Tartalmak

6:46
Reggeli
2023. augusztus 15. 12:12

Az összes stand up-os egy színpadon – így készül Janklovics Péter a Dumaszínház 20. születésnapjára

Janklovics Péter már jól van a mandula tályogja után, gőzerővel készül az őszre, ami tele lesz fellépésekkel. Novemberben lesz 20 éves a Dumaszínház, az összes stand up-os együtt ünnepel majd az MVM Dome-ban. Janklovics Péternek Stafanovics Angélával is van közös estje, amiben a férfi-női kapcsolat hátulütőit „tárgyalják” ki. 
6:50
Reggeli
2023. augusztus 15. 10:13

Szorong a gyermeke? Ezek az árulkodó jelek

Egy friss kutatás szerint a lányok 75 százaléka szorong az iskolakezdéstől. A helyzetet nehezíti, hogy a kicsiknek erre még nincsenek szavai, a szülő onnan veheti észre, hogy valami nem stimmel a gyerekével, hogy rágja a körmét, rémálmok gyötrik, reggelente fáj a feje, esetleg visszahúzódóbb vagy agresszívabb lesz. Csizmadia Dóra pszichológus szerint kisgyerek korban a beszélgetés kevésbé működik, a kicsik inkább a játék nyelvén tudják kifejezni az érzelmeiket. A szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy a nulladik pont mindig a szülő által mutatott minta.
5:45
Reggeli
2023. augusztus 15. 9:15

Beiskolázás hitelből? – erre érdemes figyelni

Hatalmas anyagi terhet ró a szülőkre a beiskolázás. Az iskolatáska, füzetek, tanszerek, saját tanulósarokhoz szükséges bútorok megvásárlása több százezer forintra is rúghat. A Bank360.hu szakértője szerint a legnagyobb befektetés, amit egy szülő tehet, ha a gyermeke oktatásába invesztál, ezért érdemes körüljárni a lehetőségeket. Hitelt csak legvégső esetben vegyük fel, abból is csak olyat ajánl, amit a lehető legrövidebb idő alatt vissza tudunk fizetni. 
5:08
Reggeli
2023. augusztus 15. 8:31

Svédasztalos menza lehet a megoldás az élelmiszer-pazarlás ellen

Drágulhat az iskolai menza, de az önkormányzatokon is múlik a végösszeg – mondta Páger Zsolt Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetségének alelnöke a Reggeliben. A szakértő szerint még mindig a közétkeztetés a legolcsóbb megoldás, ami havonta 15-20 ezer forintba kerül a szülőknek támogatás nélkül. Nagyon nagy az élelmiszer-pazarlás, a közétkeztetésben az előállított ételek negyede a kukában végzi. Magyarország közétkeztetésére levetítve ez 50 ezer tonna kidobott élelmiszert jelent. Erre lehet megoldás a svédasztalos menza, amit egyre több iskolában vezetnek be.
5:32
Reggeli
2023. augusztus 15. 7:59

Ezek a játékok segíthetnek a figyelemzavaros gyerekeknél

16 nap múlva becsöngetnek, lassan itt az ideje, hogy a gyerekeket visszaszoktassuk az iskola ritmusához. Petrus Márta coach szerint érdemes először a testet felkészíteni az iskolakezdésre: fokozatosan kezdjük a gyerekeket 20 perccel, fél órával előbb ébreszteni és a napi 5-6-szori étkezésre is visszaszoktatni. A szakértő szerint a kütyü nyomkodásban érdemes már most visszatérni az évközi rendszerhez, napi fél -1 óránál többet ne nyomkodja a gyerkőc a telefont. Ha figyelemzavaros a gyerek, játsszunk vele olyan játékot, ami a memorizálást segíti, erre rengeteg lehetőség van, Petrus Márta több tippet is adott a Reggeliben.
11:08
Reggeli
2023. augusztus 14. 12:27

Még mindenhol zsákok, dobozok – új lakásba költöztek Szigligeti Ivették (X)

Szigligeti Ivett modell eddig albérletben élt családjával, most eljött az idő, hogy saját otthonukba költözzenek. Ivett megkérte férjét, Dudás Mikit, hogy amíg ő berendezi a gyerekek szobáit, addig vigye el a gyerekeket, mert a költözködés tele van feszültséggel. Így Ivett kiélhette pakolási mániáját, amíg Miki a két gyerekkel meglátogatta az állatkertet. Az első ott töltött éjszaka után érkezett a stúdióba Ivett, hogy elmesélje élményeit.
7:24
Reggeli
2023. augusztus 14. 12:10

Csapágyakból, gyümölcscentrifugából készít órákat Marjai Judit

Először guberálok – mondja Marjai Judit, aki új kiállítására készül. A Reggeliben elhangzott: kerámiázik, fest, és most éppen extravagáns órákat tervez, készít. Ezek az órák nem (mindig) mutatják az időt, de annál inkább érdekesek. Pik Judit álnéven már írt novellát a nagymamájáról, amit egy újság megjelentetett. Eddig nem tudtuk, hogy az álnév Marjait rejti.
6:54
Reggeli
2023. augusztus 14. 12:06

Nagy Bogi a Reggeliben üzent édesanyjának, szeretné, ha valamit megtenne az esküvőjén

Nagy Bogi a Balatonon tartotta a lánybúcsúját, vőlegénye Amszterdamban a legénybúcsúját. Marci kérése volt, hogy óránként jelentsenek majd a bulikról, mert mindketten izgultak, hogy mi történik a másik partiján. Bogi bulijának tematikája a Mamma Mia volt, ezzel kapcsolatban az édesanyja felé is lenne egy kérése. Az esküvőn körülbelül hatvanan lesznek, a helyszín pedig egy kastély a Paks mellettu Bölcskén, ahol Caramellék is tartották az esküvőjüket. Bogiék a nászútjukat januárra tervezik.
4:25
Reggeli
2023. augusztus 14. 9:54

Hamarabb feladjuk, mint régen, ha egy kapcsolat nem működik? – Meglepő adatok jöttek a válásokról

A házasságok közel 50 százaléka, a második házasság 70 százaléka végződik válással – mondja Bús Tímea párkapcsolati szakértő. A szeretethiány az egyik leggyakoribb ok, amiért tönkremennek a házasságok. Az, hogy mennyire vagyunk sebzettek, alakítja a kapcsolatot is. Sok ember nem tud konfrontálódni, nem tud szembenézni, hanem a másikat hibáztatja. A terápia nagyon sokat tud segíteni, mert rálátunk a sebzettségünkre, a hiányainkra.
4:37
Reggeli
2023. augusztus 14. 9:12

Szakítás mozi után, ajándékkosárral – már a szakításban is vannak trendek, de biztos, hogy követni kell őket?

A legújabb szakítós trend, hogy a Barbie-film után szakítanak a lányok barátjukkal – ha nem egyezik a véleményük, vagy a film ráébreszti őket, hogy párjuk nem jól bánik velük. De nem ez az egyetlen furcsa szakítós szokás, a TikTokon több videó is terjed, ahol szakítós ajándékkosarat adnak a másiknak. Gulyás Lídia social media manager szerint másképp kezelik a lányok és a fiúk, ha egy kapcsolat véget ér.
8:03
Reggeli
2023. augusztus 14. 7:59

Velem beszél, miközben a telefonján erotikus üzenetet küld másnak – hogyan szélesítette ki a megcsalás fogalmát az online tér?

Három fő oka vannak, amiért megcsaljuk a párunkat: érzelmi igény, testiség hiánya, véletlen balesetek – mondja Dr. Hevesi Kriszta, szexuálpszichológus. Nemi különbség, hogy a férfiak inkább a testiség hiánya miatt csalnak, a nők pedig az érzelmi kielégítetlenség miatt. Az online tér érdekes módon szélesítette ki a hűtlenség fogalmát. A nőknek az is fáj, ha így lép félre a másik. „Velem beszél, miközben a telefonján erotikus üzenetet küld másnak” – olyan érzés lehet, mintha a saját lakásában csalnák meg az embert, magyarázza Hevesi Kriszta.
13:31
Reggeli
2023. augusztus 10. 13:28

Szalay Bence reggeltől éjfélig csuklott, és közben lenyomott egy dupla előadást

Óriási bogarak, éneklés közben a szájba repülő szúnyogok, reggeltől éjfélig tartó csuklás. Szalay Bence és Patai Anna a legemlékezetesebb vagy épp legkellemetlenebb színpadi élményeikről vallottak a Reggeliben. Tihanyi Peti pedig elmesélte, hogy egyszer Amerikából csomagot kapott, amiben borotva és dezodorkészlet volt, azóta is próbál rájönni, hogy vajon miért küldték neki.
6:16
Reggeli
2023. augusztus 10. 13:17

Horváth Laura elárulta, minek köszönheti crossfit-világbajnoki címét

Horváth Laura nyerte a crossfit-világbajnokságot, vagyis jelenleg ő a világ legfittebb nője. Laura tíz éve űzi ezt a sportot, az  Egyesült Államokban készült fel a versenyre. Egy évben 3-4-5 hónapot tölt Amerikában, úgy érzi, ott jobbak a lehetőségek és a felkészülés is jobban megy neki. Kedvenc eleme a súlyemelés, de idén sokat tett azért, hogy a tornában is sokat fejlődjön.
5:42
Reggeli
2023. augusztus 10. 13:17

Molnár Miléna tyúkinfluenszer profin leutánozta Tóth Andi stílusát, az énekesnő üzent is neki

Molnár Milénát több százezren követik a TikTokon. A népszerűséget Eta tyúk hozta meg neki. A szárnyas eredetileg haszonállatnak indult, de ahogy gazdája egyre több időt töltött vele, rájött, hogy külön személyisége van és egyre jobban megkedvelte. Miléna emellett kacérkodik a modellkedéssel is, legutóbb híres emberek fotóit reprodukálta, Tóth Andis portréja olyan jól sikerült, hogy az énekesnő még üzent is neki.
5:26
Reggeli
2023. augusztus 10. 10:02

Kell tartanunk attól, hogy az ingyenjogsi miatt ellepik az utakat az olcsó „diákautók”?

Akár 500 ezer forintot is spórolhat egy fiatal a jogosítványon a kormány új tervezetével, ezt a pénzt akár első autójára is költheti. „Lehet venni 4 millió forintért is egy vödör csavart, és 5-600 ezerért jó állapotú kocsit, de azt ki kell fogni” – mondta Varga Tibor használtautó vásárlási szakértő, aki szerint egymillió alatt minden esetben csak öreg autót tudunk venni, amire utána költeni kell. Szerinte attól nem kell tartani, hogy ellepik az utakat a csotrogány „diákautók”, mert ezek a kocsik már most is az utakat járják. 
6:47
Reggeli
2023. augusztus 10. 8:51

Nem mindig a sofőr, a közút kezelője is lehet hibás, ha elütnek egy állatot

Módosították a vadászati törvényt, de ez nem csak a vadásztársaságok felelősségét érinti. Kovács Kázmér ügyvéd szerint a sajtóban eddig megjelent hírek csak arról szóltak, hogy szinte minden esetben az autós lesz a hibás vadelütésnél, és a vadásztársaságoknak még a vadveszélyt jelző táblát sem kell kitenniük. Az ügyvéd azonban új aspektusát világította meg a törvénynek, amely szerint a közútkezelők felelőssége a gyorsforgalmi utakon egyértelműen szigorodott. A vadgázolásnál most már elsődlegesen szóba jön a közútkezelő felelőssége is.
7:47
Reggeli
2023. augusztus 10. 8:18

„Orosz rulett, hogy mire lesz elég a 29 óra” – az autósoktató szerint az ingyen jogosítvány még több konfliktust fog szülni

Orosz rulett, hogy mire lesz elég a 29 óra – így reagált Köves Szilárd vezetéstechnikai oktató a Reggeliben arra a javaslatra, miszerint a kormány ingyenessé teheti a jogosítvány megszerzését a középiskolásoknak és a szakképzésben tanulóknak. A szakértő szerint még rengeteg a megválaszolatlan kérdés a tervezettel kapcsolatban. 
7:49
Reggeli
2023. augusztus 9. 13:19

20 évvel lovas balesete után Szandi újra vágtat, és Tihanyi Péter is megkapta Szandi pusziját, amire hétéves kora óta vár

Szandi fellép a Sziget Fesztiválon, és pénteken jelent meg új klipje, amely Bonnie Tyler híres slágerét, a Holding Out For A Herót dolgozza fel. A dal Nekem a fény kell címet kapta. Az énekesnő 16 éves kora óta vágyik rá, hogy magyarul elénekelhesse a legendás dalt. A számhoz már klip is készült, amelyben Szandi újra lovagol. Az énekesnőnek korábban már volt egy lovas balesete, és félt visszaülni vágtázni, mégis újra elkezdett lovagolni tanulni a klip miatt. Annyira harmóniába lettek a lóval, hogy végül már úgy ült a hátán, hogy két kezével el is engedte.