Külföld

Megtalálták a kínai kémballon érzékelőit, nem földönkívüli űrhajók a lelőtt azonosítatlan tárgyak

rtl.hurtl.hu

2023. február 14. 6:25

Az amerikai légierő február elején lőtt le egy, az Egyesült Államok felett átrepülő léggömböt, majd utána három „azonosítatlan repülő tárgyat”. 

Az amerikai hadseregnek sikerült megtalálnia a február 4-én lelőtt kínai kémhőlégballon roncsait, és kiemelték és azonosították az eszköz főbb érzékelőit és elektronikai darabjait – közölte az amerikai védelmi minisztérium. Emellett megszerezték a szerkezet nagyobb darabjait is. A CBS amerikai televízió információi szerint a kiemelt roncsdarabok között van a ballon antennája is.

Az amerikai hatóságok korábbi közlése szerint a nagy magasságban haladó ballon egy nagyjából három busz nagyságú szerkezetet szállított, ami kínai kémeszközöket tartalmazott. Azt nem közölték, hogy pontosan milyen érzékelők lehetetek rajta. 


A kínai kormányzat elismerte, hogy az eszköz az övék, de azt állították, hogy egy időjárásfigyelő ballon volt, és csak véletlenül sodródott az Egyesült Államok fölé. Később azt nyilatkozták, hogy az Egyesült Államok legalább tíz kémballont repített a kínai légtérbe az elmúlt egy évben.

Kínai kémballonokat az elmúlt években több ország felett is észleltek. 2020 nyarán például Japán felett jelent meg egy hasonló eszköz. 

Nem ufó

Az Észak-Amerika felett lelőtt titokzatos légi eszközök nem földönkívüli eredetűek és nem jelentenek katonai veszélyt a lakosságra - közölte hétfőn a Fehér Ház illetékese és az amerikai védelmi miniszter a hétvégén történt három incidensről. Lloyd Austin védelmi miniszter Brüsszelbe érkezése után a repülőtéren újságírók előtt arról beszélt, hogy a szóban forgó tárgyak nem jelentenek katonai fenyegetést, illetve veszélyt a földön tartózkodók számára, ugyanakkor kockázatot testesítenek meg a polgári repülés és információbiztonság szempontjából.

Az elmúlt hét végén az amerikai légierő három ismeretlen eredetű légi eszközt semmisített meg: pénteken Alaszka északi partjai közelében, szombaton Kanada kérésére és együttműködve a szomszédos országgal Yukon tartomány fölött, majd vasárnap az Egyesült Államok Michigan állama közelében, a Huron-tó térségében.

Lloyd Austin az eszközök megsemmisítését azzal indokolta, hogy miután nem tudták pontosan meghatározni, miről van szó, elővigyázatosságból cselekedtek az ország biztonsága és érdekének védelmében. Megjegyezte: tisztában vannak azzal, hogy országok, vállalatok, tudományos szervezetek tevékenykednek a szóban forgó légtér-magasságokban, akár legitim kutatási célokból.

Hétfőn a Fehér Ház sajtótájékoztatóján a nemzetbiztonsági tanács kommunikációs koordinátora igyekezett eloszlatni azokat a  híreszteléseket, miszerint földönkívüli légi eszközökről van szó. John Kirby úgy fogalmazott, "az amerikaiaknak nincs okuk aggódni amiatt, hogy földönkívüliekről van szó".

Jelenleg a lelőtt tárgyak maradványait próbálják megtalálni, hogy teljesebb képet kaphassanak arról, milyen eszközökről van szó, de a körülmények nehezítik a keresést - mondta el a Pentagon vezetője. Kifejtette, hogy Alaszka közelében a tengeri jégen kell dolgozni, míg Kanadában az ottani hatóságokkal együttműködve a lakott területtől távol eső térségeket kell átfésülni, míg a Huron-tó térségében az amerikai parti őrség, a hadsereg északi parancsnoksága, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és a kanadai hatóságok közösen kezdték meg a munkát. Hozzátette, hogy az esetek különleges jellege miatt a vizsgálat is hosszabb időt vehet igénybe.

Nyitókép: RTL Híradó

#Külföld#egyesült államok#kína#kémballon#kémkedés#hírszerzés#azonosítatlan repülő tárgy#ufó#uap

Címlapról ajánljuk