Kultúra

„Nagyon jól van” Gálvölgyi János

rtl.hurtl.hu

2023. június 3. 8:40

Gálvölgyi János felesége üzent a rajongóknak. 

Nagyon jól van János, hála Istennek minden rendben van a férjemmel. Mindketten remekül érezzük magunkat

mondta el a Blikknek Gálvölgyi János felesége. Gálvölgyi Judi hozzátette:

A rajongók megnyugodhatnak, nincs semmi baj. Most sokat vagyunk együtt, jól telnek a napjaink.

Ahogy azt az rtl.hu először megírta, a színészt másfél hete engedték ki a kórházból. Gálvölgyi János egy hete már interjút is adott, amiben megköszönte az aggódást, és a szeretetet, amelyet rosszulléte óta kapott.

A Blikknek a család egyik közeli barátja is megerősítette, hogy Gálvölgyi János állapota szépen javul, és azt is, hogy egészen megbarátkozott az elmúlt hetekben növesztett szakállával is, amit azonban várhatóan le fog vágni.

A Kossuth-díjas színész május 10-én légzési nehézségek miatt került intenzív osztályra, és napokig lélegeztetőgépen volt – azóta szerencsére jobban van. Mint az RTL Híradó megtudta, mégsem a mentők, hanem a lányai vitték kórházba, ugyanis a mentők egy órán át nem mentek ki.

Gálvölgyi lánya a Híradónak arra utalt, szóváltásra került sor közte és a mentők diszpécsere között, és az utóbbi lecsapta a telefont. Az esetet belső vizsgálat követte, rendőrségi nyomozás is indult, és az ügyben a belügyminiszter is vizsgálatot rendelt el.

Nyitókép: Gálvölgyi János Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, humorista feleségével, Gálvölgyi Judit műfordítóval otthonában. Fotó: MTVA/Gyűjtemény: Keleti Éva

 

#Kultúra#gálvölgyi jános#kórház#lábadozás#betegség