Külföld

Új-Zéland visszakozott, mégsem tiltják be a dohányzást

rtl.hurtl.hu

2023. november 27. 9:13

A világ első országa lett volna, ahol fokozatosan megtiltották volna a 2008 után született embereknek, hogy cigarettát vásároljanak.

Új-Zéland 2021-ben jelentette be, hogy a dohányvásárlás fokozatos betiltására készülnek, hogy füstmentessé tegyék az országot, és 2020 decemberében a parlament el is fogadta a törvényt, ami megtiltotta a 2009 január elseje után született embereknek, hogy cigarettát vásároljanak. A jogszabály emellett bevezette a dohányboltokat, hatezerről hatszázra csökkentve a cigarettaárusító helyek számát.

Az új konzervatív kormány azonban a hétvégén bejelentette, hogy visszavonják a jogszabályt, hogy a dohánytermékek árusításából származó adóbevételekből finanszírozzák a középosztálynak és magas fizetésből élőknek ígért adócsökkentést. Ezt az ország új pénzügyminisztere jelentette be szombaton. A lépést még 2024 márciusa előtt teszik meg. A tavaly elfogadott jogszabály jövő nyáron lépett volna életbe.

Koalíciós tárgyalások áldozata

A dohányzásellenes törvény a kormánykoalíciós tárgyalások alatt bukott meg. A hat hete tartott választásokon győztes jobbközép Nemzeti Párt csak a populista NZ First és a libertariánus Act párttal tudott kormányt alakítani. A két kisebb párt azonban nem egyezett bele a Nemzeti Párt egyik fő programpontjába, hogy megnyissák az új-zélandi ingatlanpiacot a külföldi vásárlók előtt, pedig a párt ebből akarta finanszírozni az ígért adócsökkentéseket, és közben

A több hete tartó tárgyalások végül pénteken értek véget, ami lehetővé tette a kormány hivatalos beiktatását hétfőn. A megállapodás részeként az új kormány visszavonja a dohánytilalmat. Az új pénzügyminiszter közölte, látni kell, hogy a törvénynek „jelentős hatása volt az államháztartásra”, hozzátéve, hogy „nagyából egymilliárd dolláros összegről” van szó.

Egészségügyi szakértők kritizálták a döntést, közölve, hogy a visszavonásra ítélt jogszabály évente ötezer ember korai halálát akadályozta volna meg. Új-Zélandon jelenleg az emberek nyolc százaléka dohányzik. 

Terjedt az ötlet

Az új-zélandi példa már elfogadása előtt terjedni kezdett. Márciusban Dánia jelentette be, szép lassan teljesen megtiltanák a dohánytermékek árusítását.

Nyitókép: Dohányzó maori hajléktalanok Új-Zélandon, egy 2010-es fényképen. Fotó: Amy Toensing/Getty Images

#Külföld#új-zéland#dohánytilalom#dohányzás#cigaretta#tilalom#tiltás