Putyin taxisofőr lett Gorbacsov kedvéért, de a tárgyalásra való hajlandóságot nem tanulta el tőle

„Néha a legrosszabb rémálmod pont mögötted van” – ezzel az üzenettel tweetelt ki egy képet Ian Bremmer amerikai politológus Mihail Gorbacsov halála után. Az archív felvétel még a Szovjetunió szétesése előtt készült. Az látható rajta, hogy az akkori pártfőtitkárt egy fess, fiatalos KGB-ügynök kíséri, aki éppen a háta mögött áll. Ez az ember Vlagyimir Putyin.

A két vezető kapcsolata bonyolult és évtizedeken át tartó volt. Putyin a vele való szolidaritásból hagyta ott a KGB-t, Gorbacsov pedig később többször is azt állította, hogy Putyin mentette meg Oroszországot a széteséstől. Viszont ahogy számos kommentár rámutatott, Gorbacsov „szívesebben tárgyalt, mint rakétázott”. Ez az utódjáról már nem mondható el.

Gorbacsov kedvéért hagyta ott a KGB-t

Amikor elnökként a KGB és a keményvonalas kommunisták puccskísérletet hajtottak végre Gorbacsov ellen 1991-ben, az ügynökség minden tisztviselője válaszút elé került. Támogatják-e a tervezett hatalomátvételt azzal, hogy tovább folytatják a munkát, vagy tiltakozásképp lemondanak?

Putyin később így beszélt erről az időszakról: „Ahogy elkezdődött a puccs, rögtön eldöntöttem, hogy melyik oldalon állok”. Hozzátette: nehéz volt a választás, hiszen addigi élete „legjobb éveit” töltötte a KGB-nek kémkedve. Viszont a Gorbacsovhoz való hűség fontosabb volt számára: ekkor távozott a szervezet kötelékeiből.

A következő években későbbi beszámolói szerint taxisofőrként is dolgozott, hogy az így kieső bevételét pótolja, míg arra várt, hogy berobbanjon politikai karrierje. A Gorbacsovot követő Borisz Jelcint többen gyengekezűnek találták, és alkalmatlannak arra, hogy visszaállítsa az ország presztízsét.

Gorbacsov sem volt elégedett, azonban később Putyint többször is méltatta.

2007-ben így beszélt róla: Vlagyimir Putyin „húzta ki az országot a káoszból”, és „biztosította, hogy helye legyen a történelemben”. Arról is beszélt, hogy a Nyugaton nem mindig értették meg pontosan az orosz vezetőket. Ekkor azt mondta: Oroszország a Nyugat partnere, nem alávetettje akar lenni. Ekkor úgy becsülte a volt elnök, hogy az ország „félúton jár affelé, hogy szabad és teljesen demokratikus ország legyen”.

Valószínűleg ezen haladási folyamatnak tudta be azt, hogy már ekkor is többen kritizálták Putyint antidemokratikus módszerei és a médiában szerzett befolyása miatt. Gorbacsov elismerte, hogy ezek is problémák – de ettől még hitt Putyinban.

2011-ben így fogalmazott róla: „Talán érthető, hogy az első időkben miért használt autoriter módszereket a vezetésében. Azonban az autoriter módszerek használata a jövőre vonatkozólag rossz ötlet. Ezt hibának tartanám.”

2014-ben pedig még reménykedett annyira, hogy a Krím-félsziget annektálása mellett is kiálljon. Egyetértett az elnökkel abban, hogy Oroszország csak azért vonult be Ukrajnába, hogy megvédje az ottani kisebbségeket, és ismét emlékeztetett: „Putyin mentette meg az országot attól, hogy a pusztulás útjára lépjen”. Emellett a helyzet békés megoldását is sürgette – ami viszont az elnöknek nem állt szándékában.

Két évvel később – amikor Putyin pártja ismét nyert a választásokon – azonban már keményebb szavakat intézett utódjához. Ekkor már arról beszélt a TIME magazinban, hogy Putyin akadályt jelent a haladás útján. Nem tetszett neki, hogy az elnök harmadszor is elindul a pozíciójáért. Azzal vádolta, hogy 

a stabilitás és a jólét illúzióját teremti meg az országban.

Nemcsak ő ábrándult ki Putyinból, hanem Putyin is Gorbacsovból, illetve abból, amit a volt szovjet vezető jelképezett. Az egyre inkább radikalizálódó politikusnak az évek során meggyőződésévé vált, hogy a Szovjetunió széthullása évszázados katasztrófa volt az oroszok számára. Ezzel egyidőben számos kommentátor arról kezdett el beszélni, hogy Vlagyimir Putyin végső célja a Szovjetunió „dicsőségének” visszaállítása lehet. És így jutunk el 2022-be, Ukrajna inváziójához.

Új vízió, vagy a régi meggyalázása?

Az akkor már betegeskedő, és 91. életévébe lépő Gorbacsov a háború kitörésekor nem állt bele annyira Putyinba, mint arra számítani lehetett volna. Meglehetősen óvatos, békítő hangvételű közleményt adott ki: „Semmi sem olyan drága, mint az emberélet. A tárgyalások és a kölcsönös tiszteleten, valamint az érdekek elismerésén alapuló párbeszéd az egyetlen módja annak, hogy megoldjuk a legsúlyosabb ellentéteket és problémákat”.

Igaz, a pletykák szerint élete utolsó hónapjaiban már maga alatt volt. Júliusban arról szóltak a hírek, hogy egy közeli barátja azt mondta: Gorbacsov úgy érzi, hogy Putyin teljességgel lerombolja a hagyatékát. Ukrajna inváziója azért is érinthette különösen érzékenyen, mert – legalábbis a Gorbacsov Központ nevű agytröszt munkatársa szerint – 

a volt párttitkár mindig is azon fáradozott, hogy közelebb hozza egymáshoz az orosz és az ukrán népet.

Most pedig, közvetlenül a halála után egyre többen hasonlítják össze ezt a hozzáállást Putyinéval. A leköszönő brit miniszterelnök, Boris Johnson szerint „Putyin ukrajnai háborújának korában példa marad számunkra az, ahogy Gorbacsov Oroszország megnyitásán fáradozott”. A Nyugaton szinte mindenki egyetért ezzel az állítással.

Nyáry Krisztián író például így fogalmazott a Facebookon: „30 év kellett, mire az általuk (Gorbacsov és Ronald Reagan – a szerk.) létrehozott új világrendhez, a jólét és a szabadság korábban soha nem látott mértékéhez hozzászoktunk, és elkezdtük szétverni. Újra reális veszéllyé vált a szövetségi rendszerek szétesése, az autokráciák megerősödése, a jobb- és baloldali militáns mozgalmak térnyerése, a globális éhínség, sőt, az atomháború is.” Hozzátette:

Hasonló volt a helyzet, amikor Gorbacsov és Reagan megállították az órát, és új időszámítást kezdtek. Sokat hibáztak, mégis felmérhetetlenül sokat köszönhet nekik az emberiség. Elég mai utódaikra gondolni, hogy megértsük, a történelemben igenis van szerepe a személyiségnek.

Ilja Zsenyin orosz történész szerint a volt szovjet vezető azért is különleges volt, mert „elképzelhetetlennek tűnt, hogy egy orosz vezető önszántából feladja a hatalmat, és nem letaszítják a trónról, vagy élete végéig uralkodik”. Ő arról beszélt az AP hírügynökségnek: Putyin nem érti, és nem tudja elfogadni azt a logikát, ami Gorbacsovot vezérelte 1990-ben és 1991-ben. „Számára ez nem illik bele az állami döntéshozatal logikájába”.

Putyin logikájával és ambícióival korábban több cikkben foglalkoztunk, köztük abban, ami bemutatta Alekszandr Dugint és a jelenlegi orosz vezetés szellemi hátországát. Glasznoszty? Peresztrojka? Ugyan már! Putyin rezsimje már birodalmakban és globális érdekszférákban gondolkodik. Ezt egy oroszcentrikus geopolitikai doktrína alapján teszik, amit „eurázsianizmusnak” is hívnak. Az elvrendszer célja, hogy helyreállítsa Oroszország vezető szerepét a világban. Azt is lefekteti, hogy Ukrajna ennek az útjában áll.

Arról is írtunk, hogy Gorbacsov ideje óta a világ sokkal veszélyesebb hellyé változott: ez részben annak is köszönhető, hogy 

amennyire nem tisztelte Putyin elődje nyitó és békítő szándékait, pont annyira nem veszi figyelembe a nukleáris pusztítással kapcsolatos aggodalmait.

Julian Borger, a Guardian tudósítója véleménycikkében emlékeztet: Putyin az USA és Oroszország között fennálló utolsó nukleáris egyezményt veszélyezteti azzal, hogy nem engedi az atomfegyverek kölcsönös átvizsgálását. Emellett egyre merészebben fenyegetőzik atomcsapással is. Ha arra gondolunk, mennyi maradt meg Mihail Gorbacsov hagyatékából, érdemes észben tartani: 

idén a hidegháború óta először növekedni fog a nukleáris robbanófejek száma a világon.

Gorbacsov haláláról ebben a cikkben tudósítottunk. Putyin részvétnyilvánításáról is írtunk: az orosz elnök legmélyebb részvétéről biztosította az elhunyt családját. Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő elmondta, hogy az elnök szerdán részvéttáviratot küld Gorbacsov hozzátartozóinak.

Nyitókép:  Carsten Rehder / picture alliance via Getty Images