Külföld

Szakértők szerint máris törvényt sérthetett Elon Musk a Twitter kezelésével

rtl.hurtl.hu

2022. november 12. 5:45

Ha ez bebizonyosodik, komoly pénzügyi következményei lehetnek.

Jogi szakértők szerint máris megszeghette Elon Musk azt a megállapodást, amit a Twitter az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottsággal (FTC) létesített, írja a CNN. Ha ez bebizonyosodik, annak az üzletember és a cég számára is komoly következményei lehetnek.

Musk épp próbálja megoldani a hirdetőkkel, a hitelesítéssel és a tartalmak moderációjával kapcsolatos problémákat, amiknek nagy részét saját maga okozta az elmúlt két hét során. Emellett viszont elsumákolhatta a hatóság felé való kötelezettségeit.

A cég ugyanis úgy állapodott meg idén az FTC-vel, hogy tulajdonos-, vagy struktúraváltás esetén 14 napon belül úgynevezett „eskü alatt tett megfelelőségi nyilatkozat” benyújtására köteles, amiben biztosítja őket, hogy ezután is megfelelnek a törvényeknek.

Azonban a szakértők szerint ezt már csak azért sem tehette volna meg a cég, mivel több olyan magas rangú tisztviselőt is elbocsátottak az október 27-én lezárult vásárlás után, akiknek mindenképp részt kellett volna venniük egy ilyen jelentés elkészítésében: például a vezető biztonsági szakembert, vagy az információbiztonságért felelős tisztviselőt.

A Twitter és az FTC nem reagált a lap kérdéseire az üggyel kapcsolatban, azonban több külsős szakember is állítja, hogy emiatt is bajban lehet a cég. A Stanford Egyetem professzora úgy fogalmazott: „Sok szerencsét azoknak a szegény rohadékoknak, akiknek ezzel kell foglalkozniuk”.

Musk ügyvédje, Alex Spiro úgy fogalmazott: „Folyamatos párbeszédet folytatunk az FTC-vel, és szorosan együttműködünk az ügynökséggel annak biztosítása érdekében, hogy megfeleljünk nekik”. A lap információ szerint a cégen belül is egyre többen aggódnak az FTC-vel való kapcsolat miatt, ami végső soron komoly pénzügyi következményeket jelenthet a cég és Musk számára.

Nyitókép: MTI / EPA / Justin Lane

#Külföld#elon musk#twitter#törvénysértés#ftc#megállapodás#jelentés

Címlapról ajánljuk