érdekében korlátoznák a jelzáloghitelezést és ezzel az emberek eladósodását.

Cseberből vederbe esnek a hitelesek

A bankok csak akkor tudnak segíteni a forinthiteleseknek, ha ők előbb rendezik tartozásukat.

Egekben a svájci frank


szerző:
2010.12.29. 08:14
Egekben a svájci frank

Stabilan 223 forint felett maradt szerdán kora reggelig a svájci frank, miután az alpesi deviza árfolyama kedden elhagyta a 223 forintos értéket.

Művészek, tudósok pénzére utaztak a csalók

Összesen 37 millió forintot sikerült kicsalniuk áldozataiktól, de ebből csak kétmillió lett meg.

Házon kívül 10-09-23


szerző:
2010.09.23. 23:45
Házon kívül 10-09-23

Házon kívül: Egyre több traffipax figyeli az autósokat, és egyre többet fizet az, aki szabálytalan. De vajon a rendőrök mindig szabályosak-e? Egy nézőnk, aki alig-alig tudja már fizetni a hitelét, megörült annak, hogy találkozót szerveztünk közte és Rogán Antal fideszes képviselő között. Az ajándékozással tudták csak elkerülni, hogy be kelljen zárni az intézményt az egyre kevesebb gyerek miatt.

Gyengítik a jent a japánok


szerző:
2010.09.15. 11:08
Gyengítik a jent a japánok

A szigetország pénze a dollárral szemben 15 éve nem látott szintre erősödött, ezért a jegybank döntésre szánta el magát.

Vergődik a forint


szerző:
2010.09.08. 10:02
Vergődik a forint

Újabb történelmi csúcsot ért el a forint árfolyama a svájci frankkal szemben.

Szanyi: Ne legyen 101-ik hazugság!

Az MSZP kampányfőnöke szerint a fideszes önkormányzatok az elmúlt években sokszorozták meg devizaadósságukat.

Orbán szerint felelőtlen volt az MSZP-kormány

A miniszterelnök szerint egy olyan ország, amelynek saját valutája van, nem engedheti meg, hogy polgárai más valutában adósodjanak el.

Masszívan tartja magát a svájci frank

A keddi csúcsérték közelében jár a svájci frank árfolyama a forinttal szemben szerdán is. A bankközi devizapiacon szerdán délelőtt 222-on állt.

Történelmi csúcson a svájci frank

Kedden egész nap 222 forint körül volt az árfolyam.

Búcsú a devizahiteltől?


szerző:
2010.07.01. 17:06
Búcsú a devizahiteltől?

A nemzetgazdasági miniszter szerdai bejelentését követően volt, ahol leállították a szerződéskötést.

Csapdában a devizahitelesek


szerző:
2010.06.28. 18:30
Csapdában a devizahitelesek

A svájci frank hétfőn még tovább erősödött, délután már 215 forintot kértek érte. Ezzel nőnek a törlesztőrészletek.

Szárnyal a svájci frank


szerző:
2010.06.25. 18:46
Szárnyal a svájci frank

210 forint felett a svájci frank. A devizahitelesek bánatára a frank az euróval és a forinttal szemben is rohamosan erősödik.

Kritikus helyzetben a frankhitelesek

Egyre drágább a svájci frank, tovább nőnek a törlesztőrészletek.

Tovább romlik a devizahitelesek helyzete

Elemzők szerint akár 220 forintot is kell majd fizetni a svájci frankért.

Kósa felszólalásakor üvöltöztek a képviselők

A fideszes politikusok forintgyengülést okozó kijelentéseiről sokat beszéltek hétfőn a Parlamentben.

Hamarosan kiderül, mi lesz a devizahitelesekkel

Jövő hét végére készül el a Fidesz gazdasági tényfeltáró bizottságának jelentése, ezután születhet meg a devizahitelek forintra váltásáról a javaslat.

Deviza helyett forinthitel


szerző:
2010.05.10. 17:39
Deviza helyett forinthitel

A leendő kormány tervei szerint minden egyes devizahitelesnek felajánlják majd, hogy kölcsönüket forint hitelre váltsák át.

Százmilliárdokba kerülne a hitelek átváltása

Sok százmilliárd forintba kerülne a deviza-alapú hitelek átváltása forint-alapúvá, ráadásul nem tudni, hogy ki viselné ennek a költségeit.

A Fidesz megvédené a devizahiteleseket

Fidesz: megengedhetetlen, hogy egy család is utcára kerüljön, amiért nem tudja fizetni lakáshitelét.

Újra drágul a frankhitel


szerző:
2010.05.07. 09:02
Újra drágul a frankhitel

A svájci frank erősödése miatt ismét nehéz napok jönnek azoknak, akik az alpesi devizában jegyzett hitelt fizetnek vissza.

Erősödőben a forint


szerző:
2010.03.17. 12:45

Több lehet a forinthitel


szerző:
2009.12.29. 17:59
Több lehet a forinthitel

A forinthitelek felé tereli az embereket az új kormányrendelet, pedig azok kamata még mindig nagyon magas.

Nőnek a törlesztőrészletek


szerző:
2009.12.17. 18:23
Nőnek a törlesztőrészletek

Ismét nőhetnek a devizahitelek törlesztőrészletei ebben a hónapban.

Versenyképtelen lesz a forinthitel?

A hónap végén megszűnnek a jelenlegi támogatott forinthitelek.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való