Külföld

Megbírságoltak egy vegán nőt, mert etette az elszaporodott egereket

rtl.hurtl.hu

2022. október 12. 12:20

A brit nő elveivel ellenkezett, hogy kiirtsa a rágcsálókat, és inkább „szállást és élelmet” biztosított nekik. 

Egy brit bíróság majdnem négyezer fontos, azaz átszámítva nagyjából kétmillió forintos bírságot szabott ki egy 73 éves „etikus vegán” nőre, mert a többszöri felszólítás ellenére sem irtotta ki a házánál elszaporodott egereket – jelentette a helyi sajtó. A St Osyth városában élő nő inkább „szállást és élelmet biztosított az egereknek” – közölte a helyi önkormányzat szóvivője.

A nő a beszámolók szerint „háziállatként” tekintett az egerekre, nem pedig kártevőkként, és azt állította, hogy az egerek biztosan nem mennek át a szomszédokhoz, mert ő „törődik velük”. Azonban az egerek így is megjelentek a szomszédjainál, akik emiatt panaszt is emeltek ellene az önkormányzatnál.

A nő még áprilisban szólították fel először arra, hogy „oldja meg” az egérproblémát, de vegán elveivel ellenkezett, hogy megölje őket. A nőt végül bíróság elé vitték, ahol egy október hatodikai meghallgatáson be is ismerte, hogy nem tett eleget a felszólításoknak.

Az önkormányzat közölte, hogy bár tisztelik elveit, az egereket mások kártevőnek tartják, és elszaporodásuk olyan hatással volt a szomszédokra, ami miatt nem elfogadható, hogy nem tett semmit a probléma megoldására. Az esetről szóló beszámolókban több olyan képet is közzétett a brit sajtó, amin egerek láthatók a szomszédok házaiban.

Új tartalom
Fotó: Tendring District Council

Nyitókép: Illusztráció Fotó: Joshua J. Cotten / Unsplash

#Külföld#egér#vegán#egyesült királyság#anglia#bírság

Címlapról ajánljuk