2026. február 22. 12:50
Ha ma bárki felmegy a TikTokra vagy az Instára, jó eséllyel perceken belül belefut egy „take me back to 2016” posztba. A képek vagy a videók alatt Chainsmokers vagy Justin Bieber szól, esetleg egy korai Dua Lipa, a képeken Snapchat-filteres szelfik, Vine-mémek, fesztiválokra készülődő tinik, az iPhone-on pedig még ott a jack dugó helye. 2016-ot kollektíven kikiáltottuk az aranykornak, amikor minden szebb, egyszerűbb és nyugodtabb volt. De mi tette olyan ikonikussá ezt az évet?
A „régi internet” utolsó nagy nyara
2016 sokak emlékezetében úgy él, mint egy korszakhatár. Akkor még éppen csak kezdett átalakulni az online világ, de az a túlpörgetett, algoritmusvezérelt közeg, amit ma ismerünk, még nem létezett ilyen formában.
Más volt a közösségi média
Instagramon ekkor még főleg képeket posztoltak. Nem nyomtak rá minden második görgetésnél egy reklámvideót, nem minden a Reelsekről és a folyamatos pörgésről szólt. Inkább arról, hogy ki mit evett, hova ment nyaralni, mit látott.
A Snapchat ekkor volt igazán a csúcson. A kutyás, nyelves, szivárványhányós filterek időszaka volt ez. Sokan itt dokumentálták a mindennapjaikat, baráti összejövetelek, bulik, fesztiválok képei peregtek egymás után. TikTok még nem volt a mai értelemben. A Musical.ly létezett ugyan, de messze nem uralta úgy az emberek figyelmét, mint ma a TikTok. A közösségi média még inkább játék és szórakozás volt, nem folyamatos verseny és teljesítménykényszer.
A YouTube még személyesebb volt
Sokan úgy emlékeznek 2016 környékére, mint a YouTube-aranykorának végére
Rengetegen követték a kedvenc videósaikat, akik a szobájukból, nappalijukból, konyhájukból beszéltek a kamerába. Kevesebb volt a profi stúdió, a nagy szponzoráció, a gondosan kidolgozott márkaépítés. A tartalmak persze már akkor sem voltak naivak, de sokkal direktebb volt a kapcsolat néző és készítő között.
Zenei aranykor a mai huszonévesek szemében
Ha ma visszakeressük 2016 slágereit, feltűnő, mennyi olyan dal született abban az évben, amit azóta is rengetegszer hallani. Főleg azok érzik ezt így, akik ekkor voltak tizenévesek.
Ekkor szólt mindenhol többek között:
- Drake: One Dance
- The Chainsmokers: Closer
- Rihanna: Work
- Justin Bieber: Love Yourself és Sorry
- Sia: Cheap Thrills
- Twenty One Pilots: Stressed Out és Ride
- Calvin Harris és Rihanna közös slágerei
A nosztalgia nagyon erősen kötődik a zenéhez. Amit tizenöt és húsz éves korunk között hallgatunk, arra később hajlamosak vagyunk úgy emlékezni, mint az „aranykorunk hangzására”. Nem feltétlenül azért, mert azok a dalok objektíven jobbak voltak, hanem mert összekapcsolódnak egy életkorral, amikor minden új és intenzív.
A személyes életkor hatása: akik ma huszonévesek, akkor voltak kamaszok
Nem lehet elválasztani a 2016-nosztalgiát attól, hogy milyen életkorban élte át ezt az évet az a generáció, amely ma a közösségi média fő tartalomgyártója.
Aki 2024-ben 22 és 28 év közötti, az 2016-ban nagyjából 14 és 20 éves volt. Ez az életkor az, amikor minden nagyon intenzív. Az első komoly barátságok, szerelmek, bulik, az első fesztiválok, a gimi vége, az egyetem eleje. A legtöbb ember emlékezetében ez az időszak válik később egyfajta „belső filmé”: ahhoz a korszakhoz kapcsolódnak a nagybetűs Élmények.
Nem biztos tehát, hogy valójában 2016 volt objektíven jobb, mint más évek. Sokkal inkább arról van szó, hogy a mostani fiatal felnőttek akkor élték a saját felnövéstörténetük legizgalmasabb fejezetét. Ma pedig ők készítik a TikTok videókat , ők vágják össze a nosztalgiavideókat, ők írják ki, hogy „take me back to 2016”. Így az ő személyes emlékeikből könnyen lesz kollektív internetes hangulat.
Miért akar ma annyi fiatal tíz évet visszamenni?
A „vigyél vissza 2016-ba” típusú posztok mögött nem csak az áll, hogy jó volt a zene és viccesek voltak a mémek. Nagyon is jelenkori, konkrét okai vannak annak, hogy ennyien szeretnének fejben visszaugorni tíz évet.
Nehezebben indul a felnőtt élet
Az elmúlt tíz évben világszerte és Magyarországon is egyre erősebben érezteti hatását néhány, a mindennapi életet meghatározó probléma.
Drágul az élet. Az albérletárak elszálltak, saját lakást szerezni sokaknak elérhetetlen célnak tűnik, különösen fiatalon. A munkapiac bizonytalanabb, sokan projektalapon, határozott időre dolgoznak, gyakran cserélnek munkahelyet.
Közben a mindennapi költségek is folyamatosan nőnek, az infláció miatt ugyanaz a fizetés kevesebbre elég.
Nem véletlen, hogy sok huszonéves ma azt érzi, megragadt az életkezdésben. Hosszabban élnek a szülőknél, később vállalnak gyereket, nehezebben teremtenek anyagi biztonságot.
Ebből a helyzetből nézve 2016 úgy tűnhet, mint egy olyan időszak, amikor ezek a terhek még kevésbé nehezedtek rájuk. Nem azért, mert akkor nem voltak gondok, hanem mert vagy gyerekek voltak, vagy kamaszok. Kevesebb volt még a felelősség, a számla, a döntéskényszer.
Folyamatos szorongás, menekülés a múltba
A mai online tér felerősíti a szorongást. A közösségi médiában mindenki máshoz hasonlíthatja magát, folyamatosan ömlenek a hírek, a katasztrófák, a botrányok, a politikai viták. Sokan érzik úgy, hogy sosem elég jók, mindig le vannak maradva valamihez képest.
A múltba való visszavágyás természetes reakció erre. A már megtörtént, lezárt évekre könnyű úgy gondolni, mint egy biztonságos, kiszámítható történetre. Tudjuk, mi lett a vége, tudjuk, kik voltak mellettünk, milyen zenéket hallgattunk, hova jártunk.
A jelen ezzel szemben kaotikus, bizonytalan, tele olyan kérdésekkel, amelyekre nincs egyértelmű válasz. Nem véletlen, hogy sokan inkább abba a korszakba menekülnek fejben, ahol még nem ők hozták a nagy döntéseket.
Tényleg jobb volt 2016, vagy csak idealizáljuk?
Fontos látni, hogy 2016 sem volt egy csupa napsütésből álló év. A hírekben már akkor is bőven volt szó terrorról, politikai radikalizálódásról, háborús feszültségekről. A klímaváltozás sem 2020 után kezdődött, csak azóta még hangsúlyosabban jelenik meg a mindennapi diskurzusban.
Sok minden, amit ma természetesnek veszünk, akkor még gyerekcipőben járt. Például a mentális egészségről, a kiégésről, a szorongásról ma nyíltabban beszélünk. Több olyan tartalom, közösség, segítség létezik, amely 2016-ban nem vagy alig volt elérhető.
Vagyis amikor azt mondjuk, hogy „2016 volt a legjobb év”, valójában ritkán magáról az évről beszélünk. Inkább egy generációs emlékcsomagról.
Zenék, sorozatok, mémek, közösségi média platformok, első szerelmek és barátságok, nyarak és bulik, mindez összeadódik egy olyan képpé, amely bármelyik mai, bizonytalanabb, „felnőtt évnél” vonzóbbnak tűnik.